60 éves az Egyházak Világtanácsa
Egyházak testvéri társulása
Szerző: Kránitz Mihály
A kereszténység különböző szakaszait és történelmét meghatározó törésvonalak kulturális, politikai és teológiai okok miatt jöttek létre.
Ha az első évezred a keleti és a nyugati egyház fokozatos távolodását jellemezte, és a második a nyugati egyházon belül osztotta meg Krisztus követőit, akkor a harmadik évezred természetes módon adódó feladata – okulva a szembenállás eredményezte feszültségekből és kudarcokból – a Krisztus által akart egység látható megvalósítása: „Legyenek mindnyájan egy!” (Jn 17,21).
Az ökumenikus tevékenység 1920-ban Genfben kezdődött meg, amikor anglikán és ortodox részvétellel a hit tanítását, az istentisztelet és a papi szolgálat rendjét igyekeztek újra megfogalmazni. Ebből a törekvésből jött létre a Faith and Order (Hit és egyházszervezet) mozgalom, mely első világkonferenciáját 1927-ben Lausanne-ban tartotta mintegy 400 résztvevővel.
A gyakorlati kereszténység szintjén Nathan Söderblom (1866–1931) uppsalai evangélikus érsek indította el az ökumenikus törekvéseket. Már 1917-ben, a háború alatt nemzetközi konferenciára hívta össze Uppsalába Észak-Európa, Hollandia és Svájc „semleges” egyházait (Neutral Church Conference). Ekkor alapította meg Söderblom a Life and Work (Élet és cselekvés) néven ismert másik ökumenikus mozgalmat, mely Stockholmban (1925) és Oxfordban (1937) tartotta kongresszusait. A stockholmi találkozón használta először Adolf Deissmann (1866–1937) biblikus tudós az „ökumenikus mozgalom” kifejezést, mely ezentúl a keresztény egységtörekvések egészére vonatkozott. Az új mozgalom szerint a „tanítás szétválaszt, de a szolgálat egyesít”, ezért a szolgáló szeretet útján kell keresni a keresztények közötti egységet.
1937 júliusában Londonban a Faith and Order és a Life and Work, vagyis az elméleti és a gyakorlati kereszténység ökumenikus törekvéseit megjelenítő mozgalmak önállóságukat megőrizve egyesültek, s ennek következtében 1938 májusában Utrechtben ideiglenes jelleggel létrehozták az Egyházak Ökumenikus Tanácsát, melynek első elnöke a canterburyi anglikán érsek, William Temple (1881–1944), főtitkára pedig a holland W. A. Visser’t Hooft (1900–1985) lett.
Az Ökumenikus Tanács munkáját a világháború megakadályozta, ennek ellenére folytatták a párbeszédet. 1946-ban megalapították az Ökumenikus Intézetet Bossey-ban (Genf mellett), s az első egyházközi kongresszust 1948 augusztusában Amszterdamban tartották (351 képviselő 147 egyházból, főképp Európa és Észak-Amerika országaiból). Formálisan itt jött létre 1948. augusztus 30-án az Egyházak Világtanácsa (EVT).
A Katolikus Egyház nem vett részt ezen a gyűlésen, bár ezt sokan várták és remélték. Jóllehet De Jong holland bíboros érsek kedvezően nyilatkozott az összejövetelről, ám később XII. Pius pápa a római katolikusok részvételét saját engedélyéhez kötötte, és ezt az engedélyt senkinek nem adták meg. Politikai okok miatt az orosz ortodox egyház is távol maradt, de emellett jelen volt a görög egyház, a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és más, száműzetésben élő ortodox egyházak.
Az amszterdami gyűlés üzenetet küldött az egyházaknak: „Krisztus magának teremtett minket, s benne nincs helye a megosztásnak. Amikor őt keressük, akkor egymást találjuk meg. Itt, Amszterdamban újból elfogadtuk, hogy együttműködünk vele és egymással, ezért alapítottuk meg az EVT-t. Erős akarattal egymás mellett szeretnénk maradni. Hívjuk meg a világ valamennyi keresztény közösségét, hogy halljanak erről az egyesülésről, és maguk is váltsák valóra saját közösségi életükben.”
Az amszterdami alakuló ülésen a résztvevők elfogadták, hogy az új mozgalom „azon egyházak testvéri társulása, amelyek elfogadják a mi Urunkat, Jézus Krisztust mint Istent és Üdvözítőt.” Ezt a minimum-hitvallást bővítették ki Új-Delhiben (1961), mely szerint az EVT „azon egyházak testvéri társulása, amelyek a Szentírás szerint Istennek és Üdvözítőnek vallják a mi Urunkat, Jézus Krisztust, és az a törekvésük, hogy válaszoljanak közös hivatásukra, az egy Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőségére.”
Az EVT alkotmányát a Toronto-Statement (1950) néven ismert nyilatkozat egészíti ki. Ez pontosabban meghatározza az egyháznak, az egyházaknak és az Egyházak Világtanácsának egymáshoz való viszonyát. Az EVT nem valami „szuperegyház”, egyfajta egyházak fölött álló egyházi tekintély; de mint az egyházak társulása, az egyetemes egyházzal sem azonosítható. Fontos, hogy az EVT nem alapul semmiféle határozott és sajátos egyháztani felfogáson.
Az Egyházak Világtanácsa feltételez nyolc egyháztani alaptételt, melyeknek elfogadása szükséges a tagsághoz:
a) Krisztus az ő testének, az egyháznak isteni feje;
b) Krisztus egyháza a Szentírás tanúsága szerint egy;
c) a Krisztus egyházához való tartozás tágabb értelmű, mint a tulajdon egyházi közösséghez való tartozás;
d) egyetlen tagegyház sincs kötelezve arra, hogy a többi tagegyházat egyháznak tekintse;
e) az igaz egyház bizonyos elemei minden egyházban megtalálhatók;
f) a tagegyházaknak tanúságot kell tenniük Krisztusról a mai világban;
g) egymást segíteniük kell és tartózkodni attól, ami megzavarná a testvéri viszonyt;
h) tanulniuk kell egymástól.
Az Egyházak Világtanácsa jelenleg száztíz országból háromszáznegyvenkilenc egyházat tömörít, és így mintegy ötszázhatvan millió keresztényt egyesít. A Római Katolikus Egyház nem tagja a szervezetnek, de megfigyelői több bizottságban is jelen vannak. Az ökumenikus tanács genfi központját VI. Pál pápa és II. János Pál pápa is meglátogatta.
