Cikkek listázása

Família magazin – cikkek listázása

Kránitz Mihály
Az anglikánok csatlakoznak

2009. december - 2010. január :: 32. oldal
2009. október 20-án az újdonság erejével hatott a hír, miszerint anglikánok jelentős csoportjai kívánnak Rómával egyesülni. A bejelentés, melyet William Levada bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa tett, nem volt előzmények >>>
2009. március :: 19. oldal
Együtt az úton – ez a címe a Pázmány Páter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán belül működő Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet immár harmadik éve folyó előadássorozatának. A Kránitz Mihály professzor szervezte >>>
2008. augusztus-szeptember :: 38. oldal
Az ökumenizmus a keresztények egységkeresését jelenti, s egyúttal azt a cselekvést, mely ennek érdekében történik. Ebben az értelemben az egység vágya legalább olyan régi, mint az egyházak közötti szakadások.A >>>
2008. július :: 16. oldal
II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája 2008. május 29-én dolgozószobájában fogadta Walter Kasper bíborost, a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács elnökét. A nem hivatalos látogatás komoly haladást >>>
2007. október :: 22. oldal
A Jézus Krisztus által alapított kereszténység kétezer éves, és a keresztények közötti egység kezdete is Jézus apostolokat kiválasztó tevékenységére vezethető vissza. A tizenkét apostol egyetlen csoportot és közösséget >>>
2007. augusztus-szeptember :: 13. oldal
Német tenorok, spanyol táncművészek, olasz filmesek váltják egymást a nagyszebeni főtéren felállított színpadon. Az erdélyi városban – amely az idén az Európa Kulturális Fővárosa címet viseli – egyelőre kevés jele >>>
2007. június :: 22. oldal
Igen az életre, igen a családra, igen a méltányos gazdaságra és a teremtett világ védelmére, igen a békére és a szegényekkel, kirekesztettekkel szembeni szolidaritásra. A második nagyszabású nemzetközi ökumenikus találkozó, az >>>
2007. április-május :: 34. oldal
Három évvel ezelőtt, európai uniós csatlakozásunk másnapján Stuttgartban több mint 170 különböző keresztény mozgalom és közösség azért gyűlt össze, hogy felkínálja tapasztalatait az egység megéléséről. Nem kevesebbet >>>
2007. február :: 9. oldal
A keresztény egységtörekvések kiemelt területe napjainkban a katolikus-ortodox párbeszéd, amely néhány éve szinte teljesen félbeszakadt. XVI. Benedek pápa tavaly év végi törökországi útja azonban újabb lendületet adott a >>>

Szalontai Anikó
Együtt az úton

2006. december - 2007. január :: 22. oldal
Az immár több mint egy évszázada elindult egységtörekvés mellett a Római Katolikus Egyház a II. Vatikáni Zsinaton kötelezte el magát. Az elmúlt évtizedekben megvalósult számos történelmi jelentőségű találkozó, s elindult több >>>
Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>