Megkezdődött a Papok Éve
Krisztus hűsége, a papok hűsége
Szerző: Mácsai Kornélia
150 éve halt meg az ars-i plébános, Vianney Szent János Mária, aki azóta is példaként áll minden pap előtt Istennek szentelt élete és a hívek lelki üdvéért végzett munkája miatt. Június 19-én ünnepli az egyház Jézus Szívének ünnepét is, amely a papok megszentelődéséért való ima világnapja is egyben. Ebből az alkalomból XVI. Benedek pápa 2009. június 19-vel kezdődően meghirdette a Papok Évét.
Talán sosem volt akkora szükség az Istennek szentelt életekre való odafigyelésre, mint most, amikor annyi ellenkezés, értetlenség teszi még nehezebbé az isteni terv követését. „A papi hivatás nem érzéseken vagy érzelmeken, hanem isteni terveken alapszik – mondta José Guadalupe Martín Rábago mexikói érsek, aki Mexikóban nyitotta meg a Papok Évét, amelynek mottója: „Krisztus hűsége, a papok hűsége”. Ebben a mondatban az egész papi és szerzetesi hivatás lényege benne van: Krisztus, aki hív, örökké hűséges marad, és ennek a hűségnek a tudata segít minden követőt abban, hogy mélyítse a Krisztussal való kapcsolatot, amely a személyes hűség alapja is. Persze ez nem csupán a papoknak, hanem minden egyes keresztény embernek hivatása: a családok egysége, a fiatalság erkölcse szintén a Krisztussal való mély kapcsolat forrásából táplálkozik. Mindez pedig különösen igaz a mára. Ahogyan Rábago érsek fogalmazta meg: „Nem könnyű felfogni a papság igazi értelmét a mai kulturális közegben, amely csak azt magasztalja, ami érzésekre vagy érzelmekre épül; amely megpróbál rábeszélni, hogy azt tegyük, amihez kedvünk van, ne pedig azt, amit tennünk kellene; s amely azt helyezi előtérbe, ami mulandó, nem pedig azt, ami örök. Mennyire szükségünk van a papság e kegyelmi esztendejére most, amikor egy olyan kultúra nehezedik ránk, amely nem képes érzékelni és értékelni azt, ami végleges, ami isteni terveken nyugvó igazságokra épül!”
„Mily nagy dolog papnak lenni!”
A Szentatya abban a levélben, amellyel megnyitotta az évet, kiemelte Vianney Szent János példáját. Hangsúlyozta ennek az egyszerű plébánosnak az igyekezetét, amellyel minden hívőt Isten közelébe próbált vezetni: akár a prédikációk, akár a gyóntatás fontosságának hangsúlyozása által. Ahogy a pápa fogalmazott: „Az arsi plébános korában Franciaországban a gyónás nem volt sem egyszerűbb, sem könnyebb kérdés, mint napjainkban.” A pápa beszélt arról az új helyzetről az Egyház életben, amelyet az újonnan alakuló lelkiségi mozgalmak, közösségek teremtettek, és amely mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy a hívek tudatosabban odafigyeljenek lelki életükre, és ezáltal a plébánosukra is.
Az ars-i plébános egyszerűsége is azt mutatja, hogy Istennek nem kell feltétlenül doktorival rendelkező ember ahhoz, hogy terveit a világban megvalósítsa. Jean-Baptist Marie 1786. május 8-án született Franciaországban, majd a forradalom ideje alatt eltelt gyermekkora során érlelődött meg benne, hogy Isten a papi hivatásra szólítja. Ő, a tanulatlan, állandóan a mezőn segédkező parasztgyerek végül szent életű plébánosa segítségével mégis eljuthatott a papság szentségéig, bár ő saját magát mindig is méltatlannak érezte erre a szolgálatra. Állandó virrasztásai, éjjel-nappal folyó gyóntatásai és az örökös aszkézis miatt szervezete 1859. augusztus 4-én felmondta a szolgálatot. Minden vagyonát az ars-i szegényeknek adta, ugyanúgy, mint saját magát is. „Oh, mily nagy dolog papnak lenni! A pap nem fogja sohasem megérteni méltóságának fönségét, csak a mennyországban. Ha megértené már itt a földön, szörnyethalna, éspedig nem az ijedelem, hanem a szeretet következtében” – mondta hivatásáról. Alázatossága képes volt megváltoztatni az egész falut is, ahol nem volt olyan ember, aki ne járult volna folyamatosan a szentségekhez, ne törekedett volna a jóra – hiszen, mint mondták, nem mertek egy ilyen szent életű plébános mellett rosszul viselkedni. Ezek azok a vonások, amelyek követésére buzdít a pápa minden papot és minden hívőt.
Törôdjünk jobban papjainkkal!
Magyarországon, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia épületében működik a Katolikus Hivatásgondozó Intézet, amelynek elnöke Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyés püspök, alelnöke Bodor György plébános, titkára pedig Fülöp Ákos atya. A Papok Éve kezdete alkalmából megújult az intézet honlapja, amelyen a különféle eseményeken kívül hivatástörténeteket is olvashatnak az érdeklődők. „A Hivatásgondozó Intézet feladata, hogy összefogja az egyházmegyék hivatással megbízott papjainak, illetve a szerzetesek hivatásmegbízottainak munkáját. Olyan dokumentumokat, híreket igyekszünk összegyűjteni, amelyek a papságról, szerzetességről szólnak. Kétévente országos konferenciát szervezünk a hivatás témájában – mondta el Fülöp Ákos. – A Papok Évéhez kapcsolódóan – az egyházmegyei programok mellett – tervezünk egy rajzpályázatot, illetve szeretnénk plébániákra kikerülő szórólapot készíteni a hivatással kapcsolatban. Kérjük az atyák és a hívek javaslatait, ötleteit is, amelyeket szívesen közzé teszünk” – tette hozzá.
A Hivatásgondozó Intézet munkájáról szólva elmondta, hogy fő profilja a hivatások ébresztésében való közreműködés. „A papok támogatására, segítésére kevés lehetőségünk, eszközünk van” – mondta Ákos atya, majd hozzátette, hogy ha valakinek segítség kell, akkor azt tudnak biztosítani. Hogy ma Magyarországon egy katolikus pap számára mi a legnagyobb nehézség, erre Fülöp Ákos atya azt válaszolta, hogy az elmagányosodás. „A csökkenő létszám és a növekvő feladatok egyre több időt és energiát vesznek igénybe, így kevés idő jut feltöltődésre, egymással való kapcsolatokra.” Ennek kiküszöbölésére nagy segítséget tudnak nyújtani a hívek azáltal, hogy valóban odafigyelnek a papjukra. Ahogyan Ákos atya javasolta: „Törődjenek a papjukkal, szeressék a papjukat. Szólítsák meg bátran a mise után a templom előtt vagy a sekrestyében. Kérdezzék meg, van-e mit ennie, vagy legalábbis tudják, ki gondoskodik ételéről, vásárlásáról, a plébánia tisztán tartásáról. Hívják meg családi eseményekre, kicsit vonják be a családi életbe. Éreztessék vele, hogy fontos a számukra, szükségük van rá.”
Lelki tökéletesedés és hatékony szolgálat
Frederico Lombardi vatikáni szóvivő a Zenit internetes katolikus oldalnak nyilatkozva elmondta: „Természetesen minden pap elsősorban maga felelős a saját megszentelődéséért, de az a hívő közösséget is nagyban érinti. Egy-két méltatlan pap példája súlyosan csorbíthatja az Egyház szavahihetőségét; másrészt viszont a közösség lelki együttérzése hatalmas támaszt jelent a papnak mind a lelki életben, mind az apostolkodásban. A Papok Éve tehát nemcsak a papoknak, hanem mindenkinek fontos”.
Több egyházmegyében a Papok Éve kezdetét összekapcsolták a papszentelésekkel, ezzel is nagyobb figyelmet adva a papoknak. A Szentatya ez év márciusában a Papok Évének célját úgy határozta meg, hogy az „megerősítse a papokat abban, hogy törekedjenek a lelki tökéletesedésre, amely szolgálatuk hatékonyságának alapja”. Ez pedig nem más, mint az imádság, amely nem csupán a híveknek, hanem a papoknak is nehéz feladatot jelenthet a rohanó világban és a mindennapok feladatainak teljesítése során. Különösen a fiataloknak, de természetesen minden papnak szüksége van arra, hogy megerősödjön az imaéletben. Ehhez nyújthatnak segítséget a hívek azáltal, hogy kérik plébánosukat szentségimádási óra megtartására, közös zsolozsmázásra, valamint a plébániákon működő csoportok lelki életének erősítésére. Legyen a Papok Éve a valódi lelki megújulásé mind a hívek, mind pedig a lelkipásztorok számára!
