Cikkek listázása

Farsangban és böjtben

Szerző: Herdics György

Márai Sándor Hó címet viselő novellájának hősei szeretik a havat. Karácsony másnapján elutaznak egy üdülőhelyre, annak reményében, hogy lesz hó. De a hóesés késik. Másnap néhányan haza is utaznak. De estére mégiscsak megérkezik a fehér csoda. A vendégek, mint égi malasztot, csodálják a friss hópelyheket. Folyamatosan hullik a hó, egész nap, egész éjjel: eltorlaszolja a szállodát, már nem csörög a telefon, kialszik a villany. Rádöbbennek: fogságba estek, a hó fogságába…

A hópelyheinek  „visszatérésekor” arra gondolok, legalább a gyermekek örülnek a fehérségnek. Akinek útra kell kelnie, nem igazán szereti e fehérséget. Legalábbis akkor nem, amikor sűrű hóesés közben kell autóba ülni, lassan menni, inkább csak vánszorogni az úton. Megborzongva kell látni egy-egy árokba csúszott autót, s jobbik esetben a sérült autó mellett idegesen cigarettázó-telefonáló tulajdonost, aki azon kesereg, hogy miért éppen ő?! Ha csak egy perccel indult volna később otthonról, vagy ha éppen az imént megállt volna friss hírekért az újságosbódénál…

Tudja a kárvallott, már minden „ha csak” csupán üres szavak hiábavaló pufogtatása. Mégis! Tán némi megnyugvást adhat a kilátástalan helyzetben.

Várjuk az „áldást”. Ilyet is, olyat is. Ha jön, egy pillanatra örülünk neki. Vagy két pillanatra. Esetleg sok pillanatra –, ha a pillanatokat egyáltalán „össze lehet rakni”. Aztán lassan megszokjuk. Természetessé, mindennapivá válik. Később már a hókotró után áhítozunk. „Túl sok ez nekünk” – gondoljuk magunkban, megfeledkezve arról, mennyire is akartuk a csodát, mely most hirtelen ránk köszöntött.

Nem így, nem éppen így, nem ennyire, nem éppen most… Majd később, majd ha ezt meg azt elrendeztem, akkor tán, akkor tán jobban örülnék a lehetőségnek, a sikernek… Akkor jobban örülnék az örömnek…

Sok mindent nem ismerünk fel. Sok mindent nem merünk felismerni. Sok elmulasztott lehetőség, melyre ma oda sem figyelünk, később, talán évek vagy évtizedek múltán, mint vád bukkan elő lelkünkben.

És ugyanaz érvényes a sok kihasznált lehetőségre, melyet nem kellett volna kihasználnunk, mégis ezt tettük. Nem kellett volna felismernünk, vagy nem úgy kellett volna felismerni – magyarul: rosszul tettük.

Sok minden, mit megélünk, áldássá vagy átokká válhat. Nagyon sokszor rajtunk is múlik. Kigyulladhat a fény: ha csak pislákol, meríthetünk tartalékainkból. Így a színét vesztett napokon sem kell sötétben tapogatóznunk. De ki is aludhat, ha nincsenek tartalékaink… Könnyen fogságba eshetünk!

Ha újra kezdhetném… A hóban jobban meglátnám a fehérséget, az emberben jobban meglátnám az embert, a nemes lehetőségekben jobban odafigyelnék a szépre, a rossztól, bármily szépbe is burkolódzik, távolabb tartanám magam…

Félig még farsang, félig már böjt az idei február. Valahol azt olvastam, hogy a kín inkább csak a szép lélek számára van. Persze ebben a formában ezt nem lehet kijelenteni, ugyanakkor biztos, hogy a szép lélek a kínt, annak „benső fájdalmát” könnyebben viseli. Így vagy úgy, farsangban és böjtben, hóhullásban vagy szikrázó napsütésben, nyáron: a szép lélek – áldás…

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>