Lelkipásztori Napok a Szeged-Csanádi Egyházmegyében
„Isten szava megújít…”
Szerző: Szeged-Csanádi Egyházmegyei Sajtószolgálat
Ehhez arra van szükség, hogy mindig nyitottak legyünk Isten felé, és tettre készek követni hívását – úgy, mint a fiatal Sámuel próféta az Úr hívó szavát hallva (vö. 1Sám 3), vagy mint azok az emberek, aki annak árán is Jézushoz vitték béna társukat, hogy egy ház tetejét ki kellett bontaniuk (Mk 2,4). E bibliai szereplőket dr. Kiss Imre általános helynök állította elénk példaként a Veni Sancte szentmisén mondott szentbeszédében.
A megújulás összetett problémáját különböző aspektusokból világította meg három tanúságtétel: egy a Váci Egyházmegyéből, illetve az egyik plébánia, Mende, valamint egy szeged-csanádi egyházközség, Szentes példája.
Szecsődi Péter atya beszédének központi gondolata az volt, hogy mindenekelőtt lelkiekben kell megújulni. A legkisebb plébániaközösség is leképezi az Egyházat, amely Krisztus teste. Tapasztalatuk szerint a hierarchikus rendben a felülről jövő intézményi, szervezeti változtatások nem feltétlenül a legcélravezetőbbek akkor, amikor a plébániai élet élénkítését szeretnék elérni azokon a helyeken (is), ahol nem lakik lelkipásztor.
A Váci Egyházmegyében onnan közelítették meg a problémát, hogy az egyházközség tagjainak, papoknak és világiaknak szoros együttműködésben kell Krisztus testét, az Egyházat építeniük. Ez akkor lehetséges, ha a tettre kész embereket testvéri szeretet fűzi össze, akik elfogadják egymást, és így képesek összehangoltan dolgozni. Rendkívül fontos tudatosítani, hogy mindannyian Krisztus munkatársai vagyunk Isten országának építésében – mindenki azzal a szolgálattal, amit lehetősége van felvállalni, nem magunkért, hanem Krisztusért, s ez közösséggé formálja az egyes tagokat. E szemléletmód átadása volt az első lépése annak a hosszú megújulási folyamatnak, mely máig is tart.
Beer Miklós püspök úr rendeletére a plébános atyák kijelöltek olyan embereket (legfeljebb 6-8-at vagy kevesebbet), akik a legtevékenyebbek, vagy szívesen tennének valamit egyházközségükért. Számukra szerveztek egy több lépcsős, átfogó képzést. Fontos szempont volt, hogy a résztvevők megértsék, elsősorban nem missziós akciókra van szükség. Tudatosítanunk kell, hogy Isten szeret minket, és szándéka van a személyünkkel és plébániáinkkal – még a legkisebbekkel is.
A pasztorális munkatársakat tehát először arra buzdították, hogy imádkozzanak, és érezzék, hogy egyek Istennel, az ő akaratával. Mindazonáltal a képzések önmagukban hordozták azt az üzenetet is, hogy „az Egyház számít rájuk”, ami rendkívül inspirálóan hatott a résztvevőkre.
Második lépésként a zsinati egyházképet, a világiaknak abban játszott szerepét igyekeztek megismertetni velük. Mindezek után a pasztorális terv „elkészítése” azt jelenteti, hogy keressük, mi Isten terve, és mindenben megpróbálunk – egyénileg és közösségben is – ennek megfelelően élni, tevékenykedni. Hiszen mindannyian egy isteni mű részesei vagyunk.
Szecsődi Péter atya a megújulás számos vonatkozására (például az akolitusképzés erősítésére) kitért, hangsúlyozta azonban, hogy egy folyamatról van szó, amelynek pozitív hatásai már érezhetők, de ez az út sem problémamentes.
A Váci Egyházmegyéhez tartozó Mende 4300 fős, oldallagosan ellátott község (vagyis a plébános egy szomszédos városban lakik). Ebből a helyzetből fakadóan a híveknek öntevékenyen kell szervezniük a közösségi életet. A világi munkatársak kis csapata az évek során formálódott összetartó, krisztusi közösséggé, melyben a testvéri szeretet az elsődleges. Ennek kialakulásában nagy szerepet játszottak a heti találkozások, a közös imádságok, melyet lelkipásztoruk, Szekeres Mihály szorgalmazott. Munkájuk gyümölcse nem a templomba járók számának növekedésén mérhető le elsősorban. Sokkal inkább abban, hogy a hívek kapcsolata sokkal testvériesebb, keresztényibb, és ez kisugárzik másokra, a társadalomban őket körülvevő különböző szervezetekre is.
A Szeged-Csanádi Egyházmegyéből a szentesi Szent Anna Egyházközség képviseletében Serfőző Levente plébános és számos kisközösség vezetője számolt be az elmúlt évek során bekövetkezett fejlődésről. Bemutatták a különböző életállapotú és korú embereknek szánt kezdeményezéseiket és mindenek előtt élő, változatos közösségi életüket.
A tanúságtételeket követően kiscsoportos beszélgetések következtek.
A találkozó kilencven résztvevője reménykeltő gondolatokkal gazdagodott, amelyeket saját közösségeik előnyére tudnak majd felhasználni.
