Lelkipásztori munka egy nemzetiségi faluban
Petrovo Selo – Szentpéterfa
Szerző: Horváth István Sándor
Szentpéterfa – egy alig több mint 1000 fős falu az osztrák határ mellett a Szombathelyi Egyházmegyében. A települést jórészt horvát nemzetiségű hívek lakják, akik nyelvükhöz és katolikus vallásukhoz egyaránt ragaszkodnak. Talán éppen ez a két érték s azok évszázadokon keresztül történő őrzése határozza meg a falu múltját, s minden bizonnyal jövőjét is. Riportunkban Schneller János nyugalmazott és Várhelyi Tamás jelenlegi szentpéterfai plébánosokat kérdeztük.
– Hogyan kerültek a horvátok Szentpéterfára?
Schneller János: – A török hadsereg 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt. A törököknek ezzel megnyílt az út Európa felé. A török veszélyt felismerte Hunyadi János, és sok csatában igyekezett az előrenyomuló törököket feltartoztatni. A török elleni harcban csak a horvátok voltak segítségére. Ez a közös fellépés Mátyás király halálával véget ért. Ezek után a törökök egymás után foglalták el a déli végvárakat. Miután elfoglalták Szlavóniát is, megkezdődött a horvátok menekülése.
Szentpéterfa abban az időben az Erdődyek birtoka volt. Az Erdődy családnak Szlavóniában is voltak birtokai, ezért az elnéptelenedett Szentpéterfát e menekülőkkel népesítették be. Ez a bevándorlás több hullámban történt, amelynek kezdete 1545-re tehető.
A falu első temploma valószínűleg Szent István király parancsára épült, és már egy 1221-ben kelt okmányban így történik róla említés: „Ecclesia ad Sancti Petri”, tehát már ebben az időben is Szent Péter apostol tiszteletére emelt istenháza állt itt.
Ezt a templomot a tatárjárás részben elpusztította, majd a meglévő alapokra Ellerbach Berthold új templomot emelt gótikus szentéllyel és sekrestyével az 1400-as években. Ezt az épületet vették birtokba a bevándorló horvátok, s ez a templom ma is Szentpéterfa büszkesége. Mivel a mai falu szélén, a temetőnél áll a templom, ezért a falu szívében 1863-ban egy kápolnát építettek a köznapi szentmisék bemutatására. Szentpéterfa tehát kicsinysége ellenére napjainkban két templomot tudhat magáénak. A községben élők többsége ma is horvát nemzetiségűnek vallja magát.
Szentpéterfa lakossága 1923-ban népszavazással döntött arról, hogy Magyarországhoz kíván tartozni, s ezért Vas Vármegye Törvényhatósági Bizottságától a többi érintett községgel együtt megkapta a Communitas Fidelissima, azaz a Leghűségesebb Község címet.
– Milyen különleges feladatai vannak egy papnak egy nemzetiségi faluban?
Schneller János: – A szentpéterfai horvát hívek buzgóságukat és templomuk, valamint kápolnájuk iránti szeretetüket, az Egyházhoz való hűségüket az 1980-as évek felújítási munkálatai alatt különösen kimutatták. 1979/80-ban új plébánia épült. 1980-ban megkezdődött az ősi templom külső és belső felújítása. Az oltárok renoválása évekig tartott, és befejezésül 12 regiszteres, két manuálos orgona épült. Ezután következett a falu közepén álló kápolna nagyobbítása. Új oltár, új padok, új festmények készültek, végül itt is épült egy új orgona. Mindez jelzi a hívek buzgóságát.
A templomban a papok mindig igyekeztek ápolni a hívek horvát identitását. Vasárnap két miséje volt a falunak, reggel 8 órakor kezdődött a szentmise magyar nyelven a faluba települt magyarok számára, 10 órakor pedig a horvát mise. A köznapi szentmisék, a keresztút, a litániák és az egyéb áhítatosságok horvát nyelvűek voltak. Horvát nyelvű liturgikus könyveket még időben sikerült beszerezni, de az imakönyvek beszerzése egyre nehezebb.
Az itt élő horvátok anyanyelve és vallásossága között nagyon szoros összefüggés tapasztalható. Szentpéterfa környékén több horvát falu is volt egykor. Az asszimiláció következtében lakóik mostanra vagy magyarok, vagy németek lettek. A horvát anyanyelv elvesztése következtében e falvakban a vallásosság a környék szintjére süllyedt, de Szentpéterfán továbbra is meghatározóak az anyanyelvi szentmisék és szertartások.
– Hány pap, illetve szerzetes származik e vallásilag buzgó helyről?
Schneller János: – Elmúlt századokban Szentpéterfa bő termőföldje volt a papi és szerzetesi hivatásoknak. Több mint 40 pap és szerzetes került ki a faluból. Jelenleg még 4 élő papja van Szentpéterfának: ketten Ausztriában, ketten pedig Magyarországon élnek. 32 szerzetesnővérről is tudunk, akik különböző rendházakban működtek, legtöbbjük irgalmas rendű volt. Jelenleg egy Szentpéterfáról származó verbita nővér él Ausztriában.
– Mi az anyanyelv jelentősége a közösség vallási életében?
Schneller János: – Szentpéterfa múltja elválaszthatatlan a keresztény vallástól. A család és az egyházi iskola mellett a templom volt az a tiszta forrás, amely éltette, táplálta e nép horvát nyelvét és horvát öntudatát. Évszázadokon át szent életű papok őrködtek, vigyáztak Szentpéterfa népére, hogy horvát nyelvét, vallásosságát megőrizze, s bátorították a szülőket és tanítókat a nyelv továbbadására.
Az utóbbi időkben a papi hivatások csökkenése miatt egyre nehezebb horvát anyanyelvű papokkal betölteni az eddigi horvát plébániákat. Imádság mellett egyedül az isteni gondviselésbe vetett bizalom segít majd megoldani a jelenlegi krízist.
– Milyen a vallási élet a jelenben?
Várhelyi Tamás: – 2007-ben a megyés püspök az osztrák határ közelében lévő nemzetiségi falvakat egy plébániává egyesítette. Ennek keretében a szentpéterfai plébániához 6 község tartozik: 4 horvát (Felsőcsatár, Horvátlövő, Narda, Szentpéterfa) és 2 német (Pornóapáti, Vaskeresztes) nemzetiségű. A schengeni határnyitásnak köszönhetően ismét közel kerültek eme falvak egymáshoz, ahogy az a trianoni békeszerződés előtt is megvolt. A közeledés folyamatában a szomszédos osztrák falvak is tevékenyen részt vesznek. A legpraktikusabb, legrövidebb megközelítése a községeknek a vasfüggöny által zsákfaluvá degradált Szentpéterfáról most, a nyitásnak köszönhetően Ausztrián keresztül történik, ami jelentősen megkönnyíti a lelkipásztor feladatát is. Így tehát a plébániának van olyan – természetesen Magyarországon található – faluja, ahová Ausztrián keresztül járok misézni.
A pasztorális szolgálatot jelenleg négy pap látja el. A gondviselő Isten jóvoltából három nagyon derék, szent életű, nyugdíjas lelkipásztor segédkezik az itt élők vallási igényeinek kielégítésére. Munkájuk nagy segítséget jelent számomra, hiszen én nem vagyok horvát anyanyelvű, de idekerülésem óta intenzíven tanulom a nyelvet. Mellettük olykor-olykor a szomszédos Ausztriából német, illetve horvát anyanyelvű papok is besegítenek, hogy a nyelv megőrzése, fenntartása biztosított legyen.
A nemzetiségi életet biztosító színtársulatok, kórusok, tánccsoportok, önkéntes tűzoltó egyesületek szinte mindegyik községben megtalálhatóak és szép összhangban tevékenykednek egymással és az Egyházzal is, törekedve arra, hogy az itt lakó fiatalokat, családokat is bekapcsolják a közélet vérkeringésébe.
– Hogyan történik a hitoktatás?
Várhelyi Tamás: – Két nemzetiségi iskola működik: Felsőcsatáron és Szentpéterfán. Felsőcsatáron hitoktató végzi a községek tanulóinak hitre nevelését. Helyben pedig a plébános. A tantestülettel mindkét községben jó kapcsolatot sikerült már korábban is kialakítani. Például a rendszerváltás előtti időszakban is 100%-os volt a hittanra járók száma Szentpéterfán, még ha ezt papíron nem is így „reklámozták”, hogy védjék a hitet és a nemzetiségi öntudatot. Ez a nagy helyi összefogásnak is az eredménye, hogy együtt vagyunk erősek. Itt ma is van mindig gyerek a hétköznapi szentmisén a ministránsokon kívül is, ami igazán öröm a lelkipásztornak. Persze ez az elődök lelkes munkájának a gyü mölcse.
