Február 2.: a megszentelt élet világnapja
Szerzetesség: keresztény élet közösségben
Szerző: Dejcsics Konrád OSB
Fotó: Solymosi Damján OSB
A szerzetescsalád vállalása rokonítja a szerzeteseket az összes többi kereszténnyel, akik a saját életük keretei között kaptak meghívást Krisztus követésére. Ahogy a családi élet: a kölcsönös szeretet és az egymás iránt vállalt felelősség (vagy éppen a magány tudatos vállalása) az az emberi alap, amelyre minden keresztény hivatása épül, úgy a bencések számára is a közösségben való élet, a meghívás és a sorsközösség vállalása az a kiindulási pont, amelyre építve Isten akaratát keresve, az evangélium vezetésével járják útjukat. A bencés szerzetesek identitása a szeretet közösségi vállalásában és Krisztus követésében áll, s ebben a tekintetben semmiben sem különböznek a családban élő keresztényektől. A világi keresztények és a monasztikus szerzetesek további közös vonása az, hogy miközben az evangélium tanítását akarják életre váltani, életkörülményeik a legkülönfélébbek lehetnek. Sokféle lehet lakóhelyük, napirendjük – így munkájuk, hivatásuk is. Ily módon a bencés szerzetesek is bátran vállalhatnak különféle munkákat – olyanokat, amelyek a saját és közösségük épülését segítik, amelyekre szükség van, vagy amelyeket a közösség anyagi helyzete megkíván – mert tudják, hogy életüknek nem a munkájuk, nem a teljesítményük az alapja, hanem a Krisztushoz tartozás és a szerzetescsaládon belüli élet.
Miként éli ma a bencés közösség életét?
Szerzetescsaládjainkon belül mindannyian regula és apát vezetése alatt, közösségben keressük Istent. Az pedig, hogy az egyes szerzetesek milyen munkát végeznek, közösségeink hagyományától, a történelmi kortól és igényeitől, valamint a szerzetesek egyéni rátermettségétől és kapott talentumaitól függ. Sok helyen jellemző, hogy egy-egy közösség nem kizárólagosan egyfajta munkát vállal, hanem a szerzetesek többféle munkaterületen működnek egy monostoron belül.A bencés szerzetesek közül sokan részesültek a papság szentségében, s így vesznek részt lelkipásztori munkában, plébániai közösségek vezetésében, az iskolában vagy a kulturális tevékenységben. Feladatuk a pásztor tisztsége, aki a rábízott nyáj előtt halad jó példájával, s aki képes vezetni a nyájat, mert maga is szerzetescsaládban élő Istent kereső ember, s akiről magáról is pásztor gondoskodik. A Pannonhalmi Területi Apátságban tizenöt plébánián látnak el bencések lelkipásztori szolgálatot, de ugyanígy jelen vannak a tihanyi, bakonybéli és győri perjelségek, a budapesti Tanulmányi Ház plébániáin, lelkészségein is.
A bencések részt vesznek továbbá az oktatásban (a pannonhalmi és győri gimnáziumban, valamint a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán), és kulturális tevékenységet végeznek (kiállítások, koncertek, előadások szervezésével és könyvkiadói munkával).
Végül vannak olyan munkaterületeik is, amelyek a szerzetesközösség anyagi hátterét teremtik meg közvetlenül. A pannonhalmi, tihanyi és bakonybéli közösségek kolostori termékeket állítanak elő és forgalmaznak. Természetesen a monostoron belül is vannak olyan munkák, amelyeket a szerzetesek végeznek el – a házgondnoksági, gazdasági, szervezési feladatoktól kezdve az ebédlőn keresztül a portaszolgálatig és a sekrestyéig. Ezek a munkák gyakran kiemelten is – a missziós lehetőség és a fizikai munka révén – az Istennel való találkozás helyei lehetnek.
A vállalt feladatok, munkaterületek, szolgálatok és tisztségek az idők múlásával – akár egy szerzetes, akár egy szerzetesközösség életében – megváltozhatnak vagy meg is szűnhetnek. Ami a monasztikus szerzetesek és szerzetesközösségek életében mindig megmarad, az a Krisztus eljövetele felé tartó vándorlás a szerzetescsalád közösségében s az evangélium vezetése mellett.– A Gots atya könyvében lévő gondolatok is segítséget adnak a szolgálathoz. Bent az ember sokszor felüdül, ugyanakkor fáj, hogy nincs utánpótlás. Nagyrészt 70 év felettiek vagyunk, és összesen négyen járjuk az egész kórházat. Erőt adnak az olyan élmények is, mint ami egyik betegünkkel történt. Az onkológián feküdt daganatos betegséggel, de a testi fájdalmak mellett lelki fájdalmai is voltak, valami miatt nem tudott megbocsátani a fiának. Nem észérveket soroltam fel a megbocsátásra, hanem elkezdtünk együtt imádkozni a fiáért. A következő alkalommal szólt, hogy hívjuk a papot, mert most már szívből meg tud bocsátani. Valami felszabadult benne. Maga is azt mondta, hogy életében még ilyen boldog nem volt. Másnap az Úr magához szólította.
