Máriás közösségek találkozója Gyöngyösön
Megerősíteni a fiatalságot: érdemes keresztényként élni
Szerző: Szarvas István
Fotó: Szarvas István
Vasárnap már fél 9 órától elkezdődött a „beköszönés”, a máriás csoportok sorban érkeztek meg, elől a szoborral, zászlókkal, utánuk a hívek. Közel 60 szobor és zarándokcsoport érkezését várták. A legtöbben Dabas-Sárról képviseltették magukat, hiszen a Pest megyei településről 150-en vettek részt az ünnepségen. Adácsról pedig már szombaton elindultak a hívek, hogy gyalog tehessék meg a búcsújáró helyre vezető 12 kilométeres utat. Minden bejelentkezett csoportról egy kis bemutatás is elhangzott.
A 10 órakor kezdődött ünnepi szentmisét Ternyák Csaba egri érsek vezette, majd a körmenetben a város is láthatta az 56 hordozható Mária-szobrot. Az érsek úr szentbeszédében a máriás csoportok találkozása által kifejezett közös hitre helyezte a hangsúlyt, amelyben Jézusra tekintünk, ahogyan Mária is reá irányítja figyelmünket.
„Máriában a mi Urunk, Jézus Krisztus édesanyját tiszteljük, aki világító példa számunkra a legkülönfélébb élethelyzetekben.” A mai ünnepen mint Fájdalmas Anya áll előttünk, a szenvedő ember társaként.
P. Kárpáti Kázmér OFM ferences rendházfőnök, plébános kifejtette, hogy céljuk volt megerősíteni a fiatalságot: érdemes búcsúkra járni, de érdemes a hétköznapokban is keresztény emberként élni. Kiemelte azt az áldozatkészséget, amit a hívek részéről megtapasztalt mind az előkészítésben, mind a zarándokok között.
Fejezetek a templom történetéből
A templom legkorábbi részei, a szentély és a hagyományosan mellette álló torony az 1300-as évek első felében, a ferencesek gyöngyösi megtelepedésekor készülhettek, az építtető a Bánffy család lehetett. A sekrestye és a hajó a kórusig szintén az 1300-as évekből való. A rendtagok „Isten Szegénykéje”, Assisi Szent Ferenc követői lévén főleg a szegény falusiakkal és városiakkal voltak szoros lelki kapcsolatban. Az 1448. február 10-i gyöngyösi bullárium és az 1465. május 14-i rendi közgyűlés már a rendházról is szólt. A Bakócz-kódex szerint a középkori együttes 1494-re készült el. A rendház és a templom sorsa a későbbiek során is egybekapcsolódott.
A török hordák 1526-ban a kolostort és a templomot is földúlták, de a ferencesek már 1531-re rendbehozták. A barátok soha sem hagyták el városukat, templomukat, sőt oltalomleveleik birtokában töretlenül ellátták nemcsak a környék, hanem a távoli, török hódoltsági területek katolikusainak lelki gondozását is. 1579-ben hazánk hódoltsági területén már csak két kolostora volt a ferenceseknek: Gyöngyösön és Szegeden. A 16. századtól a gyöngyösi a rend egyik tartományának székhelye, 1629-től pedig rendi teológia is működött itt. 1567 óta a templom után nem kellett adózniuk a töröknek, így az összegyűjtött pénzen 1584-ben a budai basa engedélyével kijavíttathatták a templom oldalfalait.
A 16-17. századi vallási villongások idején sem a templom, sem a rendház nem került a helybeli protestáns gyülekezet kezébe, mi több, az épület karbantartására és bővítésére is lehetőség nyílt. 1788-ban II. József rendeletére a gyöngyösi ferences kolostori életet is meg kellett volna szüntetni. Gróf Esterházy Károly egri püspök a hívek és a tanács kérésére úgy tudta megmenteni a rendházat a szekularizálástól, a barátokat pedig az eltávolítástól, hogy plébániai feladatokkal bízta meg a ferenceseket, mert a „kalapos király” az ilyen zárdákat nem oszlatta fel.
1916. december 2-án a zokogó hívek jelenlétében utoljára kondult meg az a három harang, amelyet a kincstár hadi célokra elszállított. Az 1917. május 21-én dühöngő nagy tűz idején megint a rendtagok mentették meg a templomot és a kolostort a teljes pusztulástól.
1944. március 7-én a katonai hatóság rendeletére a nagyharangot hadi célokra újból elszállították. A front átvonulása miatt 1944. november 15-25. között a szertartások szüneteltek a templomban. A város 17-i ostromakor a toronysisakot lövedékek rongálták meg. A háború után a barátok újraindították a vallásos életet, de a tevékenységük hamarosan a templom falai közé szorult. 1946-ban a P. Kiss Szaléz ellen koholt perrel elkezdődött egyházi és közéleti működésük korlátozása, 1948-1950-ben folytatódott felszámolásuk.
1950 és 1990 között világi papok látták el a hívek lelki gondozását. 1990-ben visszatért a ferences élet a kolostorba: augusztus 2-ától ismét rendtag, Posta Benjámin vezette a plébániát, és a templomban is újból a barátok hirdetik az igét.
