A hagyományteremtés stációi
Kálvária Mária hét fájdalma nyomán Barnagon
Szerző: Toldi Éva
„Máriát dicsérni, hívek, jöjjetek, / Mert ő fogja kérni Fiát értetek. Üdvözlégy, Mária! Mondja minden hív, / Áldott légy, Mária! Mondja nyelv és szív…” – csendült a hálaadó ének a Veszprémi Főegyházmegye egyik aprócska településének temetője mellett, ahol a német kisebbségi önkormányzat, a hívek adományai, felajánlott munkája és sikeres pályázatok segítségével felújították a falu ősi kálváriáját, s azt átadhatták a hívek közösségének nemrég.
Szűz Mária anyai fájdalmát Fia, Jézus Krisztus szenvedései láttán – Simeon próféta jóslatától az egyiptomi menekülésen, majd a Via Dolorosán át a kereszthalálig – megszámlálhatatlan művészeti, irodalmi, kegyességi alkotás örökítette meg az eltelt két évezredben világszerte, s népi archaikus ábrázolások sokasága, keresztutak, kálváriák, pieták őrzik azt ma is.
Via Matris – a Fájdalmas Anya útja
Barnagon, ebben a többségében német ajkú kis faluban a közelmúltban egy olyan szokatlan témájú szabadtéri kálváriát újítottak fel, amelyet az ott élő svábok ősei sajátos szakrális hagyományaik alapján építettek a 18. században, s amely a Hétfájdalmú Szűzanyát kíséri végig Fia szenvedésének útján. A kálváriaépítésnek a Kárpát-medencében elterjedt s a világegyházban is leginkább ismert és hivatalos gyakorlatától eltérően itt a szabadtéri keresztút nem 14 stációból áll, hanem csupán 7-ből, Mária hét fájdalmát mutatva be Krisztus kálváriájának állomásain. Ez a Via Matris – a Szűzanya fájdalmas útja – jellegzetesen német örökség, hazánkba a 18. században érkezett, s a betelepített svábok hagyomány- és népi szertartásvilágát őrzi. A különleges és a Dunántúlon, de felújított minőségében országosan is egyedülálló kálvária szokatlan egyelőre még az ott élő mai közösségnek is, hiszen valószínűleg több mint száz éve már a hagyományos kálváriajárás gyakorlata váltotta fel az ősök által meggyökerezettet itt is, méghozzá úgy, hogy az egyházi szokásoknak megfelelve minden kálváriaépületnél két stációt jelöltek ki, a hagyományos állomások menetét követve. S ma már az eredeti, a Mária hét fájdalma kálváriára utaló információkat egyedül az egyházi vizitációs könyvek s egyes levéltári dokumentumok őrizték meg az utókornak.
– Amikor 2002-ben elkezdtük a kálvária felújítását, valamennyien még a hagyományos 14 stációs keresztút visszaállítására gondoltunk, hiszen közösségünknek emléke sem volt az őseink által emelt kálvária eredeti beosztásáról – mondja Czaun József, a német kisebbségi önkormányzat elnöke. Falunk legidősebb embereinek sem voltak ezzel kapcsolatos, az elődöktől áthagyományozott ismeretei. Az, hogy kálváriánk eredetileg is hét stációsnak épült és Mária hét fájdalmát hivatott bemutatni, csak menet közben, a műemlékvédelem által kezdeményezett levéltári kutatásokkal vált világossá.
Reichardt Antalné és Magasi Józsefné, az egyházközség köztiszteletben álló idős tagjai is megerősítik: a kálváriát nagyszüleik is már 14 stációs keresztútként járták végig hagyományos ünnepi alkalmakkor, de mivel a kálvária rettenetesen romos állapotba került a múlt század 50-es éveire, a hívek már nem jártak ki a kálváriához, csupán nagypénteken és húsvétvasárnap, s akkor is csak a dombtetői kálváriakápolnába mentek imádkozni, keresztutat járni.
Ferencesek, szerviták hozták Magyarországra a kultuszt
Márkusné Vörös Hajnalka, a megyei levéltár munkatársa kutatásai nyomán tudjuk, hogy a ma is látható keresztút elődje az 1750-55. évben készülhetett el Barnagon, a hét stációt pedig 1798-ban építették meg, s benne a Szűzanya hét fájdalmát jelenítették meg. A keresztút állomásainak és a záró kápolna építtetőinek a nevei is pontosan ismertek: Leitold Márton, Strenner Ambrus, Pechl Antal, Czaun Ambrus, Hauk Ferenc, Hauk János, Mandl Mihály, Hamann József, Reichart József, Henn Ferenc, Henn János s Auerbach György. A kálváriakápolnát a barnagi hívek együttesen állíttatták. Az egyes állomásokon faszobrokat helyeztek el, de ezek már az 1800-as évek elejére annyira megrongálódtak, hogy le kellett szerelni őket, s helyettük a falra festették meg azok megfelelőit. Később egy tűzvészben is súlyosan megrongálódtak a stációépítmények, így a folyamatos felújítások során bádogképek kerültek a falakra. Az 1960-as évek elejére azonban ismételten olyannyira leromlott a kálvária, hogy a hívek a lebontására kértek engedélyt, amit a műemlékvédelem elutasított. A kálvária teljes felújítása 2002-ben kezdődött. 2004 őszéig négy stáció készült el, s az elmúlt öt esztendőben a fennmaradó három stáció. A mintegy 12 millió forintos felújítást a kisebbségi önkormányzat a saját költségvetéséből, a hívek hathatós adományaival és sikeres pályázatok révén valósította meg. Az egyes stációkon német és magyar nyelvű feliratok tájékoztatnak az állomások témájáról, a Somogyi Győző festőművész által készített, fémlemezekre festett s körbevágott – klasszikus és népi ikonokat egyaránt idéző – stációképek mondandójáról. Ezek az alkotások, mint a művész elmondta, a 14. században, az itáliai trecento korában élt festő, Duccio di Buoninsegna stílusában fogalmazzák újra a Via Matris történetét a barnagi kálvária ősi, népi-szakrális környezetében.
Mária hét fájdalma kultuszának fölvirágoztatásában különösen a kolduló rendek, főleg a ferencesek, majd a szerviták tettek sokat Európában. A barnagi hívek életében fontos szerepet játszottak a ferences szerzetesek, teszi hozzá Pintér Tamás Pius, a település plébánosa. A feljegyzések szerint épp akkor voltak ők a terület lelki gondozói, amikor a letelepedés, az otthonteremtés időszakában voltak a Németországból érkezett lakosok. Ferencesek látták el Barnag és a szomszédos Vöröstó egyházközségeit is 1723-tól 1732-ig.
Hagyományteremtés felelevenítéssel
A Mária hét fájdalma kálvária egyes stációábrázolásait és mottóit az evangéliumi történetekből és a hagyományokból merítették. Az elsőt, amely Simeon próféta jövendöléséről („a te lelkedet is tőr járja át”) szól, Krisztus templomi bemutatásakor Szent Lukács evangéliuma alapján (2,35.), a másodikat az Egyiptomba való menekülés küzdelmes pillanatairól Szent Máté írása alapján (2,13.), a harmadikat a tizenkét éves Jézus jeruzsálemi elvesztésekor szintén Szent Lukács alapján (2,48.) jelölték ki. A további négy stáció tulajdonképpen a hagyományos keresztút állomásait mutatja be Mária fájdalmain keresztül, így a negyedik Mária találkozását a kereszthordozó Jézussal, az ötödik a keresztfa alatt álló Máriát, a hatodik Máriát az ölében fekvő halott Krisztussal s végül a hetedik a Szűzanyát Fia sírba tételénél mutatja be Lukács, János és Márk evangéliumai alapján.
Krisztus kálváriája, Mária anyai fájdalmának tisztelete gazdag szokásvilágot alakított ki a barnagi németek körében, amelyről a Historia Domus is tanúskodik. Elsősorban a nagyböjthöz, a nagyhéthez s különösen is nagypéntekhez kötődött ez, de alkalomszerűen évközi pénteki napokon, valamint a Szent Kereszt és a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepein, továbbá halottak napján, a Rózsafüzér Társulat imaalkalmain is fontos szerepet töltött be. Érdekes új szokásként alakult ki megboldogult Pauer Antal plébános atya idején az 1980/1990-es években, hogy halottak napja délutánján a hívek felmentek a kálváriakápolnába, ahol a pap a halottakért misét mondott, majd a húsvéti gyertya lángjából vitték a tüzet a hívek, hogy azzal gyújtsák meg majd a temetőben halottaik sírján is a gyertyát s a mécseseket. Mára mindezek a szertartások, szokások már elhaltak, s így felelevenítésük a jelenlegi plébános és a hívek közös szándékán, hagyományteremtő képességén múlik leginkább.
Ehhez nyújtott méltó bevezetést az elkészült kálvária szertartásos végigjárása, megáldása pünkösdhétfőn, a falu ünnepségén.
