Egy filmbemutató margójára
Megbéklyózott agyhullámok
Szerző: Lőrincz Sándor
Rékassy Károly színész megdöbbentette a kaposvári katolikus gimnázium fiataljait, amikor egyik életmód-tanácsadó orvos ismerősének kutatásairól is szólt az Adjátok vissza a hegyeimet! című, Koltay Gábor rendezte film bemutatóját követően. A diákok televíziós szokásairól is szó esett ugyanis a püspöki székházban. A legújabb felmérések szerint szép számmal vannak olyan ifjak, akik naponta legalább négy (!) órát töltenek a televízió képernyője előtt. (S akkor még nem szóltunk az internet-függőségről.) Nos, egy orvosteam megvizsgálta, hogyan viselkednek az agyhullámok, ha tévézünk, s miként, ha olvasással töltjük az időnket. Addig, amíg a „szem rágógumijának” tartott doboz előtt tespedünk, a készen tálalt információk hatására szinte „agyhalott” állapotba kerülünk, míg egy jó könyvvel a kezünkben az agy is felélénkül, mivel gondolatban mi magunk készítünk egy filmet, amelynek részeseivé, szereplőivé válhatunk.
Arról nem beszélve, hogy a televízió képernyőjére tapadva még inkább irányíthatók, manipulálhatók vagyunk, hiszen a legtöbb esetben egy hamis világgal szembesülünk. Ez pedig nemhogy eligazítana, hanem még inkább összezavar bennünket. Legalábbis azt, aki hagyja…
A veszély óriási, hiszen ha még hozzátesszük, hogy hazánkban több mint ötmillióan élnek a létminimum határán vagy az alatt, akkor szinte egyetlen kommunikációs eszköz marad: a televízió. Mozira, CD-re, DVD-re, könyvre, hetilapra nem futja, a tévé távirányítója viszont mindig kézközelben van, így bármikor bekapcsolható, és az onnan érkező hírekről, beszélgetésekről sokan elhiszik: ez az igazság.
De valóban ez az igazság?
Koltay Gábor szerint nekünk kell az igazság nyomába eredni. Mégpedig úgy – ahogy a fiataloknak is tanácsolta –, hogy sokat olvasunk. Attól visszatalálhatunk még önmagunkhoz, az ősi értékekhez, hogy a 20-21. század technikai csodáit használjuk s élvezzük, ám semmiképpen sem olvadhatunk fel a népek Európai Uniónak mondott, nagy olvasztótégelyében. A filmrendező, aki alkotásaival már oly sokszor az igazság nyomába eredt – és ennek köszönhetően sokan szövetkeztek ellene, s most is folyamatosan gáncsolják –, ha oktatási miniszter lenne, rögtön megemelné a magyar- és a történelemórák számát. Mégpedig azért, mert fontos, hogy a mai fiatal generáció tisztán lásson. A magyar irodalomban, a történelemben, a politikában. Vallja: nemzeti sorskérdéseinkben fel kell sorakoznia a magyarságnak, különben rámegy a nemzet. Trianon és 1956 ügye nem bal- és jobboldali kérdés, holmi őskonzervatív kezdeményezés. Nemzettudat pedig csak a történelmi ismeretek füzéréből alakulhat ki.Honfoglalás, Sacra Corona, Velünk élő Trianon, A Megfeszített, A napba öltözött lány, A magyarok vére, Horthy – néhány Koltay rendezés, amelyekkel éppen az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet olyan emberekre, eseményekre, amelyek egy nemzet számára meghatározóak. Vajon milyen a nemzettudata azoknak, akik ma sincsenek tisztában azzal, mit jelentett ennek az országnak Trianon? Száz megkérdezett budapestiből ugyanis nyolcvan nem tudja, hogy ennek az országnak kétharmadát elvették.
Az igazságért tehát tenni kell. Nemcsak filmekkel, könyvekkel, hanem a média eszközeivel is, hiszen Duray Miklós szerint azoknak a lelke mélyén, akik a 20. század második felében születtek, ott lapul a félelem. A tulajdonviszonyokat meg lehet változtatni egyik napról a másikra, de az emberi gondolkodásmódot nem. Erre lehet némi vigasz Wass Albert igaza: „Nem az a szabadság, hogy úgy élhetsz, mint egy diktátor és kedved szerint érvényesítheted a benned felgyülemlett gyűlöletet. Szabadság az, hogy nincs diktátor fölötted más, csak a Teremtő Rend. És hogy a gyűlölet ellen megvédelmezheted magadat a szeretettel.”
A bemutatott film, az Adjátok vissza a hegyeimet! a száz éve született Wass Albert regényének címét kapta, akinek életművéről elismerően nyilatkoztak a filmben is a magyar és a román irodalomtörténészek. Szobrot azonban mégsem kaphat a fővárosban, jóllehet több magyar városban áll már a szobra. Többek között Bonyhádon, Baján, Szombathelyen, Kaposváron is, a Klebelsberg Kuno Középiskolai Kollégium udvarán, Nagyatádon, és talán Debrecenben is lesz szobra.
Elvész a nyom, A funtinelli boszorkány, Jönnek!, A költő és a macska, A titokzatos őzbak, Az antikrisztus és a pásztorok, Egyedül a világ ellen, Farkasverem, Átoksori kísértetek – néhány cím a gazdag életműből, amelynek olvastán egyesek azt mondják: bestseller író volt, semmi több. Vagy: munkássága még „keresi helyét” a modern magyar próza rangsorában. Tamás Gáspár Miklós „szórakoztató fasisztának” tartja gróf czegei Wass Albertet, akiről a rendszerváltásig nem is hallottunk. (Mint ahogy Márairól sem túl sokat.) A kommunista rezsim tiltotta terjesztésüket.
Sokaknak érdeke, hogy Wass Albertről – aki floridai birtokán önkezével vetett véget életének – ezután se halljunk, hiszen sok helyütt csak amolyan „szamizdat” vetítéseken lehet megismerkedni a legújabb Koltay filmmel, amely nem akar mást, mint gondolkodtatni. Tiszaújvárosban például már kitűzték a vetítés időpontját, amikor a polgármesteri hivatalból közölték a hírt a rendezővel: mégsem lehet bemutatni.
Miért van ez? Talán azért – mint ahogy a filmben egy idős asszony megfogalmazta –, mert még holtában is félnek Wass Alberttől. Vajon miért? Mert biblikus hittel vallja: „a világ szép és különös, csak sok benne nagyon a beteg ember. Az izgága, az irigy, a gyűlölködő. A gonosztevő és a sok diktátor, az őrült és a hős. Fertőzik és rontják a világot, amennyire adottságaiktól kitelik. De egészen elrontani nem tudták mégsem, ha ezerszer is azt hirdeti a látszat.”
