Cikkek listázása

Máriás közösségek találkozója Gyöngyösön

Megerősíteni a fiatalságot: érdemes keresztényként élni

Szerző: Szarvas István

Fotó: Szarvas István

500 éves hagyományra tekint vissza Gyöngyösön a Fájdalmas Szűzanya-búcsú, amelyre idén ősszel is sor került. Az Alsóvárosi Ferences Plébánia ünnepére nemcsak helyi hívek érkeztek, hanem az ország, sőt a Kárpát-medence különféle területeiről is ezrek jöttek. Az alkalmat különösen széppé és ünnepélyessé tette, hogy népviseletbe öltözött fiatalok, felnőttek (máriás csoportok) elhozták közösségeik hordozható Mária-szobrait is.
Az ünnep előnapján különféle lelki programokkal készültek a zarándokok fogadására: ünnepi szentmisével, gyertyás körmenettel, közös imaórákkal.

Vasárnap már fél 9 órától elkezdődött a „beköszönés”, a máriás csoportok sorban érkeztek meg, elől a szoborral, zászlókkal, utánuk a hívek. Közel 60 szobor és zarándokcsoport érkezését várták. A legtöbben Dabas-Sárról képviseltették magukat, hiszen a Pest megyei településről 150-en vettek részt az ünnepségen. Adácsról pedig már szombaton elindultak a hívek, hogy gyalog tehessék meg a búcsújáró helyre vezető 12 kilométeres utat. Minden bejelentkezett csoportról egy kis bemutatás is elhangzott.

A 10 órakor kezdődött ünnepi szentmisét Ternyák Csaba egri érsek vezette, majd a körmenetben a város is láthatta az 56 hordozható Mária-szobrot. Az érsek úr szentbeszédében a máriás csoportok találkozása által kifejezett közös hitre helyezte a hangsúlyt, amelyben Jézusra tekintünk, ahogyan Mária is reá irányítja figyelmünket.

„Máriában a mi Urunk, Jézus Krisztus édesanyját tiszteljük, aki világító példa számunkra a legkülönfélébb élethelyzetekben.” A mai ünnepen mint Fájdalmas Anya áll előttünk, a szenvedő ember társaként.

P. Kárpáti Kázmér OFM ferences rendházfőnök, plébános kifejtette, hogy céljuk volt megerősíteni a fiatalságot: érdemes búcsúkra járni, de érdemes a hétköznapokban is keresztény emberként élni. Kiemelte azt az áldozatkészséget, amit a hívek részéről megtapasztalt mind az előkészítésben, mind a zarándokok között.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>