Ferbuár 11.: A betegek világnapja
Betegség és szenvedés: a remény iskolája
Szerző: Bókay László
Fotó: Bókay László
Amint a korban haladok előre, egyre több a halottam. Elbúcsúztattam szüleimet, sok egykori tanáromat, barátaim rokonai közül is sokan elköltöztek már. Szembesülnöm kell azzal is, hogy a következő osztálytalálkozón is kevesebben leszünk… A betegséggel, a halállal valamikor mindenkinek szembe kell néznie. Egy ideje gyanakszom, igazán az a felnőtt, aki szembesül a ténnyel: bármikor meghalhat. Aszerint kell élnünk, viselkednünk, hogy nem tudhatjuk, mit hoz a következő pillanat. A halált persze sokszor megelőzi a betegség, a hosszan tartó szenvedés, az öregedés számtalan értelmetlennek tűnő apróbb-nagyobb jele.
A keresztények – bár valljuk be, sokszor nehéz elfogadni – értelmes tartalommal tudják a szenvedést, a betegséget, a halál közeledtét megtölteni. A hosszabb-rövidebb szenvedést ugyan senki nem kerülheti el, annak értelmét nehéz felismerni, de a hívő emberek meg tudják azt érteni, el tudják mindazt fogadni, hiszen Krisztus mutatott nekünk példát, hogy a bűn következményeként ránk nehezedő szenvedésben felismerhetjük Isten akaratát. A kereszt üzenete számunkra: hogy nincs értelmetlen szenvedés, se testi, se lelki. Mindemellett a keresztényeknek kötelességük, hogy enyhítsék embertársaik szenvedését vigasztaló szavakkal – Isten szeretetének közvetítésével.
1992-ben II. János Pál pápa a lourdes-i jelenések első napját a betegek világnapjává nyilvánította. Az ellene elkövetett merényletet követően egyre inkább megtapasztalta a betegség keresztjét, s egyre mélyebb együttérzéssel fordult a betegekhez. Azóta február 11-én szerte a világon különös figyelemmel és tisztelettel fordul az Egyház a betegek és a betegekkel foglalkozó orvosok, ápolók, gondozók felé. A jelenések helyén ma már hatalmas templom áll, mely a hívők, a testi-lelki szenvedők, a hitüket keresők millióit vonzza. Sok csodás gyógyulás köszönhető a Mária által mondott helyen fakadó forrásnak és az imádságoknak.
Tizennyolc éve – a február 11-i ünnepet megelőzően – a pápák levéllel fordulnak a világ katolikusaihoz, hogy a betegség, a szenvedés és halál értelméről beszéljenek nekik, a világ figyelmét erre a mindenkit érintő kérdésre fordítsák. XVI. Benedek pápa ebben az esztendőben az emberi szenvedés Jézus kínszenvedéséből merítkező értelméről ír. A dokumentumban a pápa megemlékezik arról is, hogy huszonöt esztendővel ezelőtt állították fel az Egészségügy Pápai Tanácsát. Mint írja, az egészségügyben végzett lelkipásztori szolgálat az Egyház küldetésének integráns része, mert Krisztus üdvözítő küldetését követi. „A betegek világnapja legyen jó alkalom arra, hogy egyre nagyobb apostoli buzgósággal végezzék a betegek és ápolóik lelkipásztori gondozását. Minden keresztény arra kapott meghívást, hogy megélje az irgalmas szamaritánus példabeszédét. Jézus ma is arra buzdít bennünket, hogy hajoljunk le a testben és lélekben sérült testvéreinkhez, akikkel a világ útjain találkozunk. Ha befogadjuk és megéljük Isten kegyelmét hétköznapjainkban, akkor megérthetjük, hogy a betegség és a szenvedés a remény iskolájává válhat.”
A levél további részében XVI. Benedek pápa arról ír, hogy az Egyház humanitárius és spirituális művei a betegek és a szenvedők szolgálatában számtalan formában nyilvánulhatnak meg. Ezek közül kiemeli az Egészségügy Pápai Tanácsának létrehozását. Mint írja, korunk történelmi-kulturális környezetében nagy szükség van rá, hogy az Egyház jelen legyen a betegek mellett, a társadalomban pedig hatékonyan adja át az emberi életet védelmező evangéliumi értékeket a fogantatástól kezdve a természetes halálig. A dokumentum végén a Szentatya a szenvedőkhöz, a betegekhez fordul. A betegségek okozta fájdalmakról szólva hangsúlyozza, hogy az ember nem akkor gyógyul meg, ha menekül a fájdalom elől, hanem ha képes azt hívő emberként Istennek felajánlani. Arra kéri az érintetteket, hogy a papok évében betegségüket, szenvedéseiket, így elhangzó imáikat ajánlják fel a papokért, különösen az őket szolgálókért, hogy Krisztus részvétének jelei és eszközei lehessenek, s hogy minden pap maradjon hű hivatásához – munkájuk szolgálja az Egyház javát.
