40 éve hunyt el Pietrelcinai Szent Pio
Isten irgalmas jóságának eszköze
Szerző: Rózsa Györgyi
Francesco számára nagy lelki élményt jelentett, amikor kilencéves korában édesapjával elzarándokolt egy búcsújáróhelyre, és ott egy csodás gyógyulásnak volt tanúja. Nem sokkal ezután megkezdődött testi szenvedéseinek láncolata. Hol a tüdeje betegedett meg, hol ismeretlen eredetű láz gyengítette. Megrendült egészsége miatt egyre kevésbé tudta kivenni részét a család közös feladataiból. A tanulásban igyekvő volt, de legjobban a templomban szeretett lenni: ministrálni és imádkozni. Amikor egyedül volt, szívesen pergette a rózsafüzért. Végtelenül boldoggá tette az a nap, amikor 12 éves korában elsőáldozó és bérmálkozó lehetett. Pietrelcinában 1902 húsvétja előtt szentségimádást tartottak, melynek során megérett Francesco lelkében az elhatározás, hogy életét az Úrnak szenteli. Hivatása eléréséhez azonban sok akadályt kellett legyőznie.
Mély istenélmények érték. Látva a bűnt, elhatározta, hogy Isten segítségével vállalja a harcot a Gonosz ellen, és a szenvedésekben fölajánlja magát az emberiségért. 1903 januárjában Morconéban lépett be a Kapucinus (ferences) Testvérek közé. Ekkor kapta a fráter Pio nevet, és ölthette fel a szerzetesi ruhát. Gyakran és hosszú órákat töltött el azzal, hogy Krisztus szenvedéséről és a szenvedés misztériumáról elmélkedjen. Egy évre rá letette az ünnepélyes fogadalmat. 1910. augusztus 10-én, Beneventóban részesült a papság szentségében. Egészségének változékonysága miatt kolostori életét több alkalommal meg kellett szakítania, ami nehéz próbát jelentett számára. Hazaküldték gyógyulni. Otthon is sokat böjtölt, testét fegyelmezve erősítette lelkét a megpróbáltatásokban. És természetesen papként szolgálva az Istent, irgalmas szeretetének közvetítőjeként élt. 1916 szeptemberében került először a San Giovanni Rotondo-i konventbe, ahol sokat imádkozott a Csodatévő Szűzanya kegyképe előtt. A háború és a betegség nehézségei után 1918 tavaszán térhetett ide vissza, ahol aztán egészen haláláig élt és szolgált – sok hívő lelki épülésére. Rendkívül nagy átéléssel mutatta be a szentmiséit, és sokat gyóntatott.