„aki megalázza magát, az felmagasztaltatik” (Lk 18,14)
A két korsó
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Léphaft Pál
– Te leszel a legkecsesebb kancsó, amit csak életemben készítettem! – dünnyögte lelkesen a fazekas. – Jó árat kapok majd érted, minden bizonnyal – bólintott elégedetten, és a kész agyagkorsót óvatosan az égetésre váró edények közé, a polcra helyezte. – Ni csak! Maradt még egy kis agyagom! Kár lenne, ha kárba veszne! – mondta, és már formálni is kezdte a korongon a nyers agyagdarabot. – Nini! Milyen helyes kis korsócska kerekedett belőled! Igaz, nem vagy olyan szép, mint az előbbi, de néhány drachmát talán kapok majd érted! – azzal fogta, s a másik mellé tette a kis korsót, és kiballagott a műhelyből.
Lassan besötétedett. A lebukó nap utolsó sugarai éppen az első korsóra estek, aranyló fénykörbe vonva azt.
– Hallottátok mint mondott a gazda?! – húzta ki magát peckesen a cserépkorsó. – Én vagyok közöttetek a legértékesebb! Ti a nyomomba sem érhettek! Már most is a legszebb vagyok, hát még ha majd kiégetnek! Biztosan valami előkelő, úri házba kerülök majd, ahol szolgálók százai fognak tisztogatnak, és lesik kívánságomat.
– Ó! – sóhajtott a mellette lévő kis korsó. – Én tudom, hogy nem vagyok erre méltó! De talán egyszer frissítő vizet nyújthatok egy megfáradt embernek. Nekem már az is öröm volna!
– Hihihi! – kacagott dölyfös társa. – Megbolondultál? Kinek kellenél pont te! Ha lenne esze a gazdánknak, ki sem égetne, hanem egyszerűen földhöz csapna, és csinálna helyetted egy másikat! Mondjuk egy olyan gyönyörű példányt, mint amilyen én vagyok! – Azzal elfordult és rá sem pillantott többet a kis kancsóra, az meg szerényen behúzódott a legsötétebb sarokba.
Néhány nap múlva a fazekas összecsomagolta minden áruját, és a piacra igyekezett. Tudta, hogy a Galileából Jeruzsálembe igyekvők mindig áthaladnak falujukon, és néha vásárolnak is tőlük egyet-mást.
– Képzeld, Józsue! – rohant oda hozzá egy verejtéktől csatakos arcú, izgatott ember. – Tudod, kivel találkoztam? A szamaritánus Jojád fiával! – hadarta lihegve.
– De hiszen ő leprás! – lépett hátrébb a fazekas.
– Csak volt leprás! – emelte az ég felé kezét az idegen. – Tegnap találkozott egy zsidó férfival, akit a társai Jézusnak szólítottak. És ő meggyógyította!
A fazekas hitetlenkedve húzta össze szemöldökét:
– Hát az meg hogy lehet?!
– Azt nem tudom – válaszolt izgatottan a férfi. – De rajta kívül még kilenc leprás is megtisztult. Áldjuk a Teremtőt, ahogyan Dávid tette, mert nagy az Úr dicsősége! – látva barátja kétkedő tekintetét, még hozzátette: – Ha sietsz, saját füleddel hallhatod, amint tanít. Ott van barátaival a zsinagóga előtt.
Mire a fazekas odaért, már nagy tömeg verődött össze.
– Két ember fölment a templomba, hogy imádkozzék, egy farizeus és egy vámos – kezdte a beszédet a fehér ruhás férfi. A fazekas előrefurakodott, majd áruját lerakva hallgatni kezdte őt. – A farizeus emelt fővel így imádkozott magában: „Hálát adok neked, Isten, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, házasságtörő, mint ez a vámos is. Hetenként kétszer böjtölök, tizedet adok mindből, amim van.” A vámos pedig megállt hátul és szemét sem merte fölemelni az égre, hanem mellét verte e szavakkal: „Istenem, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz.” Mondom nektek: ez megigazulva ment haza, az nem.
A fazekas gondolataiba mélyedve észre sem vette, hogy egy asszony lépett oda hozzá, és a korsókat vizsgálta. Kezébe vette a cifra korsót és nézegetni kezdte.
– Ez a legszebb árum! – mondta a fazekas, mikor meglátta. – Tudod mit? Ma olcsón megszámítom, vidd el!
De az asszony a fejét csóválta:
– Talán egy kicsit túl szép is! Nem ilyen egyszerű embereknek való, mint mi és a Mester. És túl nagy is. Nem tudnál adni valami egyszerűbbet? – Azzal visszatette a cifra korsót, ami megszégyenülten koccant hozzá társához. – Ó! Igen! Ez a szép kis formás jó lesz! – nyúlt a kis korsó felé. – Tökéletes! Milyen egyszerű és nemes formák! Ezt elviszem – mondta a fazekasnak az asszony, és lágyan végigsimogatta a kis korsót, ami hirtelen nem is tudta, hogy ettől lett-e ilyen boldog, vagy attól, amit most a fehér ruhás férfi szájából hallott:
– Mert mindazt, aki fölmagasztalja magát, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt fölmagasztalják.
