Szent Benedek hitével az alpári pusztán
A Lélek ott fú, ahol akar...
Szerző: Farkas P. József
A Lélek ott fú, ahol akar. Olyan, mint a szél, nem tudni, honnét jön és hová megy: a puszta közepén miként születik egy rend, egy klastrom, egy misszió? Csak az Úr tudja! Az, akinek a szándékai kiismerhetetlenek.
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát is csodáról beszélt, amikor a tiszaújfalusi zárda alapításának történetét idézte fel:
– Berecz Erzsébet celldömölki evangélikus tanítónő katolikus neveltetése révén megismerkedik az ottani bencés plébánossal, Kühár Flórissal. Berecz Erzsébet katolizál és a bencés oblátus-közösség tagja is lesz. Ez az alapítás egyik fontos szála. A másik: a tiszazugi birtokoscsalád, Steer Ferenc és neje, báró Fechtig Adél hitoktatónőt keresnek, aki az Alföld e vidékének szellemi-lelki helyzetén emelni tud. Személyes kapcsolatok révén hívják meg magukhoz Berecz Erzsébetet, akiben közben egyre inkább tudatosodott hivatása és küldetése. Erzsébettel társ is jön, Hajós Ida, aki hűséges munkatársa lesz. Jelentős támogatást adnak Berecz Erzsébetnek és társainak. A munka immár közösségalapítói elszánással – a tanítónők lehetetlent nem ismerő elkötelezett hitével és szeretetével – 1927. augusztus 1-jén indult.
A megüresedett ispánépületből kialakított hajdani zárda egyszerű vályogépülete nélkülözött minden kényelmet. Céljaiknak azonban tökéletesen megfelelt, és a nővérek szorgos munkájának eredményeként gyorsan fejlődött. Tíz évvel a zárdaalapítás után hozzáfogtak egy nagy, valamennyi környéken lakó befogadására alkalmas templom építéséhez, amely 1943-ra készült el. Ám alig egy évvel később találat érte az új templomot és a zárdát. A legnagyobb sorscsapást mégsem a lövedékbecsapódás, hanem a háborút követő rendszerváltás okozta a szerzetesközösségnek. A negyvenes évek végén a tiszaújfalui zárdát is megszüntették, s a bencés nővérek szétszóródtak. Néhányan Pannonhalmán találtak otthonra, a többség különböző plébániákon igyekezett menedéket keresni. Tiszaújfalun mindössze egyetlen nővér maradt. Évtizedekig ő látta el a templom és a helyi plébános gondozását. Idővel a zárda épületeit a szeretetszolgálat vette át és később szociális otthonná alakította.
Aztán mégis elérkezett a tavasz, s a mag kicsírázott: 1989-ben a nővérek igencsak megfogyatkozott, maroknyi csapatát visszahozta hűségük a gyökerekhez, az alapítás helyére, Tiszaújfaluba. Több mint negyvenévnyi hányattatás után, 1992-ben költözhettek vissza egykori zárdájukba. A szinte lakhatatlanná vált zárdaépület és a fiatal jelentkezők miatt szükségessé vált, hogy a templom mellett új kolostor épüljön. 1995-re elkészült az új zárda, kiteljesülhetett a munka, a lelki élet az alföldi plébániák, családok, hívek szolgálata.
Persze az ezredforduló időszaka nem hasonlítható a 20-as, 30-as évekéhez. A városiasodás folyamata megváltoztatta a tanyavilág képét. Korszerűbb eszközök teszik könnyebbé a találkozást, az emberek megszólítását. Aki pedig ide betér, nem csak csendet talál, de magában is csendet teremthet, távol a város zajától. A szellem az eredeti: karitatív és pasztorális szolgálat bencés szellemben: Krisztus mindenek előtti szeretetében, imádságban és munkában. A régi feladat ma különösen is aktuális: a paphiányos magyar Egyházban a lelkipásztorokat segíteni pasztorális munkájukban, vagy sokszor – amennyire lehet – pótolni munkájukat.
A közösség ma mintegy harminc tagot számlál: idősebb visszatérőket és fiatalabbakat is. A tiszaújfalui kolostor nyitott, templomukat, előadásaikat, lelkigyakorlataikat nem csak a környékbeli településekről, de az ország távolabbi tájairól érkezők is szívesen látogatják. Újfaluban és Tiszaalpáron fölvállalták az iskolai hitoktatást, sokfelé és sokféleképpen tevékenykednek. De a szerzetesközösség legerősebb összetartója a közösen megélt hit, az imádság. Szent Benedek lányai ma már elválaszthatatlanok az alföldi vallásos népélet ünnepeitől és hétköznapjaitól is.
