Cikkek listázása

Apa-lánya hétvége a Családszolgálat szervezésében

Alma a fájától…

Szerző: Mácsai Kornélia

Fotó: Elena Elisseeva

Szilárd házasságok, egészséges családok, reményteljes gyermekek! – olvashatjuk a Családszolgálat honlapján. Célkitűzés, hitvallás, vágy: akármit is fejezzen ki ez a hármas jelmondat, mindenképpen nemes és bátor feladat az, hogy ma van egy olyan társaság, amely ezeket az értékeket felvállalja. Nem csupán azért, mert azoknak hasznos, akik részt vesznek a programjaikon, hanem azért a hatásért is, amit a résztvevők a szűkebb és a tágabb környezetükben előidéznek.

A szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémia volt a helyszíne a három napos Apa-lánya hétvégének 2010. március 19. és 21. között. A hétvégéről a Családszolgálat munkatársa, Foltányi Bence beszélt lapunknak. „Léteznek tévhitek, miszerint a lányok nevelése főként az édesanyák dolga. És a mai felfordult világban ráadásul az édesapák alig-alig elérhetők a családban a megélhetésért folytatott szüntelen rohanás miatt” – mondta, majd hozzátette: „Ez sablon, közhely, mert mindenki talál időt a lányára, ha átérzi mennyire fontos a számára. Ezen a hétvégén szeretnénk először is felébreszteni az apák szívét, hogy nagy szükség van az ő szeretetükre, törődésükre, segítségükre a leányuk mellett.” Ez a szeretet, törődés és segítség azonban nem csupán a kamaszkort határozza meg, hiszen minden fiatal a szülei példája alapján alkot elsőként véleményt az ellenkező nemről, és a szülővel való kapcsolata meghatározza a későbbi párválasztást is. Foltányi Bence kiemelte: „Fontosnak tartjuk, hogy a férfiról, apáról alkotott képük reális legyen, hogy amikor majd társat választanak maguknak, akkor az életre szóló döntést egy hiteles, megbízható férfiban találják meg. Mert akár felvállaljuk, akár nem: az édesapa a lányok szemében minta, etalon lesz a választásnál. Mindehhez utat kell találni az apáknak a lányaikhoz, és a leányoknak az édesapjukhoz.” Ez az út sokszor nehéz – nem csupán a generációs különbségek miatt, hanem azért is, ami ilyenkor a legnehezebb: a nyitottság miatt. A Családszolgálat honlapján (www.csaladszolgalat.hu) olvasható az a kis történet, amelyben az édesapa együtt fekszik a földön a gyerekével, és együtt hallgatnak különféle stílusú zenéket – megmutatják egymásnak, hogy mi érdekli őket, megvitatják a különböző stílusok sajátosságait, az előadók és a szövegek értékeit és ellenértékeit. Ez egy olyan örök emlék és példa marad a gyereknek és a szülőnek egyaránt, amelyből mindenképpen pozitívan kerülnek ki – nyitottan és tisztelettel a másik iránt.

A hétvégét immár harmadik alkalommal rendezte meg a Családszolgálat. A lelki programok és előadások mellett természetesen játékra, szórakozásra is jutott idő. Foltányi Bence a programokról elmondta:

„Ez a hétvége, csakúgy mint a többi programunk, imádságon, dicsőítésen alapszik. Rövid gondolatindító előadásokkal, és sok-sok játékkal, tréfás feladattal, de mindenekelőtt kettesben töltött, megbeszélendő, együtt átélendő időkkel. Előadóink 4-5 gyerekes, gyakorló, kamasz gyerekeket (is) nevelő szülők. Évtizedes munkatársi szolgálattal és a nem rejtett kíváncsisággal érkeznek, hogy mit lehet egy hétvégén átadni, megosztani abból az örömből, amit a jól működő családi, szülői, apai háttér adhat egy leánynak. De mi is gyakorló és ezáltal hibázó, kudarcokat is ismerő szülők vagyunk, ezeket a keserű tapasztalatokat, élményeket sem titkoljuk el, ugyanakkor sokat kapunk a résztvevő szülők őszinte megosztásai által is.” A mostani alkalommal összesen harmincnyolcan voltak a résztvevők – vagyis tizenkilenc pár az ország szinte minden területéről. Érkeztek a Szombathelyhez közeli Gencsapátiból, de Veszprémből, Solymárról és Pécsről is. A legfiatalabb lány tíz, míg a legidősebb tizenhét éves volt. Mivel egy apuka egyszerre csak egy lányával jöhet, a szerencsésebb apukák többször is visszatérnek. A lányok számára a korhatár a tíz és tizenhat év, ezért a kisebbek a tapasztalat szerint már nagyon várják, hogy végre ők lehessenek kettesben apjukkal.

Noha a kapcsolatokról szóló hétvégi programokról sokaknak talán a problémamegoldás jut először eszébe, ez a hétvége mégsem kiemelten erről szólt. „Egészséges családokból érkező apákat és leányokat hívtunk, hogy a kapcsolatuk megszilárdulhasson, krízistűrővé válhasson, a kamaszkor nehézsége közt támpontot adhasson” – mondta el Foltányi Bence. Természetesen várták – és a jövőben is várják – azoknak a jelentkezését is, akik segítséget keresnek a hétvége során. A felkészült előadók, a többi szülő-gyermek páros jelenléte és a folyamatos imaháttér is olyan környezetet teremtettek, amely már önmagában segítséget ad mindenki számára, megerősítést a mindennapokra és reményt a jövőre.

Magyarországon számos olyan program van – az Apa-lánya szeminárium mintájára –, amely a kamaszodó fiatalok és szüleik számára indul. Májusban például Apa-fia hétvége várja az érdeklődőket, majd októberben Anya-lánya napok lesznek. A helyszínek a festői Tihany, Balatonszárszó, a Vértes hegység, valamint a szombathelyi Martineum. A párválasztást elősegítő Szeminárium együtt járó pároknak program arra helyezi a hangsúlyt, hogy a párok az együtt töltött nap során még mélyebben és Istenre tekintve eldönthessék, hogy valóban jó irányba haladnak-e, ezen kívül a személyes fejlődést és növekedést is segítik a játékos, kérdésekkel teli feladatok.

Ma, amikor annyira veszélybe került a házasság és a család intézménye, a fiatalok számos romboló és egoizmust keltő impulzust kapnak, valamint egyre kevésbé támogatott a sokgyermekes, békés család, akkor elgondolkodtató, hogy mégis vannak olyanok, akik merik felvállalni, hogy tenni szeretnének a mellettük élő emberekért. Akkor is, ha az illető egy mindent és mindenkit megkérdőjelező és kritikával illető kamasz. Olyankor is, ha a házasság ellaposodott, ha kihunyt a kezdeti lelkesedés, és a köznapi gondolkodással ellentétben a házastársak nem az új társban akarják megtalálni a boldogságot, hanem szeretnék feléleszteni és újra lángba borítani az Istentől kapott kapcsolatot. Talán ez tűnik a nehezebb útnak. A szűk ösvény azonban mindig előbbre visz, mint a tágas út. És izgalmasabb is, hiszen a nehéz túra közben ismeri meg igazán az ember azt, akivel együtt halad.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>