Cikkek listázása

Egy filmbemutató margójára

Megbéklyózott agyhullámok

Szerző: Lőrincz Sándor

„Gond embernek lenni, igaz embernek lenni meg kettőzött gond éppen. Igaz magyar embernek lenni pedig akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik!” Wass Albert

Rékassy Károly színész megdöbbentette a kaposvári katolikus gimnázium fiataljait, amikor egyik életmód-tanácsadó orvos ismerősének kutatásairól is szólt az Adjátok vissza a hegyeimet! című, Koltay Gábor rendezte film bemutatóját követően. A diákok televíziós szokásairól is szó esett ugyanis a püspöki székházban. A legújabb felmérések szerint szép számmal vannak olyan ifjak, akik naponta legalább négy (!) órát töltenek a televízió képernyője előtt. (S akkor még nem szóltunk az internet-függőségről.) Nos, egy orvosteam megvizsgálta, hogyan viselkednek az agyhullámok, ha tévézünk, s miként, ha olvasással töltjük az időnket. Addig, amíg a „szem rágógumijának” tartott doboz előtt tespedünk, a készen tálalt információk hatására szinte „agyhalott” állapotba kerülünk, míg egy jó könyvvel a kezünkben az agy is felélénkül, mivel gondolatban mi magunk készítünk egy filmet, amelynek részeseivé, szereplőivé válhatunk.

Arról nem beszélve, hogy a televízió képernyőjére tapadva még inkább irányíthatók, manipulálhatók vagyunk, hiszen a legtöbb esetben egy hamis világgal szembesülünk. Ez pedig nemhogy eligazítana, hanem még inkább összezavar bennünket. Legalábbis azt, aki hagyja…

A veszély óriási, hiszen ha még hozzátesszük, hogy hazánkban több mint ötmillióan élnek a létminimum határán vagy az alatt, akkor szinte egyetlen kommunikációs eszköz marad: a televízió. Mozira, CD-re, DVD-re, könyvre, hetilapra nem futja, a tévé távirányítója viszont mindig kézközelben van, így bármikor bekapcsolható, és az onnan érkező hírekről, beszélgetésekről sokan elhiszik: ez az igazság.

De valóban ez az igazság?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>