Böjt, lelkiismeret-vizsgálat, bűnbánat
Azok a „nemszeretem” szavak…
Szerző: Toldi Éva
Fotó: Bókay László
,,Emlékezzél meg, ember, hogy por vagy és porrá leszel!” – hangzik fel a figyelmeztetés a katolikus templomokban a hamvazószerdai szertartáson.
E nappal kezdetét veszi a Jézus Krisztus kálváriajárására, megkínzatására, kereszthalálára és feltámadására emlékező, engesztelő lelki előkészület, a nagyböjt. Miközben a liturgiában a pap hamuval keresztet rajzol a hívek homlokára az Egyház ősi szertartása szerint, lelkiismeret-vizsgálatra és bűnbánatra serkent.
Böjt, lelkiismeret-vizsgálat, bűnbánat… Ezek a fogalmak a mai világnak többnyire sajnos már alig mondanak valamit, szinte üresen csengenek. Még talán a böjtről elhangzik egy és más, de az is már csak a pszichogasztronómiai üzletág, a táplálkozástudományi marketing szakértőinek szájából. A lelkiismeret-vizsgálat és a bűnbánat szavaink viszont már szinte teljesen kihullottak a mindennapok szótárából, a mai kor embere száműzte őket a templomi szertartások világába, mintha csak a hívő emberekre vonatkoznának, mintha lelkiismeretre, bűnbánatra csak a hívő embereknek volna szüksége.
Böjt, lelkiismeret-vizsgálat, bűnbánat… Nem nehéz kitalálni: e szavak közös eredője a bűn. A bűn, ez a „nemszeretem szó”, ahogy egy pszichológus emlegette nemrég. Világméretű összeesküvés áldozatai vagyunk, mondta. Erők szövetkeztek, hogy kiirtsák szótárunkból, világnézetünkből, pszichológiánkból, sőt még egyes vallásainkból is ezt a szót. A pszichológia fő feladata ma az, hogy megszabadítson a bűntudattól. Bűn ugyanis nincs. Illetve ami van, az a bíróságokra tartozik: betörés, lopás, gyilkosság, sikkasztás…, és ezek valahol messze, a horizontunk határán léteznek csupán. A modern megváltás tana szerint nincs bűn (tehát ok), csak egy furcsa, ok nélküli jelenség: a szorongás, a neurózis, a bűntudat. Mintha volna eső felhő nélkül, mennydörgés villám nélkül.
S e rejtett cenzúra (mely kifehéríti-eltünteti-eltakarja, manipulálja a bűnt) ma már az egész földkerekségen teret kapott, az ember élettereit behálózta. Mintha egy ördögi toll rendre kihúzná újságainkból, a televíziós forgatókönyveinkből, de egész kultúránkból, gondolkodásunkból is a „bűn” szót.
Magatartáskutatóktól olvastam: mára élvezeti, fogyasztási cikké nőtt a bűn. A televíziós krimikben, horrorfilmekben, thrillerekben adagolják nekünk bőven, és sokan titokban élvezik is. Esténként négy-öt gyilkosságot és két-három házasságtörést végignézve azután lassan feloldódik a természetellenestől való idegenkedésünk. Ezért nevezi a teológus a bűnt a lélek leprájának. Mert ahogy a lepra érzéketlenné teszi a beteg testrészt, úgy érzéketlenedik el az ember lelke is a bűn súlya alatt. Így érzéketlenedik el lelki ismeretében például a hazudozó vagy a folyton-folyvást káromkodó ember. Szavai, tettei súlyát vesztve már észre sem veszi, hogy mit mond, s hogy azzal, amit mond, mennyire rombol. Gyermekként még minden ember érzi, amikor bűnt követ el. Elbújik a felnőttek elől, ha rosszfát tett a tűzre. De a bűn érzékszerve, a lelkiismeret idővel érzéketlenné válhat, sőt tudatosan érzéketlenné is tehetjük. Hányszor altatjuk el a lelkiismeret-furdalásunkat, álságosan bemagyarázva magunknak: ami a törvények szerint nem tilos, az szabad! S a kiskapukon át lopakodva „bűnözünk törvényesen”.
Nagyböjt van, a bűnbánat, a lelkiismeret-vizsgálat, a számvetés ideje. Vajon megtettünk-e mindent annak érdekében a magunk lehetőségei szerint, hogy kevesebb nyomorúság, gyűlölködés, harag legyen a környezetünkben? Becsülettel fogtuk-e meg a kezét azoknak, segítettük e tisztességgel azokat, akik ránk bízattak, akik terheket cipelnek? Vajon a szeretet eszközével építettük-e a jövőt közösségeinkben, családjainkban, nemzetünkben? S a mások életét is szolgáltuk-e életünkkel, vagy csak önmagunkat? Nézzünk szembe magunkkal! Készek vagyunk-e a jobb folytatásra? Nagyböjt az újrakezdés lehetősége. Éljünk vele!
