Cikkek listázása

Egy évtized megyéspüspöki szolgálatban

„Amit elértünk, abban tartsunk ki!”

Szerző: Farkas P. József

Ha valakit az Úr szolgáló főpapjának hív, és megyéspüspöki szolgálatot bíz rá, akkor abban bizony egy évtized igen jelentős periódusnak számít. Dr. Bábel Balázzsal, Asztrik apát 90. utódjával, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye első papjával az elmúlt évtizedről beszélgetünk.
– Jelen voltam, amikor Dankó érsek úr – aztán őt követően a többi püspök is testvéri módon, kézrátétellel megerősítette az új apostolutódot, amikor a Vácról érkezett fiatal koadjuktor érseket fölszentelték; üdvözölte a város, az egyházmegye hívő népe és vezetősége. Emlékszik még ezekre a fölemelő pillanatokra?

– Természetesen. Azon események közé tartoznak az életemben, amelyeket nem lehet elfelejteni. Pedig régen volt. Még az előző évezredben.

– Az elmúlt tíz esztendő mely eseményeire emlékezik vissza szívesen?

– Az első év a 2000. esztendő volt, mely országszerte, sőt a világban is ünnepinek számított. Akkor tartottuk az egyházmegyei zsinatot, amivel egy nagy korszak záródott le egyházmegyénk történetében. 2002-ben volt egy korrekciós kisebb összejövetelünk is. Aztán emlékezetes számomra az ezeréves kalocsai érsekség ünnepe. Ami nem pusztán abból állt, hogy volt egy ünnepi mise, amelyre eljött a püspöki kar, a pápa küldötte és az államfő. Ezt a hitvalló napot több éves előkészület előzte meg. Az iskolák, a papság, a hitoktatók, aztán a különböző intézmények mind készültek erre a napra. Sokféle versenyt rendeztünk. Fiatal híveink megkeresték a határban, utcákban lévő kereszteket, vallásos emlékműveket. Ezekről albumok készültek, fontos dokumentumok, amelyek képes leltárként is felfoghatók. Csak ezek után következett a fényes ünnep, amit nem felejt el, aki részese lehetett.

Ugyancsak ilyen ünnep volt a 2006-os győzelmi megemlékezés itt, a Szentháromság téren. Mi vállaltuk magunkra az 1456-os nándorfehérvári győzelem emlékének országos szintű hálaadó ünnepségét is.

Nevezetes volt számomra szinte valamennyi papszentelés, mert Istennek legyen hála, egy kicsit tudtunk javítani ebben a tíz évben a papi utánpótlás helyzetén. Ez alatt az idő alatt több mint harminc papot szenteltem fel, és volt közöttük szerzetes, piarista és premontrei is.

Előfordult olyan eset, amikor hat fiatal kérte tőlem a papság szentségének kiszolgáltatását. Ez nagy dolog, hiszen nyugaton vannak olyan egyházmegyék, ahol évek múlnak el papszentelés nélkül. Persze túlzás lenne az állítani, hogy nálunk megszűnt a paphiány.

– Hol alakult új egyházközség, hol épült új templom vagy intézmény az utóbbi évtizedben?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>