Tíz éves a Fides et Ratio enciklika
Isten gondolatai
Szerző: Szalontai Anikó
Fotó: Vida József
Az elemző teológusok és a tudomány képviselői közül többen felhívták a figyelmet arra, milyen paradox, ugyanakkor felemelő, hogy a 21. század küszöbén a pápának kell megerősíteni embertársait, hogy bízzanak a helyes ész, a recta ratio iránytűjében – legyen szó a természettudomány vagy éppen a hit kérdéseiről. II. János Pál ugyanis éppúgy felhívja a figyelmet a kinyilatkoztatástól elszakított emberi spekuláció tévedéseire, mint az észtől elszakított hit tragédiájára.
Mindkettőre számos példát lehet felhozni, s Galileire vagy éppen a boszorkányüldözésre hivatkozva ma is sokan megkérdőjelezik az Egyház „józan ítélőképességét”. Hit és ész, teológia és bölcselet összhangjának állítása valójában sok évszázada – a klasszikus skolasztikától, sőt Szent Páltól kezdve – norma a Katolikus Egyházban. II. János Pál erre számos példát felmutatva világít rá, ugyanakkor az enciklika nem egyszerűen gondolkodástörténeti áttekintés, hanem programot adó pásztorlevél.
A feladat, amelyet az enciklika megfogalmaz, a párbeszéden alapuló szintézis létrehozása az egyetemes kultúra értékeiből, ma sem befejezett. Rino Fisichella érsek, a Pápai Életvédő Akadémia néhány hónapja kinevezett új elnöke így nyilatkozott erről: „Az Egyház, sokak állításával szemben rendkívül nagy figyelmet fordít a tudományra, és bizalommal van iránta. A tudomány azonban nem feledheti, hogy nem adhat végső választ az emberi elvárásokra. A tudomány ugyanis nem más, mint eszköz, az egyik alapvető emberi vívmány – nyilatkozta. – Az Egyház feladata tehát az, hogy ismét pozitív kapcsolatot alakítson ki a tudománnyal, megértetve a tudósokkal, hogy egyetlen személy sem helyettesítheti Isten teremtő tevékenységét.”
Az igazságkeresés legvégső kérdése, ki vagyok én, honnan jövök és hová tartok. Az Egyház számára ennek kutatása szolgálat – hangsúlyozza az enciklika –, amely egyrészt részesévé teszi a hívő közösséget a fáradozásnak, mellyel az emberiség el akar jutni az igazsághoz, másrészt amely arra kötelezi e közösséget, hogy a biztosan megismert dolgok hirdetője legyen. A szolgálat pedig mindig szeretetből fakad, amelyre maga Jézus adott példát. Erre hívta fel a tudósok figyelmét XVI. Benedek pápa is az év elején, a párizsi Tudományos Akadémián mondott beszédében. „Minden tudományos fejlődés egyben legyen a szeretet előrehaladása, szolgálja az embert és az emberiséget – mondta a Szentatya. – Az egzakt, a természet- és az embertudományok csodálatos haladása láttán azonban kerülni kell azt a kísértést, hogy tökéletesen meghatározzák az ember önazonosságát. Az ember ugyanis titokzatos lény, akiről önmagában semmilyen tudomány nem állíthatja, hogy ki, hogy honnan jön és hová tart. Az ember mindig túlmutat a látszaton. Nem a véletlen, vagy fizikai-kémiai reakciók terméke. Az ember szabadságot élvező lény, aki természeténél fogva túlmutat szabadságán.”
Az én gondolataim nem a ti gondolataitok – mondja az Úr. Az ember mégsem szűnik meg kutatni azokat. Ahogyan Stephen Hawking, az egyik legismertebb kortárs elméleti fizikus megfogalmazta (bár magát nem tartja vallásosnak): az emberi értelem legnagyobb diadala lesz, ha megtaláljuk a választ arra a kérdésre, miért létezünk, mi és a Világegyetem – mert akkor megismerjük Isten gondolatait.
