Cikkek listázása

Tarjányi Béla biblikus professzor

Életkedvet adnék azoknak, akiket szomorkodni látok

Szerző: Körössy László

Kereszténységüket a közéletben is nyíltan vállaló, hitvalló embereket bemutató sorozatunkban szeretnénk megmutatni néhány egyházi-közéleti ember személyiségének kevésbé ismert vonásait. Kérdéseinkre ezúttal Tarjányi Béla biblikus professzor válaszol.
– Mi jelent az Ön számára igazi örömet?

– Sok minden. Például ha sikerül valami olyat tennem, alkotnom, ami kedvemre való, és úgy gondolom (vagy azt látom), hogy az mások számára is hasznos és értékes. Ez lehet bármi, egy előadás, egy mások számára is érthetően írásba foglalt új gondolat, egy szívesség, szeretetszolgálat.

– Ön szerint mi az igazi irgalmasság lényege?

– Szeretni azt is, aki nem „szolgált rá” a szeretetünkre.

– Melyik az az erény, amelynek a jelenlé­tét a legszükségesebbnek tartja mai társadalmunkban?

– Az egyetértést, a szeretetben való együtt cselekvést.

– Mi az, amit a leginkább nagyra becsül a nőkben?

– Az áldozatos szeretetet.

– Ha önmagát jellemezné, mely tulajdonságait tartaná a legfontosabbnak?

– Azt, hogy eredeti meglátásaim (is) vannak.

– Mit tart a legnagyobb hibájának?

– A gyakori elkedvetlenedést. Talán alföldi örökség. Sosem volt rám jellemző a vidám természet. Ez sokszor terhes a környezetem számára is.

– Mi a legnagyobb kincs az Ön életében?

– Hogy néha talán sikerült eredetit alkotnom, és másokat szeretnem.

– Mi az, amit másképpen tenne, ha még egyszer elkezdhetné az életét?

– Igyekeznék jobban figyelni arra, hogy mások számára mit jelent az, amit teszek, vagy az, ami velük történik.

– Mit jelent az Ön számára a katolikussága?

– Egy nagy család, ahová tartozom, és ahol a legjobban érzem magam.

– Ki a kedvenc női és férfi szentje és miért?

– A bibliafordító Szent Jeromos, mert egész életét a Biblia ügyének szentelte, és lelki gazdagságát megosztotta baráti körével. A női szentek közül Teréz anyát tisztelem és csodálom a legjobban (bár ő hivatalosan még csak „Boldog”).

– Melyik a kedvenc evangéliumi részlete, imája?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>