Egy esztendeje halt meg II. János Pál pápa
Megújította az egyházat – szavak nélkül is tanított
Szerző: Bókay László
Fotó: WJT gGmbH
Évek óta minden nagypénteken, mire véget ért a Colosseum mellett a pápa által vezetett keresztút: azt hittük, nincs tovább, azon a mezsgyén jár az egyházfő, ahonnan nincs visszaút. Már alig tudott járni, állni, később már csak ült, szavát is alig értettük. Éveken át úgy tűnt, mintha Krisztussal ő is a sírba készült volna szállni. Évek óta azt éreztük: közel áll ahhoz, hogy átköltözzön az Atyához, s ezért nálunk sokkal jobban megértette és átérezte: mi történhetett egykor Jézussal a keresztfán. Aztán húsvét vigíliáján mindig olyannak láttuk, mint akit kicseréltek, hirdette a fény, a hit és az egyház erejét. A Szent Péter-bazilika előtti téren már mindig a győzedelmes Krisztus földi helytartójaként, a világegyház fejeként öntött erőt és lelkesedést a hívők szívébe.
Erre az utolsó húsvétra ez az utolsó tanítása maradt: a helytállásé és a békéé. Már csak szavak nélkül tanított, mint egy szülő, mint egy jó atya. Neve is épp ezt jelenti.
Aztán következett április 2. Volt olyan hírügynökség, mely napokkal korábban bejelentette halálhírét is. A Vatikán cáfolt, de jelezte – haldoklik a pápa. Szombat este volt. Családommal kint álltunk a Szent Péter téren. Tízezrek virrasztottak csendben. Csoportok halkan imádkoztak, volt, aki a haldokló pápa ablaka felé fordulva olasz dalokat énekelt. Meghatottság és méltóságteljes csend honolt a mindig zajos téren. Este kilenckor hazafelé indultunk. Otthon folyamatosan figyeltük az olasz televízió műsorát, mely tíz napja szinte kizárólag a pápával, annak életével és haláltusájával foglalkozott. Egyik pillanatban megszakította adását a tévé, és a bemondó fekete öltönyben csak ennyit mondott: „Papa e’ morto…” – „A pápa meghalt”. Minden csatorna életéről, munkásságáról vetített filmeket. Bemutatták utazásait, az ellene elkövetett merénylet drámai pillanatait.
Aztán jöttek a gyász napjai. Valóban milliók jöttek Rómába, hogy tíz-tizenöt órai várakozás után egy pillanatra még láthassák a pápát, végső búcsút vehessenek tőle. Csend és fegyelem uralkodott a tömegben. Hangos szót nem lehetett hallani. Pedig embert próbáló feladat volt esetleg egy éjszakán át állni a sorban, hogy másnap délben a ravatalhoz érjen a zarándok. A világ négy táján járt utazásai során II. János Pál pápa, most a világ négy tájáról jöttek el hozzá.
A média beszélni kezdett arról, hogy ilyen tömeg még soha nem volt Rómában, s nincs semmi veszekedés, nem történnek bűncselekmények, még a zsebtolvajok is tiszteletben tartják a gyászt. Csoda! – kezdték rebesgetni az emberek. A temetés napján már táblák jelezték, hogy a hívek úgy gondolják, a pápa szent volt, szentté kell avatni. Santo subito – írták transzparenseikre. XVI. Benedek megválasztása után, félretéve a szabályokat, megindíttatta a boldoggá avatási eljárást. Vatikánban dolgozó papok, püspökök, bíborosok mondják, hogy már életében sok csodálatos esemény vette körül II. János Pált. A boldoggá avatáskor azonban csak a halál után tett csodát lehet figyelembe venni. Azt mondják, ilyen közbenjárások is történtek már. A pápa életében is tanított, segített a rászorulókon, megújította az egyház életét, hát halálában is segít. Mert ott van az Atyánál. Élete és halála erre a biztosíték.
