Magyarország legfontosabb ládája
A koronázási jelvények veszedelmes kalandja
Szerző: Kovács Gergely
1853. szeptember 16-án nyolc főúr egy vasládát rakott le a budavári királyi palota – azóta lebontott – Szent István-kápolnájában. Scitovszky János hercegprímás emelte ki a ládából Szent István koronáját, és a Szent Jobbot őrző oltár elé, egy díszes asztalra helyezte. A hálaadó szentmise résztvevői a koronázási jelvények gondviselésszerű megmenekülését ünnepelték.
A Szent Koronát több évszázados hagyomány szerint két országos koronaőr vigyázta és külön fegyveres testület őrizte a szabadságharc idején Budán. A főváros katonai veszélyeztetettsége miatt 1848-49 fordulóján Kossuth Lajos elrendelte a Szent Korona Debrecenbe menekítését. Ezzel olyan precedenst teremtett, amely másfél évszázadra meghatározta, hogy a végrehajtó hatalom birtokosa intézkedhet Magyarország nemzeti ereklyéje ügyében. 1849. január 1-jén a Szent Korona volt a még befejezetlen Lánchíd első utasa, a kocsiutat kifejezetten miatta hozták használható állapotba.
Buda visszafoglalása helyreállította az őrzés rendes körülményeit, de csak bő egy hónapra. Július 8-án Szemere Bertalan miniszterelnök az osztrák-orosz seregek előrenyomulása miatt elrendelte Pest kiürítését, és Kossuth ellenkező véleménye dacára – aki Budán hagyta volna – magához vette a koronázási jelvényeket őrző vasládát. A republikánus politikus szinte saját tulajdonaként kezelte és veszélyek sorának tette ki a felbecsülhetetlen értékű ereklyéket.
Szegedre egyik titkárával utaztatta a ládát minden őrizet nélkül. Saját szobájában helyeztette el, és hogy kíváncsiságát kielégítse, egy lakatossal kinyittatta és az éj leple alatt felpróbálta Szent István koronáját. Visszaemlékezéseiben ezt hányaveti módon így magyarázta: „hallván egykor, hogy Ferdinánd alig bírta viselni fején súlya miatt, fejemre tettem, és meggyőződtem, miképp e föveg nem emberi fejre való. Hiszek Istenben, hogy a koronák nemsokára kimennek a divatból.”
A miniszterelnök csak lassan – az elrejtés nehézségeit tapasztalva – ébredt rá, hogy milyen bonyolult feladatot vállalt magára. Egyedül nem boldogult, ezért először a katonaság, majd a nagyobb diszkréció érdekében három bizalmasa segítségét kérte „egy fontos láda elrejtéséhez, mely az ország jövőjére tetemes befolyással lehet”. Az időpontok tekintetében némi bizonytalanság tapasztalható a visszaemlékezők között, de az biztos, hogy augusztus 20. körül történt minden.
Orsován először egy romos házban ásták el a vasládát, de a forgalmas helyen már másnap megbolygatták a földet. Szemere ekkor kétségbeesésében a következő kijelentést tette a láda tartalmát nagyon is jól sejtő segítőtársak előtt: „Elég aggodalmam volt már. Republikánus lévén, tartalmát nagyra nem becsülhetem, darabokra töröm, és a Duna mélyébe süllyesztem.” Társai ezt elutasították: „Most politikai érzésekről és véleményekről nem lehet szó; a láda tartalma a nemzeté."
