Nézőtér
Szerző: Nevelős Zoltán, Vajda Judit
Egyszer (Once)
Az ír John Carney zenés, független filmje idén nagy meglepetésre elnyerte a legjobb betétdalnak járó Oscar-díjat, ami azért különösen lényeges, mert az Egyszernek a benne elhangzó számok adják a lényegét. A dalok építik a dramaturgiát, van, hogy a néző előtt születnek meg, van, hogy csak előadják őket, de mindenképpen rengeteg érzelmet és mondanivalót hordoznak – a film két főhőse ugyanis az ír, utcazenész Fiú és a szintén zenész cseh, emigráns Lány, akik egy szép nap találkoznak Dublin utcáin. Elkezdenek együtt zenélni, dalt írni, a munkakapcsolat mellett barátság alakul ki köztük – s talán valami több is. Kettejük között hihetetlen az összhang, tökéletesen összeillenének, de mivel a Fiúnak szerelme van Londonban, a Lánynak pedig férje Csehországban, nem tudni, hova is tart ez a viszony…
A boldogító talán (Made of Honor)
A nőfaló Tomnak egyetlen biztos pont van az életében: Hannah, a legjobb barátja. Amikor a nő hat hétre Skóciába utazik, a férfi rájön, hogy többet érez iránta barátságnál, és hogy nem tud nélküle élni. Csakhogy Hannah egy vőlegénnyel tér vissza, Tomnak így csupán a „nyoszolyófiú” szerepe jut – amit el is fogad, hogy meg tudja akadályozni a nászt, és övé lehessen a menyasszony. Egyszerű, sablonos romantikus vígjáték, igazi nyári darab két, a filmnél jobb színésszel a főszerepben (Patrick Dempsey és a bájos Michelle Monaghan) – és a nemrég elhunyt Sydney Pollackkal az egyik mellékszerepben.
A nagy csend (Die große Stille)
A német Philip Gröning 16 évet várt, hogy dokumentumfilmet készíthessen az 1085-ben alapított, némasági fogadalmas karthauzi szerzetesrend életéről. Ennek érdekében beköltözött a franciaországi Grenoble melletti Nagy Karthauzi Kolostorba, ahol több hónapig élt a némaságba burkolózó barátok között. A végeredményt látva mind a 16 évi várakozás, mind a több hónapi türelmes munka megérte, hiszen Gröning műve csodálatosan spirituális, különleges hangulatú alkotás lett: egy közel három órás dokumentumfilm, ami nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy ismeretet terjesszen vagy bemutassa a valóságot, hanem arra, hogy nézője minél jobban átélje a szerzetesek elmélyültségét, belehelyezkedjen a szertartások és az ismétlődő cselekvések tagolta életükbe – és erre az időre egy kicsit elrugaszkodjék a hétköznapi világtól.
Narnia krónikái – Caspian herceg (The Chronicles of Narnia: Prince Caspian)
C. S. Lewis fantasy regénysorozata (a könyvek megírását tekintve) második kötetének nagyszabású filmváltozata készült el, amelyben az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényben megismert testvérek csodálatos módon visszatérnek Narniába. Csakhogy legutóbbi ittlétük – és uralkodásuk – óta évszázadok teltek el, és Narnia lakóit az első rész fehér boszorkánya után új veszedelem fenyegeti. A Jó és a Gonosz harcának ábrázolásában itt az a különleges, hogy nincsenek szörnyek közöttük, pusztán emberek: a mitológiai és mesebeli lényekkel szemben a reneszánsz korának vértjeit és machiavellista gondolkodását megtestesítő király és serege áll, az a fajta ember, aki a hatalomért minden árulásra kész. Lewis természetesen ebbe a történetbe is a keresztény hit titkát kódolta bele, amelynek kulcsát ismét a titokzatos módon megjelenő oroszlán jelenti.
