„Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok… ” (Lk 23,28)
A fehér vászonkendő
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Léphaft Pál
– Hamar, hamar! Igyekezzetek, el kell készülnünk a színes kendőkkel, mire a jeruzsálemi kereskedők ideérnek. Megígértem nekik, hogy niszán hónap első napjaiban új árut kapnak tőlem – hadarta a hajlott hátú mester, miközben a portékáját rakosgatta. – Hm. Ez az aranyszegélyű igazi remekmű! A bíborvörösért is jó pénzt kapunk majd. Hát ez a szakadt szélű hogy került közéjük? Na nem baj, talán ezért is befolyik majd egy-két ezüstsékel – azzal a vászonkendőt legalulra tette.
Miközben Jeruzsálem felé zötykölődtek a kendők, szorosan egymásra simulva zsörtölődtek:
– Miért kellett ilyen szorosra kötniük, egészen megtörik a lágy anyagomat! Egy ilyen finom kelmének gondosabb bánásmód járna – feszelgett az aranyszegélyű. – Ráadásul el kell viselnem ezt a torzszülöttet itt, mellettem! Hiszen még a szegélye is szakadt! Rongyoska! Mit keresel te itt köztünk?! Csak fogod a helyet! Hiszen senkinek sem fogsz kelleni! Ki venne meg egy ilyen ócska kendőt?! – azzal fintorogva fordult el a fehér vászonkendőtől. Az nem szólt semmit, csak bánatosan sóhajtott, és a lehető legkisebbre húzta össze magát.
– Tessék, tessék! Kiváló áru! – hallották hamarosan a kereskedő rekedt hangját. – Ó, igen! Jó választás, asszonyom! Ez az aranyszegélyű kendő tényleg tökéletes. És most olcsón megkaphatja! Csak ötven sékel az ára!
Az asszony végigsimította a kendőt, majd letette:
– Ez nekem túl durva! Finomabb áruja nincsen? – kérdezte, majd választ sem várva továbbindult.
– Még hogy én durva! Ezt a sértést! – dohogott az aranyszegélyes. Ám nem tudta folytatni, mert közben egy másik asszony lépett az asztalkához. Kezével finoman végigsimította a kendőket.
– Nézze csak ezt a bíborszínűt! Kiválóan illene magához! – azzal a kereskedő a fiatal nő vállára terítette a kelmét. Ám ő mosolyogva tette vissza a többi közé:
