Cikkek listázása

Családpasztorációs papok találkozója

Az ima fontossága a házaspárok életében

Szerző: B.L.

Fotó: B.L.

„Az emberek, a családok várják, hogy tiszta beszédet, útmutatást kapjanak a mai életben” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családpasztorációért felelős püspöke a határainkon innen és túlról érkezett közel ötven papot, akik azért találkoztak, mert fontosnak érzik, hogy különös figyelemmel forduljanak a plébániájukon a családok felé, melyek a társadalom alappillérei. Tomka Ferenc a május 11-i találkozón „A kereszt teológiája a házasságban és a papságban” címmel tartott előadást a Városligeti fasorban található KPSZTI székházában.

Mint az előadó bevezetőjében elmondta, a kereszt teológiája – a húsvéti titok teológiája – magát a reményt jelenti, mely a Bárány végleges győzelme a sárkány és a világ viharai felett. Hozzátette, mindezt azonban csak az értheti meg, aki már találkozott az igazi szenvedéssel. Tomka Ferenc szólt arról is, hogy a II. Vatikáni Zsinat utáni teológia két nagy újdonsága a Szentháromság  és a Kereszt teológiájának újrafogalmazása, melynek ismertetésével és magyarázatával kezdte előadását.

Mint mondta, különösen a zsinat óta az Egyház, a teológia rámutat, hogy a keresztények lelki életének célja nem csupán „Krisztus követése”, hanem a Krisztussal, az ő halálával és feltámadásával való egyesülés.

Krisztus keresztjéről és a házasság gondozásáról szólva az előadó arra figyelmeztetett, hogy csak a közösséget építő és az elöljáróival az egységet építő pap képes a házaspárok egységének gondozására is. A családi lelkipásztorkodás, illetve a házastársak gondozásának egyik alappillére ugyanis annak tudatosítása, hogy mindkét félnek el kell veszítenie, ki kell üresítenie önmagát ahhoz, hogy megtalálhassa önmagát.

Tomka Ferenc, újpest-káposztásmegyeri plébános a házasság jelenlegi helyzetéről szólva kemény adatokat sorolt. Az érdekelt korosztály egyharmada házasodik meg, de ezeknek a házasságoknak a fele válással végződik. Egyharmaduk ugyan párkapcsolatban él, de kétséges, mikor és milyen házasság lesz ezekből, a maradék egyharmad pedig semmilyen tartós párkapcsolatot nem épít.

Szólt arról is, hogy mennyire fiatalon szerzi meg a mai ifjúság első szexuális élményeit, melyhez minden bizonnyal az is hozzájárul, hogy gyermekeinknek szexuális „felvilágosítás” címén sok iskolában a homoszexualitás elfogadtatását, a szexkapcsolat csupán élvezeti voltát tanítják.

Látható – folytatta –, hogy olyan sátáni támadásoknak vagyunk kitéve, amely ellen emberi erővel nem vagyunk képesek szembeszállni, hiszen szemünk láttára ürülnek ki templomaink, csökken a magukat hívőnek vallók, még inkább a templomba járók aránya, fogynak a hivatások. Bár az emberek ma is erősen keresik Istent, de nem elég gyakran találkoznak az élő egyházzal, amely vonzaná is őket.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>