Cikkek listázása

Szakrális terek

Szerző: Bókay László

Fotó: Bókay László

1984-ben Franciaországban Történelmi Műemlékek Nyílt Napja néven új kezdeményezés indult útjára, azzal a céllal, hogy azok a kiemelkedő, várhatóan széles érdeklődésre számot tartó műemléképületek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt, egy hétvégén nyissák meg kapuikat, és ingyen, lehetőleg szakszerű vezetéssel fogadják a kíváncsi látogatókat. A kezdeményezés rendkívüli sikerén felbuzdulva az Épített Örökségért Felelős Európai Miniszterek Második Európai Konferenciáján, 1985-ben Jack Lang, akkori francia kulturális miniszter kezdeményezte, hogy az Európa Tanács karolja fel a rendezvényt és segítse, hogy nemzetközi méretűvé válhasson. Néhány európai ország, például Hollandia, Belgium, Luxemburg, Málta, Svédország, valamint az Egyesült Királyság hamarosan csatlakozott a kezdeményezéshez és megrendezte a „Nyitott Kapuk Napját”.

A különböző kezdeményezéseket az Európai Tanács összefogta, ezáltal is erősítve a köztük lévő kohéziót és a mozgalom nemzetközi jellegét. 1991-ben az Európai Unió támogatásával hivatalosan is intézményesítette és útjára indította saját rendezvénysorozatát Európai Örökség Napok címen. Mottója lett: „Európa, közös örökségünk”. Manapság a rendezvényt a Baltikumtól a Balkánig, Izlandtól az Ibériai-félszigetig negyvennyolc országban ünneplik meg minden szeptemberben, túllépve az Európai Unió határait is.

Ebben az esztendőben szeptember 19-én és 20-án Szakrális terek címmel rendezték meg a kétnapos programot, melynek során templomok, kolostorok, zsinagógák, sztúpák, kápolnák, imaházak, kálváriák, kegyhelyek és búcsújáróhelyek várták az érdeklődőket, hogy az európai polgárok megismerhessék kulturális örökségüket, felhívják figyelmüket az örökség folyamatos megőrzésére, védelmére, megismerjék és megértsék egymást a nyelvi, vallási és kulturális különbözőségek ellenére, mások kulturális értékeit felfedezhessék. Minden eddiginél bővebb volt az idei kulturális örökség napjainak kínálata: 372 település 820 épületében, valamint 171 vezetett sétaútvonalon várták a közönséget a szervezők.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>