Cikkek listázása

Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye megyés püspöke

A felfelé vezető úton…

Szerző: Körössy László

Hitvalló embereket bemutató sorozatunkban egyházi-közéleti emberek személyiségének kevésbé ismert vonásait mutatjuk meg. Kérdéseinkre ezúttal Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye megyés püspöke válaszolt.

– Mi jelent az Ön számára igazi örömet?

– Ha látom mások arcán az örömöt. Vagy még inkább, ha mély hitet tapasztalok valamelyik embertársam életében.

– Ön szerint mi az igazi irgalmasság lényege?

– Elsősorban az ítélet nélküli elfogadás. Amikor tetteinket, megnyilvánulásainkat az irgalmasság vezeti, akkor hasonlítunk leginkább Istenre, aki végtelenül irgalmas. Egyébként minden egyes tettünk, amellyel hozzá hasonlítunk – a szeretet, az ajándékozás, a megbocsátás cselekedetei –, kimondhatatlan jó érzéssel töltenek el bennünket. Véleményem szerint éppen azért, mert ekkor hasonlítunk leginkább az „eredeti Képmásra”, akinek képére lettünk teremtve, akihez hasonlítanunk kell. Ekkor vagyunk leginkább azok, amik vagyunk, amivé lennünk kell. Hasonlót mondhatunk el még sok más tettünkről is, mellyel Teremtőnket követjük: az alkotás, a tanítás, a gyógyítás, a nevelés, a gondoskodás és még sok más, melyekbe azonban könnyen belevegyülhet az emberi gyarlóság (az önzés, a gőg, a figyelem hiánya stb.). Ezen emberi bűnök miatt tetteink nem mindig tudnak tiszta örömet adni. De az irgalomba egyszerűen nem tud vegyülni más. Ettől válik igazivá, ahogy a föltett kérdés fogalmazta.

Ha megszánunk valakit, azt még nem nevezném igazi irgalomnak. Jelen van benne az irgalom, de nagyon sok más emberi érzés, gyarlóság is belévegyülhet. Az igazi irgalom, vagyis az ítélet nélküli elfogadás már-már emberi erőt meghaladó képesség, melyet valóban csak Istentől tanulhatunk meg.

– Melyik az az erény, amelynek a jelenlétét a legszükségesebbnek tartja mai társadalmunkban?

– Éppen az irgalom, amelyről most beszéltünk. Hogy elfogadjuk egymást. Ez cselekvő elfogadásként jelenik meg igazán a társadalomban. Ennek eredményeképpen tudunk egymás mellett élni, együtt dolgozni, képesek vagyunk egymást kiegészíteni. E nélkül csak külön világokat építgetünk, melyek, mint a kártyavárak, összeomlanak, ha nem az egymásrautaltság tartja össze őket.

– Mi az, amit a leginkább nagyra becsül a nőkben?

– Az elfogadó-befogadó készségüket. Még mindig az irgalomnál maradhatunk. A bibliai nyelvben az anyaméh és az irgalom ugyanaz a szó, pontosabban annak többes számú alakja. Az édesanya magába fogadja az életet. Vérével, önmagával táplálja. Ezáltal növekszik benne az élet, az ember, az új személyiség. Hihetetlen csoda ez, az egész teremtett világ, az emberi élet lényege van elrejtve ebben a titokban. A nő akkor teljesedik ki – vagy mondhatnám: akkor teljesedik be –, ha ezt a befogadó irgalmat éli meg. Természetesen nemcsak az anyaságban, hanem minden tettében, döntésében, amely vezeti életét, és amellyel szolgál másoknak. (Félreértés ne essék: a férfiaknak ugyanez a feladatuk, hogy szolgáljanak másokat, de ők ezt másként teszik.) A legtöbb nőben – sokszor már kislány kora óta – ez természetes módon megvan, nem is tudatosul bennük, természetüknél fogva így tudnak élni, gondolkodni. Csodálom őket ezért.

Nekem igen tetszik még, hogy ők – így mondták régebben – a szépnemhez tartozók. Ők a szépei a teremtésnek. Ez is olyan bámulatosan gyönyörű, hogy Teremtő Atyánk elbűvöl minket a világban található szépségekkel, melyeknek felülmúlhatatlan csúcsa: a nő.

– Ha önmagát jellemezné, mely tulajdonságait tartaná a legfontosabbnak?

– Egyszer egy barátommal játszottunk – épp egy hosszú gyalogzarándoklat közben. A játék abból állt, hogy mindenki keressen egy kedvező tartalmú jelzőt, mely a saját nevének kezdőbetűjével kezdődik, és amely őt leginkább jellemzi. Próbálja ki bárki, roppant nehéz! Nem könnyű őszintén megtalálni, megnevezni a jó tulajdonságunkat. A barátom, aki már ismerte a játékot, leplezetlen önbecsüléssel „Tüneményes Tibornak” titulálta magát. Én jóval hosszabban vívódtam, míg el nem neveztem magamat „Fölülemelkedő Fülöpnek”.

Nagyon hálás vagyok az Úrnak ezért a képességemért. Igen könnyen fölülemelkedem a dolgokon. Nem tudnak letaglózni, elkeseríteni. Vagy ha le is sújt valami – ez is sokszor előfordul, főként, mióta a püspöki szolgálat gyötör –, igen hamar megtalálom a kifelé, felfelé vezető utat. Nem biztos, hogy a nehézség megoldását. Hisz, valljuk meg, nagyon sok esetben egyszerűen nem is létezik megoldás, el kell fogadnunk, el kell viselnünk azt, ami érkezik. De a látásunknak meg kell találnia a ki- és felfelé vezető utat. Ez fontos! Szüleim mindketten Istenben bízó, Istenre tekintő emberek. Volt kitől örökölnöm ezt a fölemelő tulajdonságot.

– Mit tart a legnagyobb hibájának?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>