A hagyományteremtés stációi
Kálvária Mária hét fájdalma nyomán Barnagon
Szerző: Toldi Éva
„Máriát dicsérni, hívek, jöjjetek, / Mert ő fogja kérni Fiát értetek. Üdvözlégy, Mária! Mondja minden hív, / Áldott légy, Mária! Mondja nyelv és szív…” – csendült a hálaadó ének a Veszprémi Főegyházmegye egyik aprócska településének temetője mellett, ahol a német kisebbségi önkormányzat, a hívek adományai, felajánlott munkája és sikeres pályázatok segítségével felújították a falu ősi kálváriáját, s azt átadhatták a hívek közösségének nemrég.
Szűz Mária anyai fájdalmát Fia, Jézus Krisztus szenvedései láttán – Simeon próféta jóslatától az egyiptomi menekülésen, majd a Via Dolorosán át a kereszthalálig – megszámlálhatatlan művészeti, irodalmi, kegyességi alkotás örökítette meg az eltelt két évezredben világszerte, s népi archaikus ábrázolások sokasága, keresztutak, kálváriák, pieták őrzik azt ma is.
Via Matris – a Fájdalmas Anya útja
Barnagon, ebben a többségében német ajkú kis faluban a közelmúltban egy olyan szokatlan témájú szabadtéri kálváriát újítottak fel, amelyet az ott élő svábok ősei sajátos szakrális hagyományaik alapján építettek a 18. században, s amely a Hétfájdalmú Szűzanyát kíséri végig Fia szenvedésének útján. A kálváriaépítésnek a Kárpát-medencében elterjedt s a világegyházban is leginkább ismert és hivatalos gyakorlatától eltérően itt a szabadtéri keresztút nem 14 stációból áll, hanem csupán 7-ből, Mária hét fájdalmát mutatva be Krisztus kálváriájának állomásain. Ez a Via Matris – a Szűzanya fájdalmas útja – jellegzetesen német örökség, hazánkba a 18. században érkezett, s a betelepített svábok hagyomány- és népi szertartásvilágát őrzi. A különleges és a Dunántúlon, de felújított minőségében országosan is egyedülálló kálvária szokatlan egyelőre még az ott élő mai közösségnek is, hiszen valószínűleg több mint száz éve már a hagyományos kálváriajárás gyakorlata váltotta fel az ősök által meggyökerezettet itt is, méghozzá úgy, hogy az egyházi szokásoknak megfelelve minden kálváriaépületnél két stációt jelöltek ki, a hagyományos állomások menetét követve. S ma már az eredeti, a Mária hét fájdalma kálváriára utaló információkat egyedül az egyházi vizitációs könyvek s egyes levéltári dokumentumok őrizték meg az utókornak.
– Amikor 2002-ben elkezdtük a kálvária felújítását, valamennyien még a hagyományos 14 stációs keresztút visszaállítására gondoltunk, hiszen közösségünknek emléke sem volt az őseink által emelt kálvária eredeti beosztásáról – mondja Czaun József, a német kisebbségi önkormányzat elnöke. Falunk legidősebb embereinek sem voltak ezzel kapcsolatos, az elődöktől áthagyományozott ismeretei. Az, hogy kálváriánk eredetileg is hét stációsnak épült és Mária hét fájdalmát hivatott bemutatni, csak menet közben, a műemlékvédelem által kezdeményezett levéltári kutatásokkal vált világossá.
Reichardt Antalné és Magasi Józsefné, az egyházközség köztiszteletben álló idős tagjai is megerősítik: a kálváriát nagyszüleik is már 14 stációs keresztútként járták végig hagyományos ünnepi alkalmakkor, de mivel a kálvária rettenetesen romos állapotba került a múlt század 50-es éveire, a hívek már nem jártak ki a kálváriához, csupán nagypénteken és húsvétvasárnap, s akkor is csak a dombtetői kálváriakápolnába mentek imádkozni, keresztutat járni.
