Cikkek listázása

Keresztény üzletemberek és vállalkozók találkozója

A vállalkozás több, mint profit

Szerző: Bókay László

Fotó: Bókay László

Októberben üzleti találkozót szervezett a keresztény üzlet­embereket és vállalkozásokat tömörítő ÉrMe Üzleti Hálózat. Olyan vállalkozások vezetőit, munkatársait hívták és várták az október 14-i eseményre, akik számára fontosak az emberi és üzleti értékek. Hogy mi is az ÉrMe Üzleti Hálózat, kik hozták létre, mik a terveik – erről Salzmann Zoltántól, a szervezet ügyvezetőjétől és a találkozón megjelentektől érdeklődtünk.

Az ÉrMe a keresztény értékeket fontosnak tartó üzletemberek baráti köre. Alapítói már tíz esztendővel ezelőtt döntéshozói helyzetben voltak, de úgy látták, hogy sok időt és energiát emészt fel életükből, hogy megbízható partnereket, alvállalkozókat találjanak. Nehéz volt olyan külsős cégeket felkérniük, amelyekkel értékrendi alapokon könnyen megérthették volna egymást, megbízhattak volna egymásban. Úgy gondolták hát, hogy szükség lenne egy olyan hálózatra, amelyhez ilyen esetekben fordulni lehet, mert abban olyanok vesznek részt, akiket már üzletileg is ismernek, hasonló értékrendet vallanak, így a bizalom révén könnyebb a közös alapok megtalálása, ezáltal az üzletkötés, a megegyezés is. Hat barát hívott még egy-egy barátot, így tizenketten megalapították az ÉrMe közösségét, melynek tagjai az „Érték Megőrzését” tartották fontosnak. Az üzleti érdekek mellett azonban a baráti, emberi kapcsolatok és a közösség megtartó ereje is nagy szerepet játszott abban, hogy az eredeti klub mára hálózattá nőtte ki magát – több százan kapcsolódnak hozzá. Rendszeresen tartanak találkozókat, indulnak ősszel kirándulni, de tartanak sportnapot és jótékonysági árverést is a háló klubtagok részvételével, ahol a klubtagok és pályázók által hozott ajándékokat árverezik el. A jótékonyság mellett a társadalmi felelősség vállalására is súlyt helyeznek, ezért pályázattal a jövő keresztény vezetőit igyekeznek támogatni úgy, hogy segítik a hazai és külföldi képzéseken való részvételüket, kapcsolatépítésüket.

Az ÉrtékMegőrző Üzleti Hálózat (ÉrMe), illetve az azon belül működő ÉrMe Klub tagjai tisztességesen szeretnének vállalkozásukban nyereséghez jutni, szeretnék azt az általános vélekedést megváltoztatni, hogy aki vállalkozó, az csal, másokon átgázol, csak önös érdekeit tartja szem előtt. Az ÉrMe tagjai a magánéletükben, de a munkahelyükön is következetesen a keresztény értékrend szerint élnek.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>