Négyszáz éves a Congregatio Jesu (Angolkisasszonyok) rendje
Mindent Isten nagyobb dicsőségére!
Szerző: Szarvas István
– Az eredeti nevünk a Boldogságos Szűz Mária Intézete volt (2004 előtt), de ez nem került be a köztudatba, hanem mint az Angliából érkezett kisasszonyokat emlegették mindig a nővéreket, így ragadványnévként maradt rajtunk az Angolkisasszonyok.
Amikor a rendi elöljáróink kérték a névváltoztatást, akkor ezzel Ward Mária egyik akarata vált valóra, mert ő Jézusról szerette volna elnevezni közösségét, de ezt akkoriban a jezsuita generális nem engedte meg, mert Jézus Társasága már volt (a rendalkotmányt sem vehettük akkor át). Ennek ellenére volt benne annyi erő és hit, hogy elindította ezt a közösséget, pedig tudta, hogy sok akadályba fog ütközni. Ennek az útkeresésnek a 400 éves jubileumát ünnepeljük most. 1609-ben kezdte el keresni Ward Mária az útját, és az Úr megmutatta neki, hogy nem egy szemlélődő közösségben, hanem az emberek szolgálatában tudja majd leginkább az Istent szolgálni a Szent Ignác-i lelkiség alapján.
– Mi a sajátossága, karizmája ennek a lelkiségnek?
– Szent Ignác egy „könnyűlovas csapatot” kívánt létrehozni a Szentatya szolgálatában, egy olyan közösséget, amely nyitott bármilyen feladatra, bármilyen küldetésre. Amikor Ward Mária egy ilyen típusú közösséget szeretett volna a nők részére alapítani, akkor az első akadály az volt, hogy egy ilyen nyitott közösséget klauzúra nélkül tudott volna csak elképzelni. Klauzúrával be lettünk volna zárva a négy fal közé, és nem tudtunk volna az emberek közé menni, a hitet terjeszteni és védeni, ahogyan azt Szent Ignác és Ward Mária elképzelte. Ez a nyitottság és készség végigkíséri életünket mind a mai napig.
A másik sarkalatos pont az engedelmesség. Óriási szabadságot ad Szent Ignác és Ward Mária, amivel együtt felelősséget, önálló döntéshozási képességet vár el minden rendtagtól, ugyanakkor azt is, hogy mindig legyen kész engedelmeskedni elöljárójának vagy a Szentatyának. Amikor a rendalkotmányt 2004-ben megkaptuk, lehetőségünk nyílt arra, hogy a negyedik fogadalmat is letehessük, a Szentatyának való különleges engedelmességi fogadalmat. Ezzel kifejeztük azt a készséget, hogy mi bármikor bárhova készek vagyunk elmenni, amit kér tőlünk az Úr a Szentatyán keresztül.
Angliában a katolikus üldözés idején nagyon sokan elhagyták a katolikus hitet. Nehéz volt szentmiséhez, szentáldozáshoz vagy gyónáshoz járulni. A leleményes nő, Ward Mária képes volt bálba elmenni és az emberek között elmondani, hogy mikor és hol lesz a szentmise. Minden héten új lakásba költözni azért, hogy meg ne találják őket, és tudják tovább hirdetni Isten igéjét. Amikor a kontinensre átjött, mert csak itt tudott szerzetesközösséget alapítani, akkor itt azt látta, hogy iskolákra van szükség, olyan iskolákra, ahol lányokat tanítanak. Felismerte azt, hogy ha lányokat tanít egyszerű házimunkára és a hitre, akkor az ő gyermekeik is katolikus hitben fognak nevelkedni, mert a papokon kívül az édesanyák tehetnek a legtöbbet a hit terjesztéséért. A kontinensen sorra alapította iskoláit. Pázmány Péter meghívására érkezett Magyarországra, és alapította az első iskolát Pozsonyban, amely ma már nincs meg. Egerben 1852-ben létesült iskola, amely 1990-ben indult újra.
– Hogyan él ma a közösség?
– Egerben négyen élünk egy közösségben. Napirendünk a szolgálathoz igazodik. Mindannyiunk napirendje önálló, és saját magunknak építjük fel. Ami közös és fontos, az a szentmise és a napi egy közös zsolozsmaimádság, ami nálunk a vesperás. Szent Ignác fontosnak tartotta a napi kétszeri visszatekintést, egyszer délben, egyszer pedig este. Ezek nálunk önállóan kerülnek be a napirendünkbe, ugyanígy az elmélkedés is. Hetente vagy havonta közös beszélgetés, megosztás is van. Ebben az évben a konstitúcióról beszélgetünk, pontról pontra átelmélkedjük, hogy életté tegyük és próbáljuk megvalósítani a hétköznapokban. Hétvégén, amikor együtt vagyunk, filmnézés, játék, kirándulás is van, amellyel próbáljuk a közösséget építeni.
– Hogyan találkozott a hivatással, miért ezt a rendet választotta?
– Nagyon fiatalon éreztem meg a jó Isten hívását. Sokan szidják a tévét, de nekem az egyik kulcspont a hivatásomban a tévéből jött. Teréz anyával láttam egy riportot, néztem a sugárzó arcát, azt a szeretetet, ami belőle áradt, és azt éreztem, hogy én is ilyen szeretnék lenni. Nem vagyok sírós ember, de akkor elsírtam magam, és azt éreztem: ez az, amire vágyom. De hogy mégsem Teréz anya szerzetesei közé léptem be, annak az volt az oka, hogy volt egy nagy-nagy álmom: még elsős koromban eldöntöttem, hogy én tanítónő szeretnék lenni. Olyan tanító nénim volt, akire felnéztem, és aki példakép számomra mind a mai napig. Ezért olyan közösséget kerestem, ahol lehetőségem van ennek a hivatásnak a gyakorlására.
Egy lelkigyakorlat során találkoztam az Angolkisasszonyok rendjével. Akkor még nem döntöttem. Teltek-múltak az évek, és amikor főiskolára kerültem, a Gondviselés egy olyan szobatársat küldött mellém, aki szintén kereste az útját. Nagyon sokat beszélgettünk az élet értelméről. Akkor szólalt meg bennem a hang: gyerekeket fogsz tanítani, és azután? Mindig azt éreztem, hogy ez nem elég, én többre vágyom. Eljöttem újra egy lelkigyakorlatra, és azt éreztem, hogy megérkeztem, itthon vagyok. Elmondtam ezt a novíciamesternek. Kérte, nézzek szét más közösségekben is, hogy valóban tisztán lássak, de végül is itt maradtam. 1997 augusztusában beköltöztem a rendbe, ide Egerbe. Ezt egy hosszú felkészülési időszak követte, mintegy 9-10 esztendő. Ennek során megismertem a közösség életét, imádságban, elmélkedésben elmélyedhettem, elvégeztem a Sapientia Szerzetesi Főiskolát. Fontosak a probációk, amelynek során több területen próbálhatjuk ki önmagunkat, és a rend is keresi azt, hogy melyik lesz az a terület, amelyik igazán a miénk. Ilyen például a szociális munka, a tanítás, a betegek ápolása, plébánián vagy árva gyerekek között való tevékenység, de a legkiemelkedőbb a 30 napos Szent Ignác-i lelkigyakorlat elvégzése volt. Én a tanítás mellett maradtam, jelenleg alsó tagozatos gyermekeket tanítok.
Mindent Isten nagyobb dicsőségére!
