Felvidék
A színvonalas, komoly katekizálásért
Szerző: Jakubecz Márta
Fotó: Lambert Attila
Kérdéseimmel a témában legilletékesebb lelkiatyához fordultam, aki Szlovákia első hitoktatási központjának megalapítói közé tartozik, s máig irányítja is ezt az intézményt: Tóth László esperes-plébánossal, a Nagyszombati Hitoktatási Központ és a Szlovákiai Magyar Hitoktatási Központ igazgatójával beszélgettem. A Nagyszombati Hitoktatási Központ igazgatójaként a Nagyszombati egyházmegye mindkét anyanyelvű (szlovák és magyar) hitoktatóiért is felelős, s mindeközben még a Félben működő Szlovákiai Magyar Hitoktatási Központ irányításával is megbízták, amely az egész ország összes magyar hitoktatójáért felel.
Tóth László atya mindezt a felelősségteljes munkát a napi pasztoráció mellett végzi, hiszen a mátyusföldi nagyközség, Nádszeg plébánosa is egyben.
– Szlovákiában a hitoktatás gyakorlatilag a rendszerváltás óta az iskolákban folyik, a tanítás részeként. Ez azt jelenti, hogy a hittan az órarend része, a hitoktató a pedagógusok tantestületének a tagja, állami fizetéssel. Természetesen az Egyháztól szükséges a kánoni misszió, tehát a megbízatás. Ezt a helyi püspök adja a plébános ajánlása után a Hitoktatási Központon keresztül. Minden esperesi kerületben van egy pap, aki felelős a hitoktatásért és a hitoktatókért. Egyes egyházmegyékben iskolaesperesnek, máshol tanfelügyelőnek vagy esperesi titkárnak nevezik őket. Ezen kívül minden egyházmegyének van hitoktatási központja. Bár ez a püspöknek van alárendelve, munkáját mégis az Országos Hitoktatási Bizottság koordinálja. Így kisebb (és jelentéktelen) eltérésekkel az összes egyházmegyében egyformán valósul meg a hitoktatókkal való törődés. Az OHB (Országos Hitoktatási Bizottság) negyedéves rendszerességgel ül össze.
– Mikor és milyen célkitűzésekkel alakult meg a Szlovákiai Magyar Hitoktatási Központ?
– A rendszerváltás után telefonon keresett meg Tóth Domonkos püspök atya azzal a felkéréssel, hogy képezzünk magyar hitoktatókat, mert nagy szükség lesz rájuk. Azonnal hozzáláttunk egy hitoktatói tanfolyam megszervezéséhez. Röviddel ezután azonban már láttuk, hogy komolyabb, mélyebb felkészítésre van szükség, így egy másik, három évig tartó tanfolyamot indítottunk, amelynek 116 végzőse volt. Ennek kapcsán született a gondolat, hogy a hitoktatókkal tovább is kell foglalkozni – segíteni kell munkájukat segédanyagokkal, tanácsokkal, találkozókkal. A Szlovákiai Magyar Hitoktatási Központ volt az első, amely a Felvidéken létrejött. Így mi vagyunk az ország legrégebben működő központja.
– Milyen rendezvényekkel, továbbképzésekkel és egyéb módon segítik a felvidéki magyar hitoktatók munkáját?
– Negyedévenként tartunk továbbképzést a hitoktatóknak Pozsonyban, ennek mindig a szalézi rendház biztosít helyet. Általában Magyarországról hívunk olyan előadókat, akik e terület szakemberei. Minden nyáron lelkigyakorlatra hívjuk a hitoktatókat, ahol neves lelkiatyák vezetik őket a lelkiélet mélységei felé. Kezdetben Magyarországról hoztuk a tankönyveket, ám amikor kezdtek megjelenni az új szlovák hittankönyvek, elkészültek azok magyar fordításai, és csaknem egy időben jelentek meg a szlovák hittankönyvekkel egy-egy évfolyam számára. Ugyanígy a módszertani könyvek és a munkafüzetek is. Elsőként szerveztünk bibliai olimpiát, s azóta is mind a közép-, mind az alapiskolások versenyét évente megrendezzük. Nem utolsósorban tanácsokkal is segítjük a hitoktatókat. Igazából állandó telefonkapcsolatban vagyunk velük, sőt az utóbbi időben villámpostán is tartjuk a kapcsolatot. Így naprakészen kapják meg a legújabb információkat a hitoktatással kapcsolatban.
– Hogyan tudják megoldani ilyen sikeresen ezt a feladatot? Hány munkatárssal és milyen módszerekkel dolgoznak?
– Egyszerűen: mindig készek vagyunk segíteni. Nálunk nincs lehetetlen, elintézhetetlen dolog. Az OHB s annak püspök elnöke, Rudolf Baláž, az iskolaesperesek, néhány atya, a központ titkára, dr. Bogár Imre és jómagam dolgozunk a Központban.
– Hogyan látja Ön az iskolai hitoktatás helyzetét a szlovákiai magyar oktatási intézményekben?
– A feladatok és a problémák egyformák mind a szlovák, mind a magyar nyelvű iskolákban. Vannak sikerek, de vannak csalódások is. Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar gyerekek is ugyanazt a könyvet vehetik kezükbe, amit a szlovákok. Sok mindent, amit a központunk tett vagy tesz, ellesték az egyházmegyei központok. Az OHB-n belül is akceptálják az összes javaslatunkat. Az egyházmegyék határainak átrendezése után beszéltem az összes érintett püspökkel. Mindegyiknek az az óhaja, hogy ez a központ továbbra is úgy végezze a munkáját, ahogyan eddig. Ennek örülök, mert ez munkánk elismerését jelenti.
– Mi a helyzet a hitoktatói utánpótlással?
– Évente néhány új magyar hitoktató érkezik. Ők főként a győri Hittudományi Főiskolán végeznek. A győri püspök úr jóvoltából mindazok, akik az általunk szervezett magyar tanfolyamot elvégezték, Győrben megszerezhették a diplomát. A Nagyszombati Egyetem nosztrifikálja diplomájukat.
– Az úgynevezett iskolaespereseknek pontosan mi a hatáskörük?
– Valaki egyszer azt mondta, hogy az iskolaesperes egy „kitalált feladat”, funkció. Holott az iskolaesperesség nem új keletű megbizatás. Feladatai? Ő az első kapocs a központ és a hitoktatók között. Rendszeresen találkozik a hitoktatókkal az úgynevezett rekollekción, szükség esetén felkeresi a hitoktató iskoláját, igazgatóját, hospitál az órán, segít megoldani az esetleges problémákat, buzdítja a hittanárt a munkában, aláírásával látja el a hitoktató missziókérvényét, megszervezi a körzetében a bibliai olimpiát, részt vesz annak egyházmegyei döntőjében…
– Mit szól ahhoz, hogy ebben a tanévben az új Országos Művelődési Programból kifolyólag az első osztályban az eddigi 1 hittanórát heti fél (!) órára csökkentették? Ön szerint ezt hogyan oldják meg az iskolák, kéthetente lesz egy hittanórája a kis elsősöknek? Nem kellene ez ellen az Egyháznak tiltakoznia?
– Ez visszatérés a kommunista diktatúra módszereihez. Az Egyház tiltakozott: a püspöki kar nyílt levelet írt az illetékes miniszternek, a levelet felolvasták a nyitrai és lőcsei zarándoklaton, tiltakozott az OHB… A miniszter úr azonban tudtommal válaszra sem méltatta a tiltakozó levelet. Szerencsére sok iskola normálisan gondolkozik, és az igazgatók többnyire megadták a teljes órát, hiszen fél órát sehogy sem lehet beiktatni az órarendbe, és egy jó pedagógus tudja, hogy fél óra egy nevelési tantárgyon elégtelen.
– A hitoktatás az 1994/95-ös tanévtől került be az iskolák órarendjébe mint „kötelezően választható tantárgy”. Ön ezt hogyan látja: nem jár ez azzal a veszéllyel, hogy esetleg háttérbe szorul a plébániai hitoktatás? Miként tartható fenn az egyes egyházközségekben e kettő egészséges aránya?
– A plébániai hitoktatás a helyi lelkiatya elsőrendű feladata. Sok plébánia „pasztorációs központot” hozott létre, ahol ez sikeresen zajlik. Ezen a téren viszont még sok feladat vár ránk. A szentségi katekézis (előkészület a szentségek felvételére) mindenképpen kizárólag a plébániai hittanon történhet.
– Tudna-e olyan adattal szolgálni, hogy az iskolai hitoktatásban körülbelül milyen arányban vállalnak szerepet a lelkiatyák és milyen arányban a világiak?
– Országos viszonylatban az atyák mintegy 25%-a tanít iskolában is hittant. Őszintén megvallva egy-egy inspekción úgy látom, hogy a világi hitoktatók ezen a téren többet tudnak tenni, hiszen egy lelkiatyának sok más feladata van: a jegyesoktatás, a keresztelési katekézis, a felnőttek katekézise, gyóntatás, a betegek rendszeres látogatása, kórházi apostolkodás, a bérmálkozókkal való foglalkozás stb.
– Végezetül: hogyan látja a szlovákiai magyar hitoktatás jelenét és jövőjét?
– Én csak egy hitoktatást ismerek: a komoly katekizálást. Ezt a munkát felelősségteljesen, mély elhivatottsággal és teljes erőbevetéssel kell végezni. A félmunka itt nem visz eredményre. Ezt nem lehet pénzért végezni, csak küldetéstudatból. Csak lelkes hitoktatók tudnak lelkesíteni.
Mi, magyarok kisebbségben vagyunk, ezért még többet kell teljesítenünk, felmutatnunk a jövőnk érdekében. Örömömre szolgál, hogy egyre több a fiatal magyar hitoktató. Egy fiatal mindig közelebb áll a gyermekekhez, fiatalokhoz. Jobban megérti nyelvüket, az ifjúság pedig fiatalsága miatt is kedveli őt. S végül még egy gondolat: Boromei Szent Károly szerint a lelkeket nem a szószékről, hanem térden állva lehet megmenteni… A szlovákiai magyar hitoktatás jövőjét a hitoktatóink példamutató személyes, hitbeli tanúságtétele, gazdag lelkiélete is befolyásolja.
