Bálint Sándorra emlékezünk
Aki mindig a lényeget tekintette
Szerző: Kácser Anikó
Szeged városa ünnepre készül. Idén van születésének századik és jövőre lesz halálának huszonötödik évfordulója annak az embernek, aki a szegedi népélet hagyományait feltárta és megőrizte az utókor számára. Bálint Sándor, a nemzetközi hírű néprajztudós, a „legszögedibb szögedi” ezen túl a római katolikus magyar népi vallásosság és hitélet szóbeli és tárgyi kincseit is kutatta.
Mindkét szakterületén meggyőződésből és szeretetből dolgozott. Szegény, szeged-alsóvárosi családban született. Egyike volt azoknak a tehetséggel megáldott parasztfiúknak, akik a 20. század elején a népi mozgalom és az egyház segítségével eljuthattak a tudomány és a kulturális élet csúcsaira. Szegeden járta ki iskoláit a polgáritól a tudományegyetemig. Huszonegy éves korában Bartók Béla hangversenyét hallgatva a Tisza Szállóban érett meg benne a felismerés: a néphagyomány és a modern kultúra szétválaszthatatlan. Tudatosan kötelezte el magát szülővárosának, de néprajzi gyűjtését aztán kiterjesztette az egész szegedi nagytájra, amelynek ott húzta meg határait, ahol még az ö-ző nyelvjárást beszélték, melyet maga is anyanyelveként őrzött. A Szegedi Tudományegyetem magántanára és könyvtárosa volt, majd a katolikus tanítóképzőben nevelte a jövő pedagógusait, gyűjtőútjain pedig a következő néprajzkutató nemzedéket.
A második világháború után a Szegedi Tudományegyetemen újra felállított Néprajzi Tanszéknek vezetője, majd nyugdíjazásáig tanára volt. Ezekben ez években állította össze egyik legjelentősebb munkáját, a Szegedi szótárat, mely nem csupán tájszavak gyűjteménye, de a szegedi népélet enciklopédiája is. Mindent összegyűjtött, amit szülőhelyének nyelvjárásáról, szólásairól, művelődéstörténetéről, hagyományairól jellemzőnek tarthatunk. Az 1957-ben megjelent szótár mellett e hatalmas munka másik kiemelkedő gyűjteménye A szögedi nemzet három kötete (1976., 1977., 1980.).
Bálint Sándor édesapját korán elvesztette, édesanyja nevelte az archaikus paraszti értékrend szerint vallásosan. Hitét éppúgy őrizte haláláig, mint szűkebb hazájának szeretetét. Már néprajzi kutatásainak legelején felfigyelt a népi vallásosság értékeire, és a hit megélésből indítva egyre tudatosabban gyűjtött e témában is. Ma már a magyar népi vallásosság-kutatás úttörőjeként tartjuk őt számon, aki hazánk vallásos népéletét az európai egyház- és művelődéstörténettel összefüggésben vizsgálta. Bármelyik könyvét vesszük is kézbe, érződik ez abból a szeretetből és bölcsességből, ahogy e témáról ír: „A népet lelkülete és foglalkozása még ma is elég szorosan hozzáfűzi a szülőföld szellemi közösségéhez. Evilági életével szorosan hozzákapcsolódik ahhoz a földhöz, amelyből vétetett, amely fölnevelte és eltartja. A keresztény honvágy azonban nem hagyja nyugton, a lélek messzire, Isten közelségébe vágyakozik.” (Búcsújáró magyarság).
Legnagyobb munkái mind a népi vallásossággal foglalkoznak. Az 1938-ban megjelent Népünk ünnepeinek anyagát folyamatosan bővítette, s halála előtt néhány évvel három kötetben újra kiadta. A Karácsony, húsvét, pünkösd (1973.) és az Ünnepi kalendárium (1977) két kötete – decembertől júniusig és júliustól novemberig – felöleli az egész esztendő vallásos ünnepeit, hagyományait.
Hitélettel, vallással foglalkozni gyanús tevékenységnek minősült a pártállami időben, főleg ha az illető nyíltan felvállalta saját hitét is. Bálint Sándort évekig megfigyelték, telefonját lehallgatták, többször átkutatták lakását, ellopták személyes naplóját. Végül 1965-ben koncepciós perben hat hónap, három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, majd nyugdíjazták, így távolítva el a katedráról. De tovább folytatta értékes kutatómunkáját, és publikálta azok eredményét. Váratlanul, egy Budapestre tett látogatása alkalmával halt meg autóbalesetben, bár ismerősei úgy emlékeznek Bálint Sándorra utolsó hónapjaiból, mint aki készült Isten színe elé lépni.
Hagyatéka a Szegedi Múzeumban kapott helyet, tudományos eredményei viszont még mindig nem kapták meg az illő elismerést. Most, születésének és halálának jubileumát ünnepelve egész évben kulturális rendezvényekkel, emlékkiállítással, könyvkiadással tiszteleg Szeged városa Bálint Sándor előtt. De emlékezzünk rá később is, és tanuljunk munkáiból, mert ahogy fogalmazott: „A magyar népet az utolsó száz esztendő alatt súlyos szellemi, erkölcsi és anyagi megrázkódtatások érték… És főképp ezért van szükség arra, hogy népünk régi kultúráját a pusztulástól megmentsük… általa mintázhatja meg a 20. század minden magyarja népünk nagy erényeit: az istenélményt és a munkát, a lélek rendjét és a belőle fakadó felelősségtudatot, továbbá azt az egyszerűséget, amely mindig a lényeget tekinti.”. És igaz ez a 21. század magyar emberére is.
