Cikkek listázása

Székházat kapott a Debreceni Kolping Család Egyesület

„Az élet a hitre épül”

Szerző: Bérces Mária Klára

Van egy olyan „egyházi magánvállalat” – a kifejezés dr. Bolberitz Páltól, a Magyar Kolping Szövetség egyházi elnökétől (prézesétől) származik –, amely legkisebb „sejtjének” elnevezésében benne van a család szó. Az egyes Kolping Család Egyesületek a Nemzetközi Kolping Szövetség részei. Ez a szervezet olyan azonos gondolkozású embereket fog össze, akik önmagukat állandóan továbbképezik hitbeli és szakmai ismeretekben, egymást és más embertársaikat pedig segítik. Ebben Krisztus példája áll előttük, Boldog Adolf Kolping (1813–1865) útmutatásait követve.

Magyarországon éppúgy, mint a „kezdeményező” Németországban, a mozgalom a legényegyletekből nőtt ki. Hazánkban ugyan a kommunista éra alatt megszüntették működését, 1989 után azonban ismét életre keltek a Kolping családok. Debrecenben jó öt éve született meg a Kolping Család Egyesület. A kezdeményezés a katolikus hívőktől indult, de a megvalósuláshoz kellett olyan elkötelezett világi személy, mint dr. Katona Imre, és olyan egyházi személy, mint Szegedi Kálmán atya, (aki ma is prézese a családnak, s aki az egyházi irányítást felvállalta). Mindehhez Bosák Nándornak, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspökének a hozzájárulása is szükséges volt. Ő is felkarolta az ügyet.

2004. július 18-án a megszépült Jézus Szíve-templomban ünnepi szentmise keretében avatták fel az egyesület zászlóját, amikor a testvéregyesületek hivatalosan is „befogadták” a debrecenieket szövetségükbe. A zászló színei – a fekete és a narancssárga – emlékeztetnek a komoly, illetve a vidám feladatokra. A 2004-es év a közösséggé formálódás, a tapasztalatszerzés, illetve a hitbeli elmélyülés időszaka volt. A Család tagjai közös zarándoklatokra, lelkigyakorlatokra jártak, együtt imádkoztak. A vidámságot a majálisokon, farsangokon, keresztény bálokon való részvétel testesítette meg számukra. Ezek az együttlétek hagyománnyá is váltak. A munkában, családban, Egyházban és a társadalmi tevékenységekben való helytállás négyes kolpingi „parancsába” az is beletartozik, hogy a kolpingos ismerje meg és szeresse hazáját.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>