„Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok… ” (Lk 23,28)
A fehér vászonkendő
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Léphaft Pál
– Hamar, hamar! Igyekezzetek, el kell készülnünk a színes kendőkkel, mire a jeruzsálemi kereskedők ideérnek. Megígértem nekik, hogy niszán hónap első napjaiban új árut kapnak tőlem – hadarta a hajlott hátú mester, miközben a portékáját rakosgatta. – Hm. Ez az aranyszegélyű igazi remekmű! A bíborvörösért is jó pénzt kapunk majd. Hát ez a szakadt szélű hogy került közéjük? Na nem baj, talán ezért is befolyik majd egy-két ezüstsékel – azzal a vászonkendőt legalulra tette.
Miközben Jeruzsálem felé zötykölődtek a kendők, szorosan egymásra simulva zsörtölődtek:
– Miért kellett ilyen szorosra kötniük, egészen megtörik a lágy anyagomat! Egy ilyen finom kelmének gondosabb bánásmód járna – feszelgett az aranyszegélyű. – Ráadásul el kell viselnem ezt a torzszülöttet itt, mellettem! Hiszen még a szegélye is szakadt! Rongyoska! Mit keresel te itt köztünk?! Csak fogod a helyet! Hiszen senkinek sem fogsz kelleni! Ki venne meg egy ilyen ócska kendőt?! – azzal fintorogva fordult el a fehér vászonkendőtől. Az nem szólt semmit, csak bánatosan sóhajtott, és a lehető legkisebbre húzta össze magát.
– Tessék, tessék! Kiváló áru! – hallották hamarosan a kereskedő rekedt hangját. – Ó, igen! Jó választás, asszonyom! Ez az aranyszegélyű kendő tényleg tökéletes. És most olcsón megkaphatja! Csak ötven sékel az ára!
Az asszony végigsimította a kendőt, majd letette:
– Ez nekem túl durva! Finomabb áruja nincsen? – kérdezte, majd választ sem várva továbbindult.
– Még hogy én durva! Ezt a sértést! – dohogott az aranyszegélyes. Ám nem tudta folytatni, mert közben egy másik asszony lépett az asztalkához. Kezével finoman végigsimította a kendőket.
– Nézze csak ezt a bíborszínűt! Kiválóan illene magához! – azzal a kereskedő a fiatal nő vállára terítette a kelmét. Ám ő mosolyogva tette vissza a többi közé:
– Nem, köszönöm! Nem akarok én másnak látszani, mint ami vagyok! Én sokkal egyszerűbbet szeretnék. Csak két sékelem van – azzal a kereskedő kezébe nyomta a két pénzdarabot.
– Hát ennyi pénzért nem adhatok semmit! Én finom holmit árulok, nem holmi zsákvásznat! – húzta fel orrát csalódottan a kereskedő. Az asszony megértően bólintott, és a pénze után nyúlt. De a kereskedő hirtelen a zsebébe csúsztatta a pénzt, és a kendők közé túrt. – Van itt egy neked való! Ezt elviheted, másnak úgysem kell majd – és a fehér vászonkendőt az asszony elé dobta.
– Ó, de szép! – ragyogott fel az asszony szeme! – Pont ilyenre vágytam! Nagyon köszönöm! – mondta, és vadonatúj kendőjében gyönyörködve hazaindult.
A szűk sikátorban rengeteg ember tolongott.
– Mi történik itt? – fordult oda az egyikhez az asszony.
– Keresztre feszítés! Itt jön az a három gonosztevő! – intett a sarok felé egy öregasszony.
– Hiszen őt ismerem! Ő az, aki meggyógyította a nagybátyámat. Egyetlen érintésével visszaadta a látását! Ő nem gonosztevő! Emberek, engedjetek előre! – kiáltotta, és minden erejét összeszedve előrefurakodott.
– Veronika! Te vagy az? – kiáltott oda neki egy asszony. – Mit akarsz?! Csak nem ismered ezt a bűnözőt? Vigyázz, állj hátrébb, mert eltaposnak a katonák! Még bajod esik!
Ám az asszony mintha nem is hallotta volna, egyre előrébb furakodott. Ahogy a töviskoronás, vérben úszó arcú emberre nézett, úgy érezte, szíve megszakad az igazságtalanság láttán. Látta, hogy elbotlik, de a katonák ostorcsapásai újra felállásra kényszerítik. S a fájdalmak férfija egyszerre csak ott állt előtte, s mikor Veronika beletekintett szemébe, a világ minden fájdalma ott tükröződött tekintetében. Lekapta fejéről a kendőt és odanyújtotta neki. A kendő érezte a forró vér érintését, s mohón szívta magába. Érezte, nem remélt, királyi méltóságban van része, s hogy soha többé egyetlen kendő sem lesz a világon, mely drágább lenne őnála. Majd újra Veronika kezében találta magát. Az asszony zokogva mellére szorította a vászonkendőt, de egy óvatlan pillanatban a kendő kicsúszott a szorításából és a földre esett. Veronika utánanyúlt, és amikor a kezébe vette, még a sírásról is megfeledkezett a döbbenettől. A fehér vászonkendőn ott volt a töviskoronás férfi arcának mása.
