Idősek otthona a zirci apátság területén
„Te szent kezed oltalmazzon halálomkoron”
Szerző: Budai Éva
Nehezülteknek kívánsága,
Ki körösztfára emeltetél,
Két kezedön függesztetél!…
Te szent véröd hullásáért
Adok hálát könnyhullatva,
Szent kezedet megápolva.
Szent vérödben keserödvén
Reménségöm
beléd vetőm.
Te szent kezed oltalmazzon
Halálomkoron
Es te jogod engöm
Hozzád fogadjon.”
Szent Bernát: Himnusz a felfeszített Krisztushoz
(1513 körül, részlet)
Küzdelmes előzmények
Lékai Jusztin atya, az otthon igazgatója, a rend gazdasági hivatalának vezetője – a ciszterci építkezések, felújítások gyakorlott koordinátora, közelebb a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez – korát meghazudtoló fürgeséggel vezetett már 2005 nyarán is a hosszú lépcsőkön át az akkor még csak készülő idősotthon területére, bemutatva a születő szeretetszigetet. Mert hogy azzá kíván majd válni, nem volt kétséges már akkor sem. Az otthon vezetését, mondja, társadalmi munkában végzi, nem vesz fel érte fizetést, hogy ezzel is segítse annak működését a mai gazdaságilag ínséges világban.
A zirci apátsági épületben a szocialista diktatúra idején szakmunkásképző intézet működött, és itt kapott helyet a Bakonyi Természettudományi Múzeum is. A rendszerváltás utáni hosszadalmas ingatlanrendezés során először öt szobát kaptak vissza az első emeleten 1993-ban, s mikor elkészült a szakképző új épülete és kollégiuma, az egész iskolai szárnyat is, tájékoztat Jusztin atya. Mikor az épület utolsó egysége is visszakerült hozzájuk, látható volt, hogy a terület egy részének valamilyen új funkciót is kell keresni, hiszen az a rendi közösségi céljaira már sok.
– Felvetődött, hogy az északi és a déli földszinti szárnyban iskolát hozzunk létre – mondja az atya – vagy lelkigyakorlatos házat. Végül idősek otthona mellett döntöttünk, ennek a kialakításához ugyanis lehetett pénzt is pályázni. A Belügyminisztérium pályázatán a második kísérlet nyomán nyertünk is 281 millió forintot. 2005 tavaszán kezdődött az átalakító építkezés, s december elején nyithattuk meg az otthont, ahol ma már telt ház van, 59-en laknak nálunk. Főként a Dunántúlról, zömében a környékről érkeztek, kétharmad részük nő. A legidősebb lakó már 98 éves is elmúlt, szeretnénk a századik születésnapját majd itt megünnepelni.
A gondozottak egy-, két- és háromágyas szobákban lakhatnak, több idős házaspár is él az otthonban. Minden szobához tartozik mosdó, zuhanyozó, illemhely, s biztosítják a lakóknak a szokásos ellátás (napi háromszori vagy betegség esetén ötszöri étkezés, mosás) mellett a folyamatos orvosi ellátást, a nővérszolgálatot. Van egy fodrászműhelyük is az épületben, ahová pedikűrös is jár rendszeresen. S az egyik lakójuk, egy volt tornatanárnő rendszeresen időstornát szervez a gondozottaknak.
Díszeket készítenek, kézimunkáznak, kertészkednek
A foglalkoztató teremben különböző kézműves foglalkozásokon vehetnek részt napközben a gondozottak.
Ott jártamkor négy idős nénivel és egy úrral beszélgettem. Ketten az asszonyok közül adventi díszeken dolgoztak, boldogan mutatták a környező vitrinekben, hogy mi mindent sikerült már elkészíteniük. Géza bácsi, aki csak ült az asztal mellett és tudós szemekkel nézegette a hölgyek munkáját, kérdésemre hamiskás mosollyal válaszolt: „Én figyelem őket, hogy szépen dolgoznak-e”. Jusztin atyától aztán megtudtam: Géza bácsi nagyon szereti a kerti munkát, nyáron fekete retket termesztett a kertben, ami szépen termett is, az étkezéseknél került belőle a lakók tányérjára a reggelinél, vacsoránál.
Van egy szövőgépük is, mutatja a másik néni büszkén. Azon felügyelet mellett, oktatóval lehet dolgozni, de vannak szövőkeretek is, amelyeken könnyebb dolgozni. Erzsi néni és Margit néni, akik egy szobában laknak, szép színes lábtörlőt készítettek nemrég. Kosárfonásra is van lehetőség, mondja az atya, s csuhéból is szeretnek különböző angyalfigurákat, betlehemi jeleneteket, karácsonyfadíszeket készíteni így adventben. Van, aki koszorút köt, mások mobiltelefon-tartót horgolnak. Az otthon szokott árusítani is ezekből, s az árából kis ajándékokkal viszonozza aztán a gondozottak igyekezetét, hogy érezzék: fontos a munkájuk az otthonban.
Minden szinten van egy teakonyha, ahol főzhetnek, süthetnek a lakók, az intézmény biztosítja a hozzávalókat. Néha az asszonyok tálcányi süteménnyel kedveskednek a szerzeteseknek. A nyár a befőzések ideje; a gondozottak jóvoltából finom, házi barack- és szilvalekvár is kerül az asztalra egész évben, sőt ízletes savanyúság is. A folyosó egyik végén a védőszent, Bernát szobra áll, aki őrzi a kis közösséget, amely három éve él itt. Van egy apró kápolnájuk is a földszinten, ahol mindennap délután és vasárnaponként délelőtt szentmisén vehetnek részt a lakók. Általában Jusztin atya vagy Katona Farkas atya, a lelki gondozó miséz, s koncelebrál velük az otthon egyik gödöllői paplakója is. A kápolna oltárképén Szent Bernát és Harding Szent István látható, a harmadik citeaux-i apát, az ő idejében lépett be Bernát a kolostorba.
Gyökerek – ágak… életek…
Az ebédlőhöz érve, az aulában gyöngyöző gyermekkacagás fogad. Egy idős néninek látogatói érkeztek. A meghatottságtól párás szemmel mutatja nekem:
– Eljöttek az unokáim, és elhozták a dédunokáimat is.
Ahogy repes az örömtől a járókeret mögött ülve, megrendít a jelenet tisztasága. A legkisebb dédunokát simogatja idős, gyűrött kezével, szeretettel. Gyökerek – ágak… életek… – villan át rajtam a jelenet nyomán.
– Milyen itt a karácsony? – kérdezem a bentlakóktól.
Karácsonykor díszes, fényes ünnepségen emlékeznek a Kis Jézus születésére. Zirci hittanos gyerekek mutatnak be betlehemes játékot az ebédlőben felállított karácsonyfa mellett, s szenteste dalra fakadnak az öregek is valamennyien. Apró ajándékkal is meglepi az otthon a gondozottakat mindig, de a szobatársak, a barátok egymást is meg szokták ajándékozni valamilyen maguk készítette aprósággal. Szinte mindenkit meglátogatnak ilyenkor a családtagok, rokonok, de olyan is előfordul, hogy az idős hozzátartozót elviszik haza magukhoz pár napra.
Az egyik néni, aki nagyon szereti a régi szentestei énekeket, egy ősi betlehemes dallamot idéz fel nekem: „Betlehemnek szép határán nagy fényesség támadott / Az égi szó elhallatszott: Ne féljetek pásztorok! / Föleszméltem, ezen szóra, mondogatják, itt az óra, / Induljunk hogy odaérjünk, holnapra virradóra!”
