Cikkek listázása

Kérdéseinkre válaszol: Pákozdi István egyetemi lelkész

„Ma is ezt az élethivatást választanám”

Szerző: Körössy László

Fotó: Fábián Attila

Hitvalló embereket bemutató sorozatunkban egyházi-közéleti emberek személyiségének kevésbé ismert vonásait mutatjuk be. Ezúttal Pákozdi István egyetemi lelkésznek, az MKPK TV-referensének, főiskolai tanárnak tettük fel kérdéseinket.

– Mi jelent az Ön számára igazi örömet?

– Papságom harminckettedik évébe léptem, nem sok helyen voltam: káplánként Balassagyarmaton, római tanulmányaimat követően egy évtizeden át az esztergomi Papnevelő Intézetben tanárként és fegyelmi elöljáróként, majd pedig – immár tizenhét éve – a budapesti Egyetemi Lelkészséget vezetem.

Mindig közösségben éltem, jelenleg az egyik kollégiumunkban lakom, ahol nyüzsgő élet folyik. Egyetemisták indulnak el kora reggel, térnek vissza nap közben, este. Étkeznek, számítógépeznek, filmet néznek, beszélgetnek. Egy papnak mint pásztornak a legnagyobb öröme, ha azt tapasztalja, hogy juhai együtt vannak, szeretik „Gazdájukat”, aki nem a pásztor, hanem az Isten, mégis ismerik a hangját és hallgatnak a szavára.

– Ön szerint mi az igazi irgalmasság lényege?

– Az igazi irgalmasságra Jézus tanította meg a világot: aki tudta, mi lakik az emberben, aki kiűzte az emberszívből a gonoszt, aki megbocsátotta a bűnöket (mindegyiket és akárhányszor), aki bekötözte az útszélen hagyott, kifosztott ember sebeit, aki testi-lelki gondját viselte azoknak, akik testvérei, fiai és leányai. Ha ezekből a példákból egyet is megvalósítunk, akkor Őt követjük az isteni irgalmasság útján.

– Melyik az az erény, amelynek a jelen­létét a legszükségesebbnek tartja mai társadalmunkban?

– Az igazság és az igazságosság erényét, ahogyan azt az egyik új eucharisztikus imánkban is kérjük a liturgiában: „Tedd Egyházadat az igazság, a szabadság, az igazságosság és a béke otthonává…” (VII. B) Ebben benne van a tiszta és őszinte beszéd, a felelősségvállalás, a rágalom és szitok nélküli felebaráti szeretet. Erre lenne ma a legnagyobb szükség!

– Mi az, amit a leginkább nagyra becsül a nőkben?

– E kérdés hallatán rögtön édesanyám jut az eszembe, akiben becsültem a tisztaságot, a rendszeretetet, a mások iránti ajándékozó jóságot (amíg egészséges volt, nem ment el tőlünk senki úgy, hogy ne csomagolt volna neki egy kis süteményt). Az igazán nagy, női szentekben mindig megcsodáltam azt, hogy példás édesanyák és feleségek voltak (gondoljunk csak Gizellára, Erzsébetre, Ritára, Brigittára, Hedvigre), ugyanakkor férjük halála után – de már azt megelőzően is – a másokról gondoskodó, önzetlen szeretet „csúcsai” lettek, betegeket ápoltak, szegényeket gondoztak, új szerzetesrendeket hoztak létre, szinte hihetetlen nagy lelki erővel. Hol vannak manapság ezek a nők és asszonyok?

– Ha önmagát jellemezné, mely tulajdonságait tartaná a legfontosabbnak?

– Nem szeretek rendetlenségben, összevisszaságban élni. Aki ismer, tudja, magam mosom, vasalom az ingeimet, teszem rendbe a környezetemet. Ha útra indulunk – tudják az egyetemisták –, minden lehetséges helyet végig járok, nem megyünk sehová anélkül, hogy alaposan elő ne lenne készítve az utunk, főként, ha nagyobb csoportról van szó. Még sosem hagytam el papi tevékenységet azért, mert elfelejtettem volna vagy elkéstem volna. Igen fontosnak tartom az időben való gondolkodást, úgy érzem: nem élhetek vissza mások idejével. Ez a prédikációim hosszára is áll.

– Mit tart a legnagyobb hibájának?

– Éppen az előbb mondottak alapján, igényes vagyok másokkal szemben: felnőttek esetében nehezen tolerálom a késést, a felelőtlenséget, a hanyagságot, a rendetlenséget, az őszinteség hiányát. Ha valakinek levelet írok, nem értem, miért nem válaszol? Egyetlen válasz nélkül hagyott e-mail nincs a gépemen.

Minél inkább öregszem, annál kevésbé vagyok türelmes ezen a téren. De azért igyekszem!

– Mi a legnagyobb kincs az Ön életében?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>