Találkozás Borza Miklós somogyszob-segesdi plébánossal
Fiatalokkal a Forrásnál
Szerző: Lőrincz Sándor
Fotó: Lőrincz Attila, Visnyei Katalin
Nem papnak készült; szakmunkásképzőbe jelentkezett, s végzett szakácsként egy diószüreten osztotta meg féltve őrzött titkát Somos atyával: úgy érzi, papnak hívja az Úr, és a gasztronómia helyett másféle öröm vár rá, a lelkek gondozása. Eldobta a fakanalat, és püspökének is jelezte szándékát. A történetet Borza Miklós, somogyszob-segesdi plébános elevenítette fel, amikor hívásról, hivatásról beszélgettünk.
Szendi érsek úr bérmálta a kaposvári srácot, akinek ma is fülébe csengnek a szentségfelvétel kapcsán mondott szavak:
„A bérmálás olyan, mint amikor valaki jogosítványt szerez. Nem teszi el a fiókba, hanem elkezd vezetni, és egyre jobban megy neki.” A nyakigláb kamasz megérzett valamit e bölcsességből, és nyomban mozdult a Hősök templomának akkori káplánja, Somos László (ma kaposfői esperes-plébános, a cigánytanoda vezetője) hívó szavára, aki ifjúsági hittanra invitálta a bérmálkozott fiatalokat. Az élet nagy dolgairól, a hit titkáról, a tisztaságról, a hűségről, a szerelemről szóló elmélkedések, tanúságtételek, az alakuló barátságok valódi közösséggé érlelték a csapatot, és különös színt és ízt vittek a borongós-esős, őszi péntek délutánokba.
– Rögtön éreztem, jó együtt lenni. Hittantáborokat, túrákat szerveztünk, sok élmény várt ránk, én pedig mint a szivacs a vizet, úgy szívtam mindent magamba – emlékezik Borza Miklós plébános. – Ekkoriban egyébként Somos atyán kívül Agg József esperes, valamint nagyanyám faluja, Gamás néhai plébánosának, Lubics Árpád atyának a lelkülete, prédikációja is rendkívüli módon hatott rám, és még inkább erősítette bennem a gondolatot: papnak hív az Isten. Ezt egyébként diószedés közben tudattam Somos atyával, aki nagyon örült bejelentésemnek, s nyomban elkezdtünk beszélgetni a papságról. Igen ám, de nekem nem volt érettségim. Beiratkoztam a Táncsics Gimnázium esti tagozatára, és így a szakmunkás-bizonyítvány mellé megszereztem az érettségit. Már akkor bebizonyosodott: nem kell nekem szakácsként dolgozni.
Borza Miklós részt vett egy Gamásról induló zarándoklaton, amelynek célállomása Esztergom volt, ő pedig a kántor lányával utazott együtt. Esztergomban találkozott Somos atyával, aki nyomban nekiszegezte a kérdést:
– Hogy döntöttél? Pap leszel vagy elveszed ezt a lányt?
– Dehogy veszem, dehogy veszem – hebegte a szándékosan zavarba hozott ifjú –, hiszen a lánynak van már barátja. Különben is: én a papi szemináriumba készülök.
Ugrunk néhány évet az időben, mivel egyenes út vezetett a papságig. Miklós atya azt tartja. Mindvégig érezte, hogy jól döntött, soha nem akart kibújni a felelősség súlya alól, és azóta is hiszi: amit tesz, az kedves Istennek, és őt is boldogsággal tölti el.
