Cikkek listázása

Egy egész éven átívelő rendezvénysorozat

Egy csodában élünk mi is: 2010 II. János Pál pápa éve

Szerző: Farkas P. József

Hamarosan valószínűleg ünnepélyesen is bejelentik azt, amit az olasz sajtó már tudni vél: 2010. II. János Pál pápa éve lesz, hiszen várhatóan októ­ber 17-én boldoggá avatják Rómában. A kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központ (www.wojtyla.hu) ebből az alkalomból az egész éven átívelő rendezvénysorozattal készül. A szervezők úgy gondolják: Kecskemét, a szülőváros, Wadowice testvérvárosaként, a Barátság Központ pedig a pápa nevét viselő első magyarországi intézményként fontos szereplője lehet e rendkívüli eseményt övező megemlékezéseknek.

A pápa szent éve címet viselő rendezvénysorozattal a kecskemétiek is szeretnének hozzátenni valamit ahhoz a világszerte előkészítés alatt álló, hatalmas megmozduláshoz, amely az emberiség II. János Pál pápa öröksége előtti főhajtását hivatott kifejezni. Részben a neves pápa oltárra emelése miatt érzett örömüket szeretnék ily módon kifejezése juttatni, másrészt mintegy alátámasztani azt a döntést, amit az illetékes dikasztérium hoz majd a boldoggá avatás kapcsán.

Egy csodában élünk mi is – ez a címe, jelmondata az egész éves kecskeméti rendezvénysorozatnak, melynek része a kecskeméti hívek zarándoklata Wadowicébe és Krakkóba, amely Karol Wojtyla papi, főpapi szolgálatának fő színtere volt. Eközben egy másik csoport a tervek szerint a wadowicei testvérváros vezetőivel együtt vesz részt Rómában azon a megemlékezéssorozaton, melyet II. János Pál pápa tiszteletére rendeznek, illetve a „boldog misén”.

Szerepel a tervek között egy nagy wadovicei kiállítás is a hírös városban, bár a helyszín egye­lőre még egyeztetés alatt áll, hiszen a Karol Wojtyla Barátság Központ épületének méreteit meghaladja a koncepció. Ez az esztendő kiváló alkalmat kínál arra is, hogy ünnepélyes keretek között, főpapi áldással a Barátság Központ előtti köztér felvehesse a Karol Wojtila tér nevet. A névadó ünnepséget megelőzően egy parkot is kialakítanak majd, ahol helyet kap az a műalkotás, amely II. János Pál pápát fogja ábrázolni.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>