Cikkek listázása

Húszéves a Házas Hétvége mozgalom a Vajdaságban

„Ne félj, mert megváltottalak!”

Szerző: Kovács Csaba

Közismert, hogy a Házas Hétvége olyan lelkiségi mozgalom, amely a házasság ápolásával foglalkozik. A házassági közösség, illetve a papok és szerzetesek közösségük iránti hivatásának megújításával és újjá­élesztésével, a személyes kapcsolat elmélyítésével kíván közreműködni az egyházi élet megújításában. A mozgalom a múlt század derekán indult, Magyarországon pedig 1983-ban tartottak először Házas Hétvégét. Ezután terjedt el a mozgalom a Vajdaságban, Kárpátalján és Szlovákiában is.

„Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak: az enyém vagy” (Iz 43,1), ezzel a mottóval ünnepelték a vajdasági Házas Hétvége mozgalom húszéves jubileumát Zentán 2009. november 21-én. Az eseményen közel kétszáz házaspár volt jelen, akik visszaemlékeztek az elmúlt húsz év eseményeire. Arra, hogy Nagy József zentai plébános indította el a mozgalmat. Budapestről érkezett az első házaspár Csanádi Mihály és Márta személyében, akik segítették a vajdasági­akat az első hétvégén, melyet Tóthfaluban szerveztek meg, és azóta is rendszeresen a tóthfalusi lelkigyakorlatos házban tartanak. Csincsik Lajos és Rózsa volt az a házaspár, amely átvette a helyi szervezést és vezetést, a húsz év alatt pedig több mint háromszáz pár vett részt az „első hétvégén” és kapcsolódott be a mozgalomba. Helyi közösségek alakultak Bácska és Bánát számos helységében: Zentán, Adán, Szabadkán, Bogarason, Csókán, Tornyoson, Muzslyán stb. A papok közül a már említett Nagy József atya mellett tagja a mozgalomnak Vreckó Ferenc, Szauer Miklós, Utasi Jenő, Hajdú Sándor és Mellár József is.

A jubileumi ünnepségre ugyan Bíró László püspök úr mégsem tudott eljönni, de köszöntő levelében kiemelte a mozgalom fontosságát, gratulált a vajdasági Házas Hétvégéseknek, és kifejezte reményét, hogy a mozgalom továbbra is terjedni fog a térségben, és a huszonötödik évfordulón ő maga is jelen lehet.

Az ünnepi szentmisét Pénzes János szabadkai megyés püspök, valamint Huzsvár László nyugalmazott nagybecskereki püspök vezette. Huzsvár püspök úr méltatta szentbeszédében a mozgalom eredményeit, Pénzes püspök úr pedig a beszélgetésben kiemelte, hogy ha neki mint püspöknek lehetősége lenne valamely lelkiségi mozgalomhoz tartozni, biztosan a Házas Hétvégét választaná.

A kívülállóknak néha furcsa, hogy a Házas Hétvége mozgalomban papok is részt vesznek, e kérdésre Nagy József atya így válaszolt: „Fiatal plébános koromban gondot okozott nekem a kapcsolatteremtés a plébánia közösségével. A Házas Hétvége mozgalom megismerésével ez a gond eltűnt.” Szauer Miklós adai plébános pedig azt emelte ki, hogy e mozgalomban a pap javítja és ápolja a közösséggel való viszonyát.

A zentai jubileumi megemlékezés több részből állt. A három felvezető téma mellett – melyek az „Istenre támaszkodó bizalom”, „A közösség ereje” és a „Mindannyiunknak Istentől van küldetése” címet viselték – közös beszélgetések, jubileumi szentmise, vacsora és vidám műsor is helyet kapott. A mozgalom tagjai nemcsak a Hétvége programjaira gyűlnek össze heti, illetve havi rendszerességgel, hanem különböző ünnepek alkalmával is szoktak találkozni, együtt szórakozni. Az elmúlt húsz év ezen eseményeiről összeállított képsorozatot nagy érdeklődéssel tekintették meg ezen a napon.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>