A mindennél erősebb szeretet

Aztán régi katolikus lapokat tallózva ismét szembetaláltam magam a francia íróval. Arról érkezett hír, hogy a Franciaországban óriási sikerrel szerepelt Mécs László tervezett kötetéhez ő írná az előszót. Erre már nem került sor. Claudel helyett Paul Valéry méltatta a magyar lírikust, nem kis irigységet keltve hazai kortársaiban.

Sok költő van, kinek nagyságát nem ismerik fel kortársai, vagy vitatják, érdemes-e megkülönböztetett figyelemre. Caludel is közéjük tartozott. Ennek részben az a magyarázata – erre különben egyik első, beleérző hazai méltatója, Gyergyai Albert hívta fel a figyelmet –, hogy kora francia nyelvéből „visszafelé” tájékozódott, s hatalmas terjedelmű művei sem vonzották a tömörebb kifejezéshez szokott kortársait. Nem volt hajlékony természet sem: kibúvót nem ismerve igyekezett megtéríteni és Isten igájába kényszeríteni kortársait, akik nem ok nélkül nevezték „rettenetes lelkipásztornak”. Ráadásul azzal is megdöbbenést keltett, hogy hiányzott belőle minden irodalmi ambíció, ami vitapartnere, André Gide számára oly fontos volt. Paul Valéry pedig a költészet megújítása nagy esélyének vélte. „Egyszerűen megteszem, ami tőlem telik” – mondta, s e törekvésében talált támogatóra a Bibliában és a szentek életében. Kortársai közönye a magyarázata, hogy hazánkban is elég nehezen fogadták be, jóllehet a francia irodalom kiváló ismerői és népszerűsítői – Gyergyai Albert, Rónay György és Semjén Gyula – tettek mellette hitet.

Magatartásában, elkötelezettségében valami hősies elszántság vezette: a felvilágosodás eszmevilágával átszőtt francia gondolkodást és kultúrát próbálta visszatéríteni a keresztény értékekhez. „Hát te kinek mondasz engem?” című írásában a Krisztus példáját követő keresztényekről mondja a következőket: „Ebben a múlandó győzelem ígérete nélküli harcban földi fegyverek nem lesznek. Az erőszakos eszközök tilosak számukra. Fegyvertelenül küldik őket hódítani. A szükségeset, az önfeláldozást, az üldöztetést és a kínzatást mutatják és ígérik nekik a jövőben.”

Claudelnek is egyetlen fegyvere volt, a tolla. Vállalta az értetlenséget, s azt is, hogy kigúnyolják, mert biztos volt abban, hogy jó ügyet szolgál, és az isteni kegyelem segíti.

„Örökegy ok: Róma minden útnak vége” – írta Dantéról szóló művében. S egy másik gondolata ugyanitt: „Az összes nemzetek boldog mennyegzője Rómával, a szent Kereszt jó menedékében.”

Az isteni hívást meghalló, bár annak sokáig ellene mondó Claudel végül e kereszt alatt talált menedékre, majd magasra mutatva buzdított követésére. Ezzel lett a modern keresztény irodalom egyik legnagyobbja.