Cikkek listázása

Ismét Taizéi találkozó Pécsett

Hogy láthatóvá váljon a közösség

Szerző: Pécsi Egyházmegyei Sajtóiroda

Fotó: Fábián Attila

Mint arról már beszámoltunk, október 23. és 25. között több ezer fiatalt várnak Pécsre nemcsak Magyarországról, hanem a környező országokból is. Az ideérkező fiatalok három napot töltenek el együtt: közösen imádkoznak és megosztják egymással tapasztalataikat.

Úgynevezett terepszemlék, előtalálkozók már több esetben is voltak az egyházmegye különböző helyszínein. Ezeken a találkozókon a taizei lelkiség

megismertetésére, valamint a fiatalok megszólítására helyezték a hangsúlyt. Egy svéd és egy svájci fiatal önkéntes is Magyarországra látogatott, hogy megismerjék a magyarországi fiatalokat és meghívják őket az októberi találkozóra. Természetesen Pécsett kezdték a látogatást, hiszen nehéz olyan helyre hívni az embereket, ahol saját maguk még sohasem jártak. Néhány fiatalnak pedig lehetősége volt júliusban Taizébe látogatni és részt venni az egyik egyhetes találkozón, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek.

A Pécs városában és környékén élők is bekapcsolódhattak a találkozó előkészületeibe. Szeptember közepén minden egyházközségben megalakultak az előkészítő csoportok a helyi fiatalokból. Az egyházközségekben már megkezdődtek a

szállásgyűjtések. Az érkező fiataloknak hálózsákot, matracot kell magukkal hozniuk, ebédet és vacsorát központilag kapnak, reggelit pedig a fogadó családok biztosítanak majd számukra.

A helyi előkészületeknek a vezérfonalát a rendszeres közös imák adják, amelyekre mindenkit szeretettel várnak a szervezők, akik azt szeretnénk, hogy az előkészületek is valamiképpen elővetítsék mindazt, amit majd az október 23-i hétvégén fognak megélni, hogy láthatóvá váljon az a közösség, amelybe a helyiek és a távolabbról érkezők egyaránt beletartoznak függetlenül attól, hogy melyik országban laknak, milyen nyelvet beszélnek és melyik felekezethez tartoznak.

További információ a folyamatosan frissülő honlapon: http://www.taize.fr/pecs.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>