Véget ért az Afrika-szinódus
Megtanultuk becsülni tanúságtételüket
Szerző: Bókay László
„Az Egyház Afrikában a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke szolgálatában. Ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága” mottóval ülésezett október 4-e és 25-e között Rómában az Afrika-szinódus. Afrika a remény, a béke és a fiatalság kontinense, hatalmas spirituális „tüdő”, felbecsülhetetlen kincs az egész emberiség számára – fogalmazott
XVI. Benedek pápa megnyitóbeszédében.
A szinódusi atyák azt a földrészt képviselték, ahol a legdinamikusabban növekszik a népesség és a katolikus hívők száma. A kontinensen komoly karitatív, oktatási és egészségügyi tevékenységet folytat az Egyház. A szinódusi felszólalásokból a bizalom és a remény hangja szólt. Második alkalommal történt, hogy a világ minden részéről összegyűlt főpásztorok a fekete kontinensnek szentelték szinódusi összejövetelüket. Az elsőt 1994-ben II. János Pál pápa hívta össze. A mostani ülésen a püspökök a következő témákat vizsgálták meg: kiengesztelődés, igazságosság és béke. A fekete földrészen az 1978 óta eltelt időszakban a katolikusok száma 55 millióról 164 millióra nőtt, ez 17,5%, magasabb, mint a világátlag, amely mindössze 17,3 %.
A szinóduson összesen húsz általános gyűlést és kilenc munkacsoport-megbeszélést tartottak.
A Szentatya a szinódust megnyitó szentmise homíliájában rámutatott arra, hogyan terjeszti el mérgező szellemi szemét Afrikát és a világ más fejlődésben lévő területeit. E mérgek közül az egyik az ún. gender-elmélet, amely álruhában férkőzik be egyesületek, kormányzati szervek életébe, sőt, olykor egyházi környezetbe is az afrikai kontinensen – mondta. Erre reagált a közgyűlés során Ennio Antonelli bíboros, a Család Pápai Tanácsának elnöke, aki a „mérgező szellemi szeméttől" óvta a fekete kontinenst, mivel számos nemzetközi intézmény és szervezet munkatársai komoly problémákról számolnak be, amelyek hatékony kezelést igényelnek. Ezek között szerepel a nőket érő igazságtalanság és erőszak, a csecsemőhalandóság, az alultápláltság és az éhínség, valamint a lakhatás és a munka világában jelentkező gondok. A bíboros hozzátette: „ezek a problémák olyan megoldásokat sürgetnek, amelyek az egyenlőség, az egészség és a szabadság értékeire épülnek: ezek szent és sérthetetlen elvek, de a nekik tulajdonított új antropológiai jelentések kétértelművé tették őket. Az emberek egyenlősége újabban már nem egyenlő méltóságot és az alapvető emberi jogokat jelenti, hanem a férfi és nő közötti természetes különbségek elmosását, minden egyén uniformitását – mintha nemileg nem különböznének –, s ebből fakadóan a heteroszexualitás, a homoszexualitás, biszexualitás vagy transzszexualitás egyenlőségét. Az új felfogás szerint minden személynek joga van, hogy szabadon gyakorolja – és váltogassa, ha úgy van kedve – beállítottságát motivációi, vágyai és kedve szerint.” Antonelli bíboros szerint ez az ideológia a helyi orvosi rendelők, oktatási intézmények és a nemzetközi média által terjed. Az új eszme ügynökei az afrikai kormányokkal, egyházi csoportokkal is együtt akarnak működni – tette hozzá a bíboros, „e csoportok azonban általában nem ébrednek tudatára, hogy ezeknek az elméleteknek erkölcsileg mennyire elfogadhatatlan antropológiai vonatkozásai vannak”.
Október 5-én az Ecclesia in Africa – Az Egyház Afrikában – kezdetű szinódus utáni buzdítás tanítását idézték fel a résztvevők. Abuna Paulos, az etiópiai ortodox egyház pátriárkája, valamint Rudolf Adada, az ENSZ darfuri békemissziójának egykori vezetője és Jacques Diouf, a FAO muzulmán vallású vezérigazgatója is beszédet intézett a szinódusi atyákhoz.
A szinódus kezdetén a kontinensek püspöki konferenciáinak elnökei szólaltak fel. Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke a közgyűlés második napján mondott beszédében a hála és a tisztelet szavait is tolmácsoltaaz afrikai egyháznak. Kiemelte: mi, európai katolikusok megtanultuk történelmünkből, hogy figyelemmel kövessük az afrikai keresztények sorsát. Megtanultuk nagyra becsülni hűségüket, tanúságtételüket. Az utóbbi idők évről évre növekvő számú afrikai vértanúi Krisztusért és Egyházáért adják életüket, így tehát értünk is. Az afrikai helyi egyház megérdemli hálánkat és mély tiszteletünket. Isten Szolgája II. János Pál erőteljes és világos tanítást hagyott ránk az isteni irgalmasságról. Az olykor ördöginek tűnő köröket, amelyek egész társadalmakat taszíthatnak kétségbeesésbe, a gyűlölet, az erőszak, a bosszú és az igazságtalanság struktúráira építve etnikai csoportok, népek vagy társadalmi osztályok között, nem győzhetnénk le pusztán emberi erővel, ha nem létezne az isteni irgalmasság, amely képessé tesz arra, hogy kövessük Krisztus parancsolatát: „Legyetek tehát irgalmasak amint a ti Atyátok is irgalmas”. Erdő Péter bíboros, mint azEurópai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke az európai főpásztorok szívélyes üdvözletét is tolmácsolta.
A szinódusi atyák a többi közt megvitatták, hogy az afrikai népeknek saját rítusuk van az élet minden fontos szakaszára. A megtermékenyülésre, a várandósságra, a születésre, a fiatalok bevezetésére a felnőtt életbe, a gyászra, a temetésre, a családtagok vagy törzsek közötti kiengesztelődésre, a megtisztulásra, a gyógyítás különböző formáira, a törzsfőnök beiktatására. Szóltak arról is, hogy sok ilyen rítust hozzá lehet kapcsolni a keresztény szentségekhez, a keresztséghez, a bérmáláshoz, a házassághoz, az egyházi rendhez vagy a betegek szentségéhez. Mindezek az ősi rítusok és a keresztény szentségek kulturálisan együtt vannak jelen a megkeresztelkedett hívek körében, és hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsék a Katolikus Egyház szentségeit.
Szóltak arról is beszélgetések, hogy Afrikában különösen élénk a miszticizmus, a spiritualizmus. Sokan fordulnak mágusokhoz, látnokokhoz, gyógyítókhoz. A fekete kontinens képviselői elmondták, a helyi egyház tanulmányozza, hogy miként nézzen szembe ezekkel a jelenségekkel. A liturgikus élet, a lelkigyakorlatok, a napi szentmise, a gyakori gyónás, a családok bevonása révén törekszik hangsúlyozni, hogy a gyógyulás Istentől jön. Az Egyház jelen van a hívek életének szomorú és örömteli pillanataiban, a mennyei pártfogók ünnepén, megőrizve a termény betakarításának szertartását az állattenyésztők, a halászok, a vadászok életritmusát követve.
A szinóduson elhangzott, hogy a papoknak szentelt év jó alkalom arra, hogy Afrikában újra felfedezzék a papi identitás lényegét, főleg azt, hogy a pap nem látnok, nem mágus, nem varázsló, hanem az apostolok és utódaik tanítványa. Az afrikai papoknak újból használniuk kell a kegytárgyakat, mint például az érmék, a kegyszobrok, skapulárék, keresztek, és hangsúlyt kell fektetniük a rózsafüzér imádkozására, a kilencedek tartására. Volt, aki megjegyezte, sajnos a papok között is vannak, akik lenézik ezeket az ájtatosságformákat.
A Vatikánban ülésező Afrika-szinódus igazságos elbírálást és azonos gyógykezelést kért minden AIDS-beteg számára, függetlenül attól, hogy Afrikában vagy Európában élnek – hangsúlyozta Peter Kodowo Turkson ghánai bíboros, szinódusi főrelátor, amikor ismertette a „Relatio Post Disceptationem” nevezetű dokumentumot, amely összegzi a szinódusi aulában elhangzott felszólalásokat.
„Szegények” és „szegénység” – ezek voltak a szinódusi üléseken leggyakrabban elhangzott szavak. Ugyanakkor azt is leszögezték a résztvevők, hogy a püspöki szinódust nem lehet az ENSZ Afrikával foglalkozó különleges ülésének tekinteni. A három héten át tartó ülés központi témája Krisztus, a kiengesztelődés és az igazságosság forrása volt. Az Egyház mint Isten népe, természeténél fogva minden egyéb szervezetnél alkalmasabb arra, hogy a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke kihívására válaszoljon, eleget téve prófétai küldetésének. Október 25-én XVI. Benedek pápa szentmisével zárta le az afrikai szinódust.
