Kérdéseinkre válaszol: Szabó Ferenc jezsuita szerzetes
Nagyobb bennem a bizalom…
Szerző: Körössy László
– Íróként, költőként természetesen az alkotás. Egyik versemet így kezdtem, még a hetvenes évek végén: Örömben éltem, köszönöm… Örök életre hívattunk, és ez az öröm forrása, ami persze nem jelenti azt, hogy ezáltal megmenekültünk a szorongástól. Aki verseimet olvassa, gyakran találkozik a halál előtti szorongás, az elmúlás gondolatával. A bizonytalanul biztos véget esténként, elalvás előtt is megélem – ezeken a pillanatokon a hit lendít át: az a tudat, hogy a halál nem más, mint átmenet a teljesebb életbe, ahogy Lisieux-i Szent Teréz is mondta.
Egyébként sok sikerem volt az életben, mindenki vidám embernek ismer. Sokszor szinte megremegek az örömtől, hogy élek, hogy létezem. Írtam már erről is. Ha Isten örök életre rendelt, már a világ teremtése előtt kiválasztott Krisztusban, akkor hiszem, hogy nem semmisít meg, ez ellenkezne az Ő bölcsességével és szeretetével.
– Melyik az az erény, amelynek a jelenlétét a legszükségesebbnek tartja mai társadalmunkban?
– Igazmondás és igazságosság. A hazugság közegében élünk itt, Magyarországon, és igen nagy szükségünk van arra, hogy a közéletbe visszatérjen az őszinteség. A társadalmi igazságosság pedig az Isten országának lényegéhez tartozik. Szent Pál írja valahol, hogy Isten országa igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben. A háború, az erőszak azért van jelen a világban, mert nincs igazságosság. A régi mondást a pápák is idézik a zsoltárostól: az igazságosság műve a béke. Az igazi békét pedig Jézus adja. A békességet önmagunkkal, embertársainkkal. XVI. Benedek első enciklikájában (Deus caritas est) is erről írt a gyakorlati szeretettel összefüggésben.
– Ön szerint mi az igazi irgalmasság lényege?
– Szerintem az irgalom, a „misericordia” nem is emberi, inkább isteni tulajdonság. Egyedül az Isten irgalmas és jóságos.
– Mi az, amit a leginkább nagyra becsül a nőkben?
– Az anyai gyengédséget és a kemény hűséget. Utóbbit az elmúlt években látom, amióta sajnos sokszor kórházba is kell járnom. Látom azt, hogy a nők, idős asszonyok, feleségek, apácák erősebbek, mint a férfiak. A férfiak tehetetlenebbek, a nők jobban kitartanak. Jézus keresztjénél is ők voltak többségben.
– Ha önmagát jellemezné, mely tulajdonságait tartaná a legfontosabbnak?
– Van bennem valamiféle kemény munkabírás, amit apámtól örököltem, aki nagyon dolgos ember volt. A munka hozzátartozik a hivatásomhoz is. Huszonöt évig készítettem a Vatikáni Rádió magyar műsorát, számos előadást tartottam s tartok ma is, szerkesztem a Távlatok folyóiratot. Szerte az országban szemináriumi kurzusokat tartok egyetemen, főiskolán. A műsorkészítés, könyvírás, előadások – ezekben fáradhatatlan vagyok. Példa erre a Teológiai kiskönyvtár harmincnégy füzete, vagy említhetném többek közt a Biblikus Teológiai Szótár fordítását, amelyeket mások közreműködésével szerkesztettem, fordítottam, és sok más saját kötetet. Próbáltam és próbálok hasznos lenni. Külföldről is, itthon is az Egyházat szolgáltam, rádiós és írói működésemmel egyaránt. Amikor a rendszerváltás után a jezsuita rend újrakezdte a működését, hazajöttem, itt dolgozom tovább.
– Mit tart a legnagyobb hibájának?
– Már említettem, hogy sikeres voltam az életben, de a sikernek megvannak a hátrányai is, sok hiba forrása lehet: talán többet foglalkoztam magammal, és kevésbé próbáltam megérteni a szenvedő embert… Költeményeimben is gyakran „csillagok közt” járok, de valahogy az elmúlt években megváltoztak a tapasztalataim. Erről szól a Hegyi Beszéd című versem: Kergén a csillagok közt kerestelek / amíg tartott a nappal / mire beesteledik lehajtom fejem / földre szállnak a csillagok / síró arcok és sóhajok / között a te arcod ragyog / Jézus – egyetemes testvér / hallom a hangod:„Könnycseppekben keresd a csillagot!”
– Mi a legnagyobb kincs az Ön életében?
– A hit öröme.
– Mi az, amit másképpen tenne, ha még egyszer elkezdhetné az életét?
– Jobban odafigyelnék az emberi szenvedésre, nyomorúságra és a környezetemre.
– Mit jelent az Ön számára a katolikussága?
– A katolikus szó eredeti értelme az, hogy egyetemes. Vallom azt, amit Babits írt erről a Sziget és tenger előszavában. Az Egyház tagja vagyok, de a katolikusságomat mégsem szeretném pusztán felekezeti értelemben venni, (különösen az ökumenizmus korában) nem a protestantizmussal szemben hangsúlyozom, hanem az egyetemes nyitottságra gondolok, a nyitottságra minden érték felé. 1950-ben Pécsett érettségiző diákként egyik barátommal elküldtük verseinket Tűz Tamás és Harsányi Lajos papköltőknek, és nagyon jó kritikákat kaptunk tőlük, akkor indítottunk egy lapot A lap címmel, amelyben verseket közöltünk. A lap mottóját Paul Claudeltől véve így adtam meg: „Ami szép, az egyesít, ami szép, Istenhez emel, nem is tudom másként nevezni, mint katolikusnak.”
– Ki a kedvenc férfi és női szentje és miért?
– Szent Ágoston, aki talán a világtörténelem legnagyobb zsenije volt, a nők közül pedig Kis Szent Teréz, de nem az, aki rózsákat hullat az égből, akinek a naplóját szirupos olvasmánnyá kozmetikázta („cenzúrázta”) a főnöknője. 1957-ben, még Leuvenben, filozófia szakos hallgatóként került a kezembe a naplójegyzetek teljes kiadása, ebben olvastam, ahogy Kis Szent Teréz leírja a hit ellenes kísértéseit, ami a misztikusoknál gyakran előfordul, ahogy Teréz anya naplóiban is. Teréz, a tüdőbajos kis apáca komoly lelki szenvedéseken ment át. Akkoriban nekem is voltak nehézségeim a hittel – a naplójegyzetei megvigasztaltak. Azóta is nagyon szeretem Kis Szent Terézt, aki a bűnösök asztalához ült, hogy engeszteljen a hitetlenekért.
– Melyik a kedvenc evangéliumi részlete, imája?
– Nagyon szeretem az emmauszi tanítványok epizódját, Lukács evangéliumából. Egyik könyvemnek – krisztológiai tárgyú – is ezt a címet adtam: Az Emmauszi úton. Szentföldi élményeimet is közöltem ebben. Az Efezusi levél bevezető himnuszát is szeretem: az Atya a világ teremtése előtt kiválasztott minket Krisztusban…, valamint a Kolosszei levél Krisztus-himnuszát is.
– Ki a kedvenc történelmi alakja és miért?
– Pierre Teilhard de Chardin jezsuita teológus, akinek műveiről a licencia dolgozatomat is írtam. Valamint Henri de Lubac, rendtársam, akivel jóban voltam bíborossá kreálása után is. Megemlíteném Pálos Antal jezsuitát is, akivel 1947-ben ismerkedtem meg, akinek először mondtam el, hogy jezsuita szeretnék lenni. Végigkísérte az életemet. Nagyszerű ember, szeretnék egy kis könyvet írni róla.
– Melyik az a könyv, amelyet a Szentírás mellett magával vinne, ha hosszú időre egy lakatlan szigetre kellene mennie?
– Szent Ágoston Vallomásait és Pascaltól a Gondolatokat. Babitstól Az európai irodalom történetét és Kosztolányi novelláit.
– Ki a kedvenc regényalakja?
– Talán Aljosa a Karamazov testvérekből.
– Ki az az öt személy, akit szívesen meghívna egy vacsorára?
– Szőnyi Zsuzsát, Triznya Mátyás festőművész feleségét, akivel máig jóban vagyok, és még néhány embert a „Triznya-kocsmá”-ból.
– Melyik a kedvenc magyar bora, étele?
– A szekszárdi bort kedvelem, az ételek közül pedig a gulyást és a dödöllét.
– Melyik virágot szereti a legjobban?
– Az orgonát, valamint a hársfát, amely gyermekkori emlékeket idéz. Írtam egy verset is róla: „A régi hárs az udvaron”.
– Mivel tölti szabadidejét?
– Ha adódik ilyen, akkor szívesen írok: verset, jegyzeteket.
– Ki a kedvenc festője, muzsikusa?
– Triznya Mátyás festményeit szeretem. Nemrég nyílt meg egy kiállítás Sümegen, ahol az ő képei és a verseim együtt jelennek meg Szokoly György grafikáival.
– Van-e kedvenc sportja, sportolója?
– Fiatal koromban síeltem, és megnézem szívesen a jégtáncközvetítéseket.
– Melyik várost vagy országot tartja a legszebbnek?
– Miután Párizsban doktoráltam, ahol egyetemi lelkész is voltam, 1966 karácsonya előtt Rómába kerültem: akkor egy-két évig visszavágytam Párizsba. Most Rómába vágyom vissza, ahol évtizedekig dolgoztam, amikor pedig ott vagyok, akkor Budapestre.
Harminchat külföldi év után 1992-ben kerültem haza, azóta szerkesztem a Távlatokat, lassan beilleszkedtem az itteni kulturális életbe.
– Hol érzi igazán otthon magát?
– Most természetesen Budapesten.
– Ha csak egy órája maradna az életéből, mit tenne a rendelkezésére álló időben?
– Egyszer Münchenből Rómába repültem, és a gép légüres térbe került, hosszan zuhantunk. Akkor felindítottam magamban a tökéletes bánatot. Később valahogy egyenesbe hozták a repülőgépet. Úgy vélem, az ember sohasem gondolja azt, hogy a következő pillanatban meghal, mert mindig remél… Egyébként sokat gondolok a halálra, de mégis nagyobb bennem a bizalom: egy rövid imát szoktam elmondani elalvás előtt, latinul, ami magyarul így szól:
„Mária, kegyelem anyja,
irgalmasság édesanyja, védelmezz az ellenségtől,
és halálom óráján végy magadhoz.”
És akkor elalszom, és jól alszom.
