Cikkek listázása

Interjú Péterffy András filmrendezővel

Opportunizmus vagy tisztesség?

Szerző: Bodnár Zita

Jeli Ferenc író-rendező utolsó és egyben legszemélyesebb, legteljesebb alkotása a Sínjárók. Az önéletrajzi elemeken nyugvó történet olyan témákat feszeget, mint viszonyunk a mindenkori hatalomhoz, tisztesség, megalkuvás, kárpótlás… Péterffy András filmrendezővel, a Sínjárók producerével beszélgettünk a filmről, a mozgóképkultúra jelenéről, az alkotóközösségek „titkairól”, a képírástudók szerepéről.
– Miben különbözik a Sínjárók a többi 56-os témájú filmtől?

– A történet sok érzelmet vált ki a nézőből, még felnőtt férfiembereket is felkavar érzelmileg. Ez az érzelemgazdagság sugárzik Jeli Ferenc rendezőből. A csapatot is erre hangolta. Kurucz Sándor nagyon finom, visszafogott, közeli, intim fényképezése, valamint a képek ritmusa hozza létre ezt a szereplők és a nézők közti közelséget. A mai filmek többsége mesterségesen, gyorsan magával ragad, egy pillanatra sem szabad kiesni a ritmusból. A Sínjárók azonban más. Filmnézés közben elrévedünk, elmélázunk, hiszen a mi életünk is teli van a szereplőkéhez hasonló fájdalmakkal. Azt is mondhatnánk, egy kicsit az érzelmek rehabilitálásáról van itt szó. A film nagyon finoman politizál. Teszi ezt abban az értelemben, hogy az ember megélje világának konfliktusait. Például a kárpótlás gondolata ugyan nem direkten, de nagyon fájóan jelenik meg. Engem ne akarjanak kárpótolni azért, amit a szüleimmel tettek! Ez az utólagos „jóvátétel” része annak a folyamatos megaláztatásnak, aminek a 20. századtól kezdve ki vagyunk téve. Nap nap után nagyon keményen éljük át ezt, akár tudatosan, akár tudatlanul. Nem vesszük emberszámba egymást, kapcsolatainkban egyre ritkábban van helye a tiszteletnek és az alázatnak. Ez lett a sikk. És ez a végeredménye ennek a rossz irányba haladó rendszerváltozgatásunknak. A film még nem tudja, hogy a 2007-es helyzet ilyen nyomorult. A történet a 90-es évek elején játszódik, amikor a főhős még csak szorong attól, ami történni fog. És beigazolódni látszik…

– A filmben a testvérpár a mindenkori politika kihívásaira adott válaszok lehetőségét jeleníti meg: opportunizmus vagy tisztesség.

– Nagyon érdekes a filmben a két testvér egymásnak feszülése. A főszereplő Ádám, az 56-os forradalmár, akit a börtönben töltött négy év sem tud megtörni, elveihez mindvégig hű marad. Passzivitásra kárhoztatja magát. A hétköznapokból való kivonulás pedig nagy áldozatokkal jár. Öccse ezzel szemben a tipikus opportunista alkat, aki a rendszerváltoztatással hirtelen kommunistából kapitalista lesz. Testvérét baleknak tartja, aki nem tud és nem is akar „alkalmazkodni”. Ez azonban nem igaz! Egyfajta erkölcsi jóérzéssel tölt el, hogy nem voltam opportunista, sem szervilis, sem hazug. Lehet, hogy látszólag nem praktikus, nem megtérülő befektetés, de emberileg mégis csak az. Sokan azt mondják, ma a kompromisszu­mok korát éljük. Úgy gondolom, vannak kérdések, amikben nincs megalkuvás.

– A Sínjárók a Magyar Képek alkotóközösség, dramaturgiai műhely jóvoltából kerül a nézők elé. Létezik ma még klasszikus értelemben vett műhelymunka?

– Individualizált, pragmatikus világunk nem becsüli az alkotóműhelyeket. Pedig igenis közösségeket kell teremteni! Egyéni érdekeiken fölülemelkedve, altruista, a másik kibontakozását segítő közösségeket. A szocializmusban elfelejtettünk örülni a másik sikereinek. A szocialista ember a másik eredményeit úgy élte át, mintha az az ő sikerét orozta volna el. Ezt az önzést a mai kapitalizmus csak fokozza. Pedig mennyire fontos, és az igazi kreativitáshoz szükséges a teremtő légkör, hogy érdekek nélkül segítsünk egymásnak!

– Hol tart ma a filmművészet?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>