Cikkek listázása

Évforduló

Szerző: Mácsai Kornélia

Fotó: Körössy László

„Fiatalok, ez a nap a tiétek!”

1984-ben II. János Pál egy keresztet bízott a Szent Péter téren összegyűlt fiatalokra. Egy évvel később, 1985-ben az Ifjúság Évét hirdette meg az ENSZ: ennek kapcsán a Szentatya levelet intézett a világ fiataljaihoz, amelyben arra hívta fel őket, hogy virágvasárnaponként együtt ünnepeljenek Rómában a szentmisén. Ezen kívül kétévente kerül sor egy nagyméretű ifjúsági találkozóra is, amelyet az aktuális pápa üzenetével készít elő, illetve határozza meg a mottóját. Az első találkozó Rómában volt, majd ezt követte Buenos Aires, Santiago de Compostela, Czestochowa, Denver, Manila ötmillió fiatallal, majd Párizs és végül a 2000-ik év nagy jubileuma Rómában. Ezt követte Toronto 2002-ben, majd XVI. Benedek pápa is folytatta a világifjúsági találkozók hagyományát: 2005-ben Kölnben, majd 2008-ban Sydney-ben személyesen is ott volt a fiatalok között. II. János Pál pápa 1998-as üzenete máig érvényes minden fiatalra és lélekben fiatalra: „Ma újra szól hozzátok a kereszt üzenete. Rátok van bízva, akik a harmadik évezred felnőttjei lesztek. (…) Ez a kereszt a fiatalokkal együtt zarándokolt egyik országból a másikba, egyik földrészről a másikra. A ti választásotok, keresztény fiatalok, világos: Krisztus Keresztjében fedezitek fel létezésetek értelmét és misszionárius lelkesedésetek forrását.”

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>