Beszélgetés Mons. Orosch János nagyszombati püspökkel
„Hidakat építhetek…”
Szerző: Jakubecz Márta
Fotó: Parák László
A püspök atyával hivatásáról és a szlovákiai magyar katolikusok helyzetéről beszélgetett lapunk munkatársa.
– Nagyapám nagyon vallásos ember volt. Ő volt községünkben az előimádkozó. Imádkozott azért, hogy családjából az Úristen valakit a papi pályára hívjon meg. Gyerekkoromban ministráns voltam. A buzgó lelkiatyák példáját látva lassan megérlelődött bennem, hogy Isten szolgálatába lépek.
– Az útja a püspöki székhez vezetett. Mit tekint e rangjában legfontosabb céljának az Egyházban?
– Latinul a püspök „pontifex”, hídverő. Tehát olyan valaki, aki összeköti a folyó két partját. Fiatal pap koromban tanultam meg magyarul, egész papi életemben olyan területen működtem, ahol kétnyelvű volt a hívek közössége. Most is olyan egyházmegyében szolgálok, ahol „hidakat építhetek” az emberek és Isten, a magyar és szlovák ajkú hívek között. Mivel mindig nehéz plébániám volt, meg tudom érteni a lelkiatyák sokszor nehéz helyzetét. Meghallgatom, buzdítom, támogatom őket. Akarom, hogy érezzék: az Egyház nem csupán munkát vár tőlük, hanem szeretettel kíséri őket lelkipásztori életükben.
– Mi a legnagyobb nehézség és mi a legnagyobb öröm egy püspök életében?
– Egy püspöknek sok öröme van: egyházmegyéjének híveihez szólhat, buzdíthatja a fiatalokat, lelkesítheti az atyákat. Ami hiányzik: plébánosként szívesen beszélgettem egyszerű emberekkel, sokat foglalkoztam a gyerekekkel, a fiatalokkal, együtt jártunk kirándulni, színdarabokat, pásztorjátékokat tanultunk… Viszont örülök, amikor olyan lelkiatyákat látok, akik ezt folytatják.
– Hogyan látja a szlovák-magyar együttélést Szlovákiában, és miként tekint a két nemzet kapcsolatában kialakult feszültségekre?
– Ismereteim szerint a vegyesen lakott területeken nincsenek nemzetiségi problémák a híveink között. Jómagam is hosszú évekig működtem ilyen plébániákon, és paptestvéreimmel együtt mindig a ránk bízottak lelki üdvösségén munkálkodtunk. E téren pedig senkit sem különböztetünk meg aszerint, hogy milyen nyelvet beszél, hiszen a mi Egyházunk katolikus – tehát általános.
A bajok okát abban látom, hogy a világgazdasági válság következményeként egyre több kellemetlen hatás éri az embereket, elkerülhetetlenek a kisebb-nagyobb mértékű megszorítások. A politikusoknak ezért szükségük van egy olyan eszközre, amellyel elterelhetik a figyelmet a gondokról, s amelynek segítségével megoszthatják az embereket. (A „Divide et impera” nem új keletű dolog, a hatalmon lévők mindig előszeretettel alkalmazták.) Az egyik ilyen „jól alkalmazható” eszköz a nemzetiségi érzelmek felkorbácsolása. Ez nem csak nálunk van így, a világon mindenütt így gondolkodnak a politikusok, az uralkodók. Mindig kell egy bűnbak. Már az Ószövetségben is találunk példát erre. A Kivonulás könyvének elején azt olvassuk, hogy az egyiptomiak a zsidókban láttak egy lehetséges veszélyforrást, és elkezdték sanyargatni őket. Isten azonban a segítségükre sietett. Az Egyháznak is ezt kell tennie. Mindezt az teszi aktuálissá, hogy éppen Szent Pál évét tartjuk, akit méltán nevezünk a népek apostolának, hisz nemcsak Kis-Ázsiában, hanem Európában is ő volt a keresztény hit első terjesztője. „A zsidóknak olyan lettem, mint zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat… Mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek” (vö. 1Kor 9,20-22).
Ilyen Jézus Krisztus Egyháza – minden népet és nemzetet egyesíteni képes, de nem teszi őket egyformává. A liturgia sokszínűsége lehetővé teszi mindenkinek, hogy saját mentalitását, kultúráját, nemzeti hagyományát megőrizze. Ilyen szellemben igyekszünk mi is hozzáállni a nemzetiségi kérdéshez, amit Szlovákia és Magyarország püspökei már nem egy közös nyilatkozatban megerősítettek.
– Milyen új lehetőségeket lát az evangelizálás terén? Korunk fogyasztói szemlélete az ünnepeink közül sajnos leginkább a karácsonyt torzította el…
– Imádkozó közösségekre van szükség. Ezek segíthetik a lelkipásztorokat abban, hogy a problémákat bölcsen tudják orvosolni. Sajnos a média leginkább úgy mutatja be az ünnepeket, hogy a lényegük az ajándék, a gazdagon terített asztal. Úgy gondolom, hogy a pasztoráció fő célja rámutatni az örök értékekre. Ne féljünk róluk beszélni! Ezen kívül a lelkiatya életpéldája rá tudja irányítani az emberek figyelmét az igazi javakra, amelyekért érdemes küzdeni.
– A Kárpát-medencei Família magazinon keresztül mit üzen a magyar katolikusoknak, kiket összeköt a közös történelem, az anyanyelv, a kultúra és az Istenbe vetett hit?
– A magyar népnek nagyon gazdag múltja van. Sok értéket hozott létre ez a nép. Megérdemli, hogy a jövője is ilyen legyen! Hogy milyen lesz, az a mi kezünkben van. Egyedül olyan életet érdemes élni, amely értékes. Szent István igazi értékek felé vezette népét – a kereszténység felé. Legyen a magyar jó ember és jó keresztény! Akkor mindenki felnéz majd rá.
– Köszönöm az interjút és további Isten áldotta szolgálatot kívánok a szlovákiai magyar katolikusok körében!
