Választásaink
Szerző: Bertha Éva
Interjúk során gyakran fel szokták tenni a kérdést: mit tenne másképp, ha újrakezdené az életét? A válasz vagy az, hogy az illető sorolja, miben döntene eltérően, vagy pedig leszögezi: semmilyen lényeges döntését nem bánta meg, mindent ugyanúgy tenne. Életünk során tulajdonképpen állandó döntéshelyzetben vagyunk, mindennapi apró-cseprő ügyeinkben ugyanúgy, mint fontos, lényeges kérdésekben. Ez utóbbiakkal kapcsolatos döntéseink sokszor hosszú időre – vagy olykor egy egész életre – meghatározzák sorsunkat, boldogulásunkat.
Közismert tény, hogy sok fiatal nehezen dönti el, milyen pályát válasszon, mit tanuljon, hol és milyen munkát keressen. Számtalan lehetőség kínálkozik, ezek közül kell(ene) kiválasztania azt, amelyhez megvannak az adottságai, amelyet örömmel tud vállalni, amellyel a közjót szolgálja. Ez utóbbit szinte félve írom le, hiszen úgy tűnik, ma a legtöbb esetben a jó kereset a legfőbb szempont, minden egyéb csak ezután jön. Sokszor talán a szülők is támogatják ebben gyermeküket, az adott munka, foglalkozás presztízsét, elismertségét, jövedelmezőségét szemük előtt tartva, olyan pályára terelgetve őt, amely nem felel meg képességeinek.
A saját magunk vagy a mások életére vonatkozó választásainkat, döntéseinket azok következményeivel együtt vállalnunk kell. Még olyankor is, amikor az nem is olyan egyszerű. Nekünk, keresztényeknek, azonban annyival könnyebb a dolgunk, hogy téves, hibás választásainkat is át tudjuk adni Istennek, s az ő segítségével másik utat választhatunk. Irányt változtathatunk, tévelygéseink, bolyongásaink útjait magunk mögött hagyva, elindulhatunk azon a bizonyos keskeny úton. Csak jól kell döntenünk. „Vezettek / már engem sokan. Fordultam / is hozzájuk keservemben, a / lélek jóismerős mozdulataival. / Hogy jóra vezessenek. Mert / nem mindegy, hova. Valakim, / vagy valamim, vezess most / is, gondoltam. Istenem.” (Devecseri Gábor) Az isteni iránytűvel találhatjuk csak meg a megfelelő utat, hozhatjuk meg a jó döntést. Mert – ahogy a költő mondja – sok mindenkihez fordulunk tanácsért, sok mindenkitől várjuk a megoldást, remélve, hogy jóra vezetnek bennünket. Talán kapkodunk is, kétségbeesünk kilátástalannak tűnő helyzetekben, nem látjuk az alagút végét. Pedig csak le kellene ülnünk, és nyugodtan átgondolva a dolgokat, mindent megtenni a megoldás érdekében, ami emberileg lehetséges, és a többit az Úrra hagyni. Hiszen neki az a „dolga”, hogy eligazítsa, elsimítsa azt, amire a mi erőnkből nem telik. Talán, sőt biztosan másképp, mint ahogy mi szeretnénk, mi gondoljuk, de ad megoldást, gyógyírt sebeinkre, reményt a jövőre.
Június a Felvidéken is a papszentelések ideje. Olyan fiatalemberekre irányul ilyentájt egy-egy egyházközség figyelme, akik életre szóló, sorsdöntő „igen”-t mondanak az isteni meghívásra a mai korban, amikor ehhez nagy bátorságra, elszántságra van szükség. Elindulnak hivatásuk útján, amely bizonyára nem lesz sima és akadálymentes. Csak bízni lehet abban, imáinkkal kísérve őket, hogy kitartanak a papi hivatásban minden nehézség ellenére is. Hogy választásukat követően felelősen gondolkodva hagyják, hogy Isten vezesse őket a jóra.
XVI. Benedek pápa úgy döntött, hogy Vianney Szent János halálának 150. évfordulójához kapcsolódva, az elkövetkező hónapokra meghirdeti a papság évét, amelyet június 19-én nyit meg a Szent Péter-bazilikában. Egy év áll előttünk, amikor mélyebben átgondolhatjuk a papi hivatás lényegét. A lelkipásztorok elmélyíthetik lelki életüket, hogy ezáltal szolgálatuk egyre hatékonyabbá váljon. A célok között szerepel az is, hogy ebben az időszakban a papság Egyházban és társadalomban betöltött szerepére, küldetésére, valamint a papképzés fontosságára irányuljon a figyelem. Ez az év talán segít abban is, hogy éppen a papi hivatás kapcsán, amely egy életre szól, elgondolkozzunk saját döntéseinken, választásainkon is. És hogy újra és újra, mindennap Jézust válasszuk. S ha megkérdik tőlünk: mit tennénk másképp, jó döntéseket hozva mai tetteinkkel adjuk meg a választ.
