Cikkek listázása

Boldog IV. Károly emlékhelyei az egyházmegyében

Királyi szolgálattevő volt

Szerző: Budai Éva

Fotó: Budai Éva

„A keresztények döntő feladata abban áll, hogy keressék, felismerjék és kövessék Isten akaratát minden dologban. A keresztény államférfi, Ausztriai Károly ezzel a kihívással mindennap szembesült. Az ő szemében a háború megdöbbentőnek tűnt…, hivatalát kezdettől fogva a népe számára szóló szent szolgálatként fogta fel. A fő gondja az volt, hogy politikai cselekedeteiben is a szentségig kövesse a keresztény elhivatottságot. Legyen ő példa mindannyiunk számára, különösen azok számára, akik ma politikai felelősséggel rendelkeznek Európában!” – II. János Pál pápa 2004. október 3-án Rómában, a Szent Péter téren e szavak kíséretében emelte a boldogok közé IV. Károlyt az avatási szertartáson.
Károly, a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó uralkodója 1887-ben született Persenbeugban, Ausztriában. Édesanyjától gondos katolikus nevelést kapott. Középiskolai tanulmányait a katolikus bécsi bencés gimnáziumban folytatta. 1916 és 18 között I. Ká­roly néven osztrák császár, III. Károly néven koronázatlan cseh és IV. Károly néven magyar király volt. 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten, a Mátyás-templomban feleségével, Zita Bourbon pármai hercegnővel egyetemben.

Károly, a katona

Már nagyon fiatalon megkezdődött katonai karrierje: nem volt még 16 éves, amikor 1903. szeptember 1-jén kinevezték az I. ulánusezred hadnagyává. Ettől kezdve egészen hazájából történt száműzetéséig büszkén viselte a katonai egyenruhát, amelyben nem a hatalom, hanem a hazafias szolgálat jelképét látta. Az I. világháború idején, érzékelve annak borzalmait, egyik nyilatkozatában – XV. Benedek pápa törekvéseit követve – legfőbb céljaként a béke visszaállítását helyezte középpontba, s ennek érdekében számtalan megoldási javaslatot dolgozott ki a háborúból való kilépésre. Törekvése azonban sikertelennek bizonyult.

Amikor a háború után Ausztria köztársasággá alakult, ezt az államformát nem fogadta el, s haláláig azon tevékenykedett, hogy visszaállítsa a monarchiát.

1918 őszén lemondott a magyar államügyek intézéséről, és Svájcba költözött. Később kétszer is kísérletet tett, hogy visszatérjen Magyarországra, 1921 tavaszán, majd őszén. Második visszatérése is sikertelen volt, s miután október 23-án Budaörsnél a kormánycsapatok körülzárták katonáit, s azok megadták magukat, IV. Károlyt és feleségét őrizetbe vették, és előbb Tatára, majd Tihanyba szállították, onnan pedig Madeira szigetére száműzték őket. Itt halt meg Károly 1922 tavaszán.

Királyszoba a Tihanyi Bencés Apátságban

A Veszprémi Egyházmegyében IV. Károly tisztelete mindig is élt-megőrződött, a diktatúra kemény évtizedeiben is. Tihanyban valóságos kegyhelye alakult ki ennek a megbecsülésnek.

1921. október 26-tól 31-ig Horthy Miklós kormányzó utasítására a királyi pár a tihanyi apátságban tartózkodott kényszerfogságban. Szobájuk elé őrt állítottak, s azt csak engedéllyel hagyhatták el. E helyen később emlékszobát rendeztek be. Az itt látható enteriőr jellegű kiállítás élethűen eleveníti meg a tó irányába forduló, ablak előtt üldögélő, gondterhelt királyi párt. Különös hangulata van a szobának, mert miközben egy történelmi pillanatot ragad meg, mélyen emberi, lelki üzenetet is hordoz: a keresztény ember, ha fizikailag fogságban is van, lélekben szabad – teremtettsége folytán a gondolat és az ima segítségével kirepülhet az anyagi világ rácsain a végtelen szabadság örök mezőire. Mintha a kegyelemnek ez a különleges állapota tükröződne a királyi pár sajátos attitűdjében.

A tihanyi fogság negyedik napján – olvasható egy tájékoztatón az emlékszobában – Csernoch János bíboros-hercegprímás is meglátogatta a királyt és feleségét. Az utolsó napon elköszöntek az otthont adó Halbik Ciprián apáttól, s az aszófői állomásról a különvonat Baján át vitte őket messze – örökre elszakítva Magyarországtól.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>