Cikkek listázása

KözösPont-misszió

A fesztiváli forgatag csendjében

Szerző: Plichta Adrien

Fotó: Plichta Adrien

Tokaj vidékén a most nyári harsogó színekben pompázó lankák és a kubista festménybe illő, mértani szőlőültetvények mellett a közeli Tisza is sok helybéli megélhetését nyújtja. Az 1999-es ciánszennyezés után gazdagsági fellendítés és gyógyír céljából szervezték meg a Hegyalja fesztivált a bor s a zene jegyében – idén július 9. és 12. között immár kilencedik alkalommal. A városban és a rakamazi kemping területén több tízezer fiatal látogatta a rock-koncerteket, a kulturális rendezvényeket. Különböző civil szervezetek és alapítványok is bemutatkoztak – köztük a KözösPont ökumenikus sátor.
A sátorba menekülök az égető napsugár és a lüktető hangkavalkád elől; káprázó szemem előtt feldereng egy asztal, s játékai közül a sukodu. Harci kedvet kapva, túlhevült agyi receptoraim ellenére lassan megfejtem. Közben az egyenpólós vendéglátók kedvesen megszólítják a betérőket a kézműves foglalkozások „ürügyén” is. A sarokban elmélyült pillanatok: egyik sátorbéli önkéntesnek önti ki a lelkét valaki.

Érzelem – a nap témája, erről lehet rajzolni, tesztet írni. A szeretet öt nyelve (érintés, szívességek, ajándék, minőségi idő, dicséret) közül melyik jellemző rád?

A KözösPont-missziók – melyek sátra már hagyományosan több nyári ifjúsági fesztiválon (VOLT, EFOTT, Sziget) is megtalálható – szervezője az Ökumenikus Ifjúsági Iroda (ÖKI). Buday Gergely irodavezetőt kérdezem tevékenységükről.

– Az ÖKI-t a három történelmi felekezet (katolikus, evangélikus, református) alapította a közös ifjúsági feladatok ellátására. Ilyenek például a keresztény fiatalok érdek- és értékvédelme; egyházaink közös ifjúságpolitikai állásfoglalásainak képviselete; pályázati tanácsadás, lobbitevékenység; adatbázisok fönntartása, frissítése (például szálláshely-katalógus); országos keresztény ifjúsági találkozók létrehozása (eddig 2000-ben és 2003-ban volt ilyen); különböző akciók szervezése, támogatása – ilyen a 72 óra kompromisszum nélkül: reméljük, hogy október 24. és 26. között majd idén is több ezer fiatal résztvevővel rendezhetjük meg országosan, az összes megyében.

A KözösPont gondolata a három felekezet részéről szinte egy időben vetődött föl – alighogy megalakultunk 2000-ben, nyár elején, mindjárt meg is kaptuk az első feladatot: egy hónap múlva már a Szigeten szolgáltunk. Azon a Szigeten, ahol tobzódik a világiasság, ahol a fiatalok hatalmas tömege szórakozik a mai kor hirdette eszközökkel.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>